Megjelenés dátuma: 2018. 9. 7.
Kiadó: Dyad Records
Producer: John Etheridge és Theo Travis
Játékidő: 60:21
Műfaj: jazz rock fusion
Értékelés: 9.5/10
Harminchét év után a „Hidden Details” végre meghozta a canterburyi szcéna legendái, a Soft Machine új stúdióalbumát – a zenekarról évtizedekig úgy tűnt, hogy már csak a progresszív rock és a jazz rock fusion aranykorának legrajongóbb hívei kellemes zenei emlékeiben él tovább. Utolsó stúdiómunkájuk, a „Land of Cockayne” még 1981-ben jelent meg. Három évvel később feloszlottak, majd különféle koncert- és stúdióprojektek formájában tértek vissza, amelyek mind a Soft Machine remek örökségéhez kapcsolódtak. 2004 és 2015 között Soft Machine Legacy néven működtek, bár a „Legacy” jelzőre valójában semmi szükség nem volt, hiszen a legendás zenekar eredeti nevének használati jogával nem akadt gond.
A jelenlegi felállás – John Etheridge gitáros, Roy Babbington basszusgitáros és John Marshall dobos, vagyis három hetvenes évekbeli Soft Machine-tag, valamint Theo Travis szaxofonos/fuvolás – 2016-ban végre elhagyta a „Legacy” jelzőt, és a zenekar megalakulásának ötvenedik évfordulóján elhatározta, hogy új stúdióalbumot vesz fel. Bár az eredeti tagok közül már egyikük sem játszik a csapatban, a Soft Machine történetének egyetlen inkarnációja sem muzsikált még ilyen sokáig együtt, mint a mostani, ami azt jelenti, hogy nagyon jól ismerik egymás szerzői és hangszeres erényeit.
A „Hidden Details” rendkívül ambiciózus projekt, amely számos olyan zenei erényt felvonultat, amelyek a hetvenes évek elején a Soft Machine-t a progresszív rock és a jazz fusion szcéna egyik legbecsesebb nevévé tették. A kifejezetten retró produkció miatt sok hetvenes évekbeli stílushatás érezhető, főleg abból az időszakból, amikor először csatlakozott hozzájuk Babbington, ugyanakkor az album időnként meglehetősen modernül és frissítően szól. Többnyire új szerzemények szerepelnek rajta, kivéve a „The Man Who Waved at Trains”-t, amely a „Bundles” (1975) klasszikusának újraaranzsált változata, valamint a „Third” (1970) örökzöldjének, az „Out Bloody Rageous”-nak erősen megrövidített és újraaranzsált verziója, ami valószínűleg a Soft Machine legismertebb műve a jazzrockos korszakukból.
A legérdekesebb és legambiciózusabb darabok közé mindenképp a címadó és egyben nyitó szerzemény tartozik, amely főleg Travis komor szaxofonaranzsmanjai miatt szokatlanul sötét, és helyenként még némi King Crimson- és Van der Graaf Generator-darabokra is emlékeztet a hetvenes évek első feléből. Travist, aki mellesleg még egy fenomenális szaxofonszólót is „lepörget”, valójában a címadó dal központi hangszeresének lehet nevezni. Jó hallani, hogy az idősebb tagok rengeteg teret adtak a szaxofonjának. Travis fellépését Etheridge gitárszólója követi, amely a jazzrock gitárhősök minden rajongóját megörvendezteti. Etheridge gitártechnikája a hasonló gitárosok közül leginkább John McLaughlinra emlékeztet.
A „Ground Lift” érezhetően avantgárdabb, illetve free jazzesebb szerzemény, számos obskúrus improvizációval, amelyek kézzelfogható bizonyítékai annak, hogy a tiszteletre méltó korú zenészurak a 21. században sem „puhultak el” a legkevésbé sem. A „Heart Off Guard” az előző tökéletes ellentéte: finom, pasztorális akusztikusgitár-felvezetései enyhén folkos bélyeget adnak neki, emellett álmodozó szaxofonszólót is hallunk benne. A „Broken Hill” kifejezetten nosztalgikus hangulatú a melankolikus gitárpasszázsoknak és a finom ütőhangszeres betéteknek köszönhetően. A rövid „Flight of the Jett” Marshall ütőhangszeres improvizációiból és érdekes gitáreffektekből áll. A „One Glove” rendkívül finom, technikailag kiforrott gitárpasszázsok, a ritmusszekció elképesztően eklektikus munkája és baljós szaxofonpillanatok keverékével a „Hidden Details” csúcspontjai közé tartozik.
A „Drifting White” szólógitáros nyitány a „Life on Bridges” improvizációs katyvaszába, ahol az avantgárd és a free jazz elemei ismét előtérbe kerülnek, és újra szinte teljes hangszeres káosz uralkodik. A „Fourteen Hour Dream”, amelyet titokzatos ambient hangzás és energikus, rendkívül eklektikus fuvolaaranzsmanok hatnak át, szintén az album legizgalmasabb pillanatai közé tartozik. A kifejezetten ambientes „Breathe” meglehetősen békés zárlat, a „Night Sky” bónuszdal pedig minőségben egyenrangú az album többi szerzeményével.
A Soft Machine újra itt van! A „Hidden Details” az új Gryphon-album mellett újabb nagy meglepetés 2018-ban, ami a legendás progrock zenekarok rendkívül sikeres visszatérő stúdióalbumait illeti – olyan bandákét, akikről azt hittük, hogy soha többé nem lépnek stúdióba. Az albumon pont jó arányban keveredik a régi, bevált és az új, frissítő, így a legendás angol jazz rock fusion mesterek idősebb és kicsit fiatalabb rajongói egyaránt élvezettel hallgathatják majd.
a kritikát írta: Peter Podbrežnik
Számok listája:
1. Hidden Details (7:36)
2. The Man Who Waved At Trains (5:00)
3. Ground Lift (5:21)
4. Heart Off Guard (2:29)
5. Broken Hill (3:49)
6. Flight Of The Jett (2:12)
7. One Glove (4:30)
8. Out Bloody Intro (2:41)
9. Out Bloody Rageous, Part 1 (4:56)
10. Drifting White (1:47)
11. Life On Bridges (8:05)
12. Fourteen Hour Dream (6:24)
13. Breathe (5:31)
Bónuszdal:
14. Night Sky (3:19)
Soft Machine:
John Eheridge – elektromos és akusztikus gitár, produkció
Roy Babbington – basszusgitár
John Marshall – dob, ütőhangszerek
Theo Travis – tenor- és szopránszaxofon, fuvola, Fender Rhodes zongora, produkció
Vendégzenész:
Nick Utteridge – hangeffektek (13)
