Kiadó: Silver Lining Music
Megjelenés: 2019. 02. 01.
Producer: David Castillo & Iñaki Marconi
Játékidő: 51.54 perc
Stílus: Progressive Rock / Progressive Metal
A Soen 2012-ben jókora port kavart a „Cognitive” című bemutatkozó lemezével. Sokan, nagyon sokan nem is vették komolyan őket, hiszen rögtön ráragasztották a átlagos Tool-klón címkét. Pedig szó sincs erről. Igaz, a Tool mindig is inspirációt jelentett, vagyis kreatív ihletet adott a zenekarnak, és ezt az új, „Lotus” című album is igazolja (már a borító is ezt az asszociációt kelti), de a banda a „Tellurian” és a „Lykaia” során bátran és megfékezhetetlenül mélyítette a kidolgozott art-pózát és felismerhető kifejezésmódját, amely a „Lotus”-szal új minőségi szintre lép.
A svédes módra belevésett depresszió és melankólia az új albumon is érintetlenül, általánosan kedvelt kísérőtárs marad. A sötét hangulatot ultra-fülbemászó zeneiség csomagolja. Fertőző riffzáporok és gyakran szinkópált ritmusok támasztják alá, miközben érdekes, hogy a kiváló Martin Lopez a maga amúgy kiéhezett, hihetetlenül finommechanikus dobolásával és karizmájával egyszer sem vonul a középpontba, pedig végig rendkívül fókuszált a rétegzett, változatos dobjátékban. Ez az album is csordultig van szinkópált ritmusokkal, mégis hihetetlenül gördülékenyen és azonnal befogadhatóan szól, holott technikai összetettség és aranzsőri progresszivitás áll mögötte. Ez a garancia arra, hogy a „Lotus” és a Soen azokat a hallgatókat is megragadja, akik elsősorban magával ragadó hangulati élményt keresnek, és nem követelnek progresszíven felépített komplexitást (amiben a Soen egyébként semmiben sem szenved hiányt).
A „Lotus” talán mind a négy Soen-album közül a leginkább egységesen fókuszál a választott művészi póz felvételére. Éppen ezért ez a legkompaktabb és legkoherensebb munkájuk. Legalábbis így hat hallgatás közben. Kimondottan „érzős” album. Persze most is enyhén emlékeztetnek a Toolra, Ekelof énekhez való hozzáállása miatt is, meg néhány szerzői trükk miatt is, de ahogy mondtam: a Soen nem tud „nehézkedni”. Nem nehézfiúk, nem darabolják a motívumokat, és nem is kísérletezők. Az ő történetük a hipnotikus hangulatok megteremtése iránti elkötelezettség. Egy mámorító zenei odüsszeia áll előttünk, amely sajátos hangulatba ringat, kiváló, organikus produkcióval megtámogatva, amely hihetetlenül kontrasztos egyensúlyt teremt a hangkép építőelemei között. A gitárfrázisok vastagok és zsírosak, az alacsonyabb hangolás felé húznak, a háttérben tökéletes vázat adnak nekik Martin Lopez progresszíven kitárulkozó dobjai és a basszusgitár vastag vonalainak meleg, áthatoló hangzása. Az igazi kontrasztról a régi iskolát idéző billentyűk gondoskodnak, amelyek sokat merítenek a Hammond hangzásából, sőt a mellotronból is, valamint Joel Ekelof karizmatikus énekes egyedi, jellegzetes és hihetetlenül fülbemászó hangja. Ekelof ezen a rétegen át meggyőzőbb, mint valaha. Előadása dagad az érzelmektől, és ahogy mondtam, Ekelof ennek a melankóliának az alapköve, ennek a kedélyes melankóliának, amely nemcsak ezt az albumot, hanem az előző hármat is megtestesíti. A Soen teremtette depresszió összemérhető? A depresszív történetek svéd örökségével. Katatonia.
A Martyrs ebben a melankóliában és egyúttal zenei hozadékában (főleg a refrén), valamint Joel Ekelof énekhangjának terjedelme miatt az új album első számú slágerjelöltje. Valójában az album fő figyelemfelkeltő eleme ezúttal Joel Ekelof, aki a szerzeményekben igen kedvező pozíciót vívott ki magának, hiszen minden ponton kibontakoztatja vokális zenitjét.
A Soen kiválóan érti, hogyan fordítsa át a hangulatot. Ezt fokozatosan érik el, a hangulat igazi fordulatát és annak crescendóját pedig általában a refrénekben bontják ki. Tele van az album nyugodt részekkel, amelyekkel markáns dinamikai fejlődést biztosítanak az egyes daloknak. Mindig is ennek az elemnek a mestereként tartották számon őket. A „Lotus” egészében éppen ennek hangsúlyozásában a legmeggyőzőbb. Ebből a szempontból mindenképp a zenekar eddigi legérettebb albuma.
A depresszív energia, különösen a nyugodtabb, akusztikával megtámogatott részekben (River), a hallgató tömörségét a transzcendencia felé sodorja, az értelem lehetséges kikapcsolásával pedig ez az atmoszférikus hipnózis annál sikeresebben teljesíti eredeti célját. Zene, amely megérinti a hallgatót. Ezekben a nyugodt részekben az új Soen energiája és vibrálása gyorsan összebarátkozik azzal az energiával, amelyet olyan bandák teremtenek újabb albumaikon, mint a Riverside vagy az Opeth, sőt Steven Wilson. A Soen ezt a maga módján éri el, de a felsorolt zenekarok kifejezésének melankóliájával nem egy atmoszférikus párhuzam található. A „Lotus” a zenekar negyedik albuma, rajta mutatkozik be az új gitáros, Cody Ford. Ezúttal is időnként a hetvenes évek progrockereinek hagyatékára nyúl vissza az album, olyanokéra, mint a Pink Floyd és a Camel. Ebben az új gitáros sokkal tartozik David Gilmournak és Andrew Latimernek az ihletért (például az album címadó dala). A Soen azonban az előző lemezen is hajlott a Floyd felé, úgyhogy ez már nem újdonság. Cody Ford újoncként viszont az alacsonyabbra hangolt, bőségesebben kitöltött riffek határozott húzásának elkötelezettje, amelyek határozott, masszív falat építenek, mint rögtön a nyitó Opponentben, az album második felében a Convenanttal, a vége előtt pedig a Rivallal. Érdekes, hogy új gitárosként nem hoz különösebb változást a zenekar zenéjébe.
A „Lotus” a Soen újabb kiváló stúdióalbuma. Tovább erősíti a zenekar művészi fókuszát és kifejezésmódját. Rendkívül egységesnek hat, és az eddig megjelent lemezeik közül ez a legkoncentráltabb. A komplexitás és a színpadias, komor atmoszférikusság igazi keveréke, fölötte pedig a mámorító zenei vonzerő uralkodik, amellyel a Soen azonnal a bőröd alá kúszik. A rajongók el lesznek ragadtatva, a banda pedig az új albummal hitelesen erősödik az általános progresszív színtéren, és egyre fontosabb szereplőjévé válik annak.
szerző: Aleš Podbrežnik
értékelés: 9.0 / 10
Dallista:
01. Opponent
02. Lascivious
03. Martyrs
04. Lotus
05. Covenant
06. Penance
07. River
08. Rival
09. Lunacy
Felállás:
Joel Ekelöf – ének
Martin Lopez – dob
Lars Åhlund – billentyűk, gitár
Stefan Stenberg – basszusgitár
Cody Ford – gitár
