Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Rutherford, Mike
Kiadó: Charisma Records
Megjelenés: 1980
Játékidő: 51:28
Értékelés: 4.5/5
Mike Rutherford gitáros és basszusgitáros azon legendás muzsikusok közé tartozik, akiket nem kell hosszasan bemutatni. A progresszív rock és a pop rock rajongóinak szívébe egyaránt örökre beírta magát, mégpedig elsősorban mint a prog rock óriásai, a Genesis alapító tagja. Tony Banks billentyűs mellett ő volt az egyetlen, aki a legendás zenekar minden korszakában hű maradt hozzá. Mike a Rickenbacker basszusgitár újszerű használatával kezdetben a progresszív rock egyik legbecsültebb basszerosává vált. Időnként 12 húros gitárt is megszólaltatott, főgitárosi szerepbe azonban csak a nagy virtuóz, Steve Hackett távozása után csöppent. Ebben a sorsfordító időszakban, amikor a Genesis trióvá zsugorodott, lehetősége nyílt kibontakoztatni a gitárosi képességeit, és bár soha nem lett Hackett-féle virtuóz, felismerhető stílust alakított ki az egyszerű, de dallamos gitárfutamok bőséges használatával.
Kevésbé közismert, hogy mielőtt megalakította volna saját, szuperszikeres pop-rock csapatát, a Mike & The Mechanics-et, amellyel a Genesisszel elért sikereit még tovább tetézte, rövid ideig szólókarriert is épített. Önálló pályájának első fejezete a „Smallcreep’s Day”. Ez a lemez minden tekintetben megérdemli, hogy a Genesis bármelyik jelenlegi vagy volt tagjának legjobb munkái között emlegessék. A hangzás és a produkció kiválósága valójában nem is meglepő, hiszen Mike szerzőként mindig is remekül értett a tömör, fülbemászó dallamokra épülő dalok megírásához, és ezekből az albumon sincs hiány.
A megvalósításhoz mindössze megfelelő társakat kellett találnia, és ez minden szempontból tökéletesen sikerült neki. Ott van Anthony Phillips, a Genesis egykori, eredeti gitárosa és régi cimborája, aki az összes billentyűs szólamot játszotta, a megbecsült alkalmi ütőhangszeres, Morris Pert, továbbá az alkalmi dobosok királya, Simon Phillips (aki később főként a Toto tagjaként lett híres). Igazi felfedezés volt a fiatal énekes, Noel McCalla (később a Manfred Mann’s Earthband tagja), aki szenvedélyes, mély érzelmekkel teli énekével bebizonyította, hogy kivételes vokális tehetség. McCallában Mike gyakorlatilag az ideális énekest találta meg ahhoz, hogy a pop-rock dallamosságot és a hagyományos szimfonikus prog cikornyákat ötvöző zenéjét érzelmileg magasra csavarva szólaltassa meg.
Mike a „Smallcreep’s Day” lemezzel érdekes hibridet alkotott a szimfonikus prog rock és a melodikus rock között, és ezzel egyedi stílusmixet hozott létre, amelyet manapság általában neo prog rockként emlegetünk. Az album ebben a formájában nagyon vonzó mindazoknak, akik a progresszív rock könnyebben emészthető változatait szeretik. Az egyes feldolgozások kiválóan kidolgozottak, és tele vannak himnikus refrénekkel, amelyekért az akkori idők egyetlen AOR-bandájának sem kellett volna szégyenkeznie. A számos pasztorális hangulatról Mike finom akusztikusgitár-játéka és Ant Phillips lágy szintetizátoros harmóniái gondoskodnak. Utóbbi ezzel viszonozta Mike-nak a szívességet, amiért az közreműködött az ő első szólólemezén, a „The Geese & the Ghost” (1977) című albumon.
