Előadó: Napalm Death
Kiadó: Century Media
Megjelenés: 2006
Értékelés: 3.5/5
A „grindcore” névre keresztelt rémisztő rockzenei teremtmény megalkotói, akik 1981 óta aktívak, eredetileg punkok voltak, akik fokozatosan átvették a brit „hard core” hangzás elemeit (Discharge és társai…), és tartósan a saját köldökzsinórjukhoz kötötték egy teljesen független, egyedülállóan avantgárd rockzenei megközelítésben, amelyet a legnagyobb kezdőbetűkkel két jelző jellemez: a leggyorsabb és a legextrémebb - a „grindcore” ősatyái, a Napalm Death igazi vágtába kezdtek, és alig másfél évvel az utolsó stúdiókiadványuk után ismét új albummal jelentkeznek. És ezzel is makacsul hűek maradnak az extrémhez!
A „Smear Campaign” a második stúdióalbum, amelyet a zenekar négytagú felállásban jelentetett meg, egyben a második a Century Media gondozásában. Kerek perec: ez a legjobb grindcore album, amit a Napalm Death az „Utopia Banished” óta készített. A tavalyi „The Code Is Red… Long Live The Code” is fantasztikusnak számított, az új lemez mégis még egy lapáttal rátesz elődjére, miközben produkciós szempontból teljesen követi azt, vagyis az előző lemezen megszületett kiváló munkakémia érintetlen maradt a zenekarban. A kilencvenes éveket a zenekar a death metal elemek diktálta irányokkal kacérkodva töltötte, és ez az időszak nem éppen a „grindcore”-rajongók kedvence. Az „Enemy Of The Music Business” albummal, és onnantól kezdve azonban a Napalm Death egyre inkább visszatért a saját maga állította, jól felismerhető mércékhez, és újra azokra a zenei mezőkre merészkedett, amelyeket ismer, sőt, a kisujjában van. A „Smear Campaign” így a grindcore esszenciája – tele van a „blast beatek” tonnányi, kitörő extrémeivel, a vokál kíméletlen dühével, és azzal az általános érzéssel, amely fejlődésében sokkal közvetlenebb úton a punk és a brit hardcore ismertetőjegyei felé visz, mint mondjuk a metal felé.
A „Smear Campaign” hangzása hihetetlen leporelló! Pontszerű képekben ugyanis a zenekar egész pályáját felöleli. Van néhány dal, amely könnyedén ráférne az „Utopia Banished” vagy a „From Enslavement To Obliteration” albumra, és még hihetetlenebb, hogy a Napalm Death az új hangzásban nem erőlteti sem a „modernséget”, sem a retrót! Ebből arra lehet következtetni, hogy a „Smear Campaign” valójában az új arculatuk időtlen hangzását kínálja. Annak ellenére, hogy a Napalm Death 25 éves fennállása alatt mára sebességben, előadásban és szerzeményekben is elérte a csúcsot, gondosan megőrzi a maga kérges, göcsörtös mivoltát, és ez nemcsak a saját alapjaira igaz, hanem általánosságban az egész „grindcore” színtér alapjaira is.
A Napalm Death mindig is intróval nyitotta az albumait, és a „Smear Campaign” is követi a hagyományt. Ha visszanézünk az előző lemezek nyitányaira, azok feladata az volt, hogy a hangulat fokozatos építésével alaposan felkészítsék a hallgatót, hogy az agy tollpihe-könnyedséggel megolvadjon, és beleömöljön a pokol születésébe, amelyet az intro után rögtön az adott lemez első száma kínált. Az új album nyitánya mégis meglepő eltérés a hagyománytól. A Weltschmerz más jellegű intro. A zenekar első alkalommal használt a pályáján billentyűket és akusztikus hangszíneket, megjelennek beszédminták is, de az egészet végig baljós gitárcsörgés vonja be, amely zúgva öleli körbe a hangok összes elemét. Kiemelkedik az intróban a női vokál is, amely valahonnan a hangkép hátteréből szól, és amelyet Anneke Van Giersbergen (a The Gathering énekesnője) adott hozzá. Hogy az egésznek ne legyen véletlenül nemkívánatos cukorhatása, a zenekar az intro után következő első számmal, a Sink Fast, Lets Go-val rögtön az ismert frekvenciák felé vezeti a hallgatót: masszív hangzást épít, amelyet a „blast beatek” romboló géppuskatüze és a félhanggal lehangolt gitárok ördögien huligán nyihogása hat át.