A „Smallcreep’s Day” meglepő módon (egy olyan korban, amikor a koncepciók már nem voltak divatosak) koncepcióalbumként született. A koncepció az azonos című sötét, szürreális regényen alapul, amelyet a brit Peter Currell Brown írt. A történet szürreális szatíra a modern életről egy erősen iparosodott, kapitalista társadalomban. A főszereplő, Pinquean Smallcreep, egy megszeppent, kopaszodó, túlzottan szerény középkorú férfi, évek óta hajnaltól estig alacsonyabb rangú hivatalnokként dolgozik egy hatalmas gyárban, amelynek számos osztálya labirintusként kanyarog. A magányos Smallcreep a munkaautomaták fejlesztéséért felel. Egy nap véletlenül felfedez egy különleges automatát, amelynek segítségével átlép egy párhuzamos világba, ahol furcsa figurák seregével találkozik. Kietlen élete hirtelen, lassan kezd értelmet nyerni. Mégsem biztos benne, hogy mindez valóság-e, vagy csupán a fejében zajlik, mint végtelen magányának védekező konstrukciója. A történet azzal a kérdéssel zárul, hogy létezik-e szabad választás, vagy mindannyian csak fogaskerekek vagyunk egy óriási vállalati gépezetben.
Az album központi részét egy dalfüzér alkotja, amely a regény fő cselekményét dolgozza fel, míg a többi szerzemény szintén kapcsolódik a koncepció egy-egy elemeihez, de köztük nem érezhető szorosabb hangzásbeli összetartozás. Remek, szimfonikus pecsétet viselő melodikus rock himnuszokat találunk olyan dalokban, mint a „Moonshine”, a „Time and Time Again”, a „Romani” és az „Overnight Job”, ahol elsősorban Mike tehetségét csodálhatjuk a dallamos gitárfutamok és a zamatos basszusvonalak lerakásában, Noel bravúros, érzelemdús énekét, valamint Simon jellegzetes, dinamikus dobjátékát. Ant szimfonikus billentyűs harmóniái és Mike gitárjátéka megteremtik a megfelelő egyensúlyt a szimfonikus prog rock légiessége és a tiszta arénarock-pompa (vagy ha úgy tetszik, túlzás) között. Néhány dalban, például az akusztikus alapokra épülő power balladában, az „Every Road”-ban, megérezhetjük azt az eredeti pasztorális báját, amely Mike és Ant hangzásvilágának egyaránt sajátja. A koncepciót megtestesítő címadó darab többi része összetettebb szerzemény, rengeteg váratlan fordulattal, tele vidám szimfonikus rock szakaszokkal, de borongósabb, kifejezetten melankolikus pillanatokkal is. Személyes csúcspontjaim a bűbájos instrumentális „Out into Daylight”, valamint a záró, katartikus himnusz, az „At the End of the Day”, ahol Mike a hullámzó szintetizátorok monumentális háttere előtt valóban megható slide gitáros megoldásokat kínál.
Rutherford a „Smallcreep’s Day” lemezzel remek koncepcióalbumot hozott össze a progresszív és a melodikus rock határán, amely a mai napig lenyűgöz a sok monumentális himnuszával és jól követhető, szépen ívelő koncepciójával. A fülbemászó AOR-dallamok és a sok szimfonikus cikornya kombinációja miatt az album könnyen belopja magát a Genesis- és a szimfonikus prog rock-rajongók többségének szívébe, ahogy azokéba is, akik időnként szívesen meghallgatnak egy kis arénarock-pompát. Megjelenésekor az album kereskedelmi szempontból túl kevéssé volt vonzó a szélesebb tömegeknek, a prog rock puristáknak viszont túl kevéssé volt összetett ahhoz, hogy nagyobb ismertségre tegyen szert, ami kár, mert kiváló teljesítményről van szó. Sajnos Mike szólókarrierje a második, átlag alatti albummal, az „Acting Very Strange” című lemezzel (1982) folytatódott, amelyen főénekesként akarta kipróbálni magát, és ez már messze nem volt ilyen ragyogó, ezért gyorsan lezárta ezt a fejezetet. A Mike & The Mechanics-kaland persze egy teljesen más történet volt.
Felállás
Mike Rutherford- gitár, basszusgitár
Anthony Phillips – billentyűs hangszerek
Noel McCalla – ének
Simon Phillips – dobok
Morris Pert – ütőhangszerek
Producer
David Hentchel
Számlista
1. Moonshine (6:23)
2. Time and time again (4:52)
3. Romani (5:25)
4. Every road (4:13)
5. Overnight job (5:43)
6. Smallcreep’s day (24:38)
… I) Between the tick and the tock 3:59
… II) Working in line 3:06
… III) After hours 1:46
… IV) Cats and rats (in this neighbourhood) 4:49
… V) Smallcreep alone 1:33
… VI) Out into the daylight 3:49
… VII) At the end of the day 5:36