A vokál természetesen a kiváló dobolás mellett – amely sokszínű kifejezésmódjával csúcsminőséget hoz – a hangzás fő attrakciója, és a Napalm Death az új lemez énekhangjában még egy lépéssel feljebb tolta az extrém határát: a pokoli tombolásban a vokál a legnagyobb könnyedséggel eléri „Barney” Greenway dühének szintjét, ami a legfeketébb (nem zöld!!!) epeömlést hozza el, amit csak el tudunk képzelni. A lemez többi része is a fent említett vakmerő „fúria” tempójában zúg tovább, a számokat pedig a zenekarra jellemző, pusztítóan gyorsan lejátszott átvezető betétek szórják tele. A When All Is Said And Done egy hajszálnyit enged a lemez ultragyors fogásának általános könyörtelenségéből, és egy kicsivel több dallam lopódzik a lemezre, ami mintha a Pro-Pain Shine című számát próbálná utánozni. A Napalm Death ezen a ponton is teljesen érintetlenül hagyja kifejezetten vad, brutális tartását. Csak néhány ponton engednek meg maguknak egy kis hűtlenséget, azaz néhány „ugrást a szomszéd kertjébe”. Ebben különösen az In Deference lep meg, amelyben vokálban Anneke Van Giersbergen vendégszerepel, és fertőzően hallgatható dallamosságot visz az énekével a számba, ami ízlésesen keveredik Barney morgásának („growlok”) és üvöltésének sajátosságaival. A fent említett szám mellett a lemez zárása, a címadó dal is kissé kilóg: helyenként lassabb, „doomos” felhangot hordoz, és a vokál színe emlékeztet az Alchemist énekesére. Az összes többi anyagban nehéz olyan pillanatot találni, amely bármiben is lassítaná a „Napalm Death-os” dühöt és felismerhetőséget. Az intro (teljes egészében) és a záró (részben) címadó szám egyaránt atmoszférikusan sötét, és a nyitány sötétségének adagja kifejezetten meglep, hiszen hallgatás közben elsőre még a Celtic Frost is felsejlik a láthatáron.
A „Smear Campaign” kitűnő album! A zenekar erőfeszítésének evolúciós csúcspontja, amelyet fennállása évei alatt a fejlődésébe és zenei újításba fektetett. Ez sőt a legtöbb „kísérletet” tartalmazó album (ennél a szónál a Napalm Death keretei között maradunk!!!), amellyel mégis sikeresen azonosulni tudnak a zenekar minden alkotói korszakának rajongói. A politikai üzenetek ismét uralják a lemezt. A „Smear Campaign” a Napalm Death érettségi testamentuma, amelyen a srácok bölcsen ötvözik az új anyag előadásának izzó haragján keresztül megnyilvánuló teljes intenzitást és erőt a diszkográfiájuk legjobb elemeivel. A „Smear Campaign” így a „grindcore” lehető legszebb meghatározása. Ráadásul a lemez megalkotói tulajdonképpen a műfaj atyái. Isten hozott itthon!
Felállás
Mark „Barney” Greenway – ének
Mitch Harris – gitár, vokál
Shane Embury – basszusgitár
Danny Herrera – dobok
VENDÉGMUZSIKUS:
Anneke van Giersbergen – ének a Weltschmerz és az In Deference című számokban
Produkció
Russ Russell
Számlista
1. Weltschmerz (1:27)
2. Sink Fast, Let Go (3:22)
3. Fatalist (2:50)
4. Puritanical Punishment Beating (3:25)
5. When All Is Said and Done (3:00)
6. Freedom Is the Wage of Sin (3:08)
7. In Deference (3:13)
8. Short-Lived (3:05)
9. Identity Crisis (2:43)
10. Shattered Existence (3:10)
11. Eyes Right Out (3:13)
12. Call That An Option? (3:01)*
13. Warped Beyond Logic (1:59)
14. Rabid Wolves (For Christ) (1:23)
15. Deaf And Dumbstruck (Intelligent Design) (2:45)
16. Persona Non Grata (2:46)
17. Smear Campaign (2:47)
18. Atheist Runt (6:39) *
Az album hossza: 45:09
* a limitált kiadáson szereplő bónuszszámok
