Megjelent: 2024. 7. 19., Reaper Entertainment
Produkció: ?
Hossz: 57:02
Stílus: Heavy/Power/Maiden Metal
„Hajdinasterha à la Maiden”
A Skyeye-ba korábban is bele-belebotlottam, meghallgattam egy-egy számot, tetszett, amit hallottam, aztán elfelejtettem őket egészen addig, amíg legközelebb újra rájuk nem akadtam. Kiváló minőségű heavy, de legalábbis az én hallójárataimban nem hagyott mély nyomot.
Elhatároztam, hogy ez a idén nyáron megjelent új albummal, a New Horizons-zal megváltozik.
Mintha az Iron Maiden power metalt nyomna. A Skyeye-t talán így lehetne a legkönnyebben leírni. Csakhogy ez sem teljesen állja meg a helyét. A mennydörgő hangú énekes, Jan (egyben az Iron Median frontembere is) ugyanis kissé lerázta magáról Dickinson hangi szókincsét, bár természetes hangszíne is elég közel áll a megénekelt Trooperhez. A zenekar pedig nem is egészen power metalt játszik, hanem vagy tizenhét metal (al)stílus keverékét. Az albumon hallható korai thrash (főleg a dobos thrash-polkájában, amelyhez rendszeresen folyamodik), speed, klasszikus heavy, európai és amerikai power, egy csipetnyi progresszív, klasszikus Judas Priest, nagyon-nagyon sok Iron Maiden, időnként becsempészik magukat egy kis groove is, és még sorolhatnám. Eredetiséget tehát nem igazán róhatunk fel sem a zenekarnak, sem az albumnak.
Azt viszont elismerhetjük nekik, hogy bőven van bennük hitelesség, metálszellem és szerzői tudás. A dalok többnyire közepes és gyors tempójúak, néha picit megugrunk a dupla lábdob ütéseire, dallamból és metálüzenetből pedig nincs hiány. A szövegek korrektek (kivéve a Dio-nak szóló, kissé nyálas főhajtást a The Voice from the Silver Mountainban), a Jan angol kiejtését külön dicsérnem kell: nyoma sincs a tipikus szláv akcentusnak, ami a szlovén énekesekkel általában előszeretettel megesik. Egyáltalán, Jan az album sztárja, meggyőzőségével, mondanivalójával és elkötelezettségével kicsit az Eric Adams (Manowar) legjobb korszakát juttatja eszembe. Középső fekvésekben marad, a tipikus power-magasságokba nem kapaszkodik fel, kivéve a címadó dal „We are on our way, to (B)rave new Babylooooooooooon” sorát. Lenyűgöző!
A zenekar így szlalomozik végig az egész albumon, amelyet fantasztikus, klasszikus metalprodukció díszít, nyoma sincs annak a kompresszióval agyonpolírozott, kiédesített hangzásnak, amilyet az elmúlt jó 20 évben megszoktunk. A dobok zúznak, a gitárok marnak, a basszus morog, ahogy kell. A szólók ízlésesek és dallamosak, sosem túl hosszúak, a ritmusalap változatos, már amennyire egy ilyen stílusban az lehet.
Ha valamit hiányolok ezen az albumon, az egy igazi metalslágert. Egy-két dalt, amely arra kényszerít, hogy visszatérj az albumhoz egészében, vagy amikor az autóban azt mondod: te jó ég, ezt most azonnal be kell tekernem! A három videoklipes kislemez (New Horizons, Gamma Rayevski Nightfall és Railroad of Dreams) áll a leghőbb közel ehhez, jól is választották őket az album bemutatására, de azért nem egészen Hearts on Fire vagy I Want Out, ha érted, mire gondolok.
Az elején említettem az Iron Maidennel való kapcsolatot és hasonlóságot, és az az érzésem, hogy a zenekar minden erejével azon van, hogy ne lépje át a túlzott rajongás és másolás vékony határát, és ez remekül sikerül is nekik. Mint mondtam, a Maiden minden sarok mögül kikukucskál, de csak mint árnyalat vagy egy-egy acélos ütés ide-oda. Egészen az utolsó számig, az 1917-ig, ahol minden fék felmondja a szolgálatot. Az isonzói front témájú történelmi eposz az első világháború vágóhídján tipikusan harrisi ritmikával és dallamvilággal indul (a Dance of Death és a No More Lies jut eszembe), majd a hasonló témájú Maiden-eposzok stílusában folytatódik. Tény, hogy a dal kiváló, mit kiváló, kimagasló, de Eddie szelleme tényleg túl erősen jelen van. Megemlíteném még a gyönyörű, rendkívül érzelmes szövegbeli átmenetet az első rész „I wash my hands in Soča river” sorától a záró rész „I wash my sins in Soča river” sorához. A „Soči” című, szlovén nyelvű recitálás még mélyebbre viszi a dal és az általa elmesélt események tragikumát.
A végkövetkeztetés: ez egy jó heavy album, amely veszedelmesen megemeli a szlovén metalszíntér színvonalát. A srácok komolyak, profik, és megvan bennük minden, ami egy kiemelkedő nemzetközi karrierhez kell. Azt, hogy a zenekar már 10 éve, vagyis a kezdetek óta (majdnem) ugyanabban a felállásban játszik, ez minden kétséget kizáróan igazolja.
Cukorfalatok: Nightfall, New Horizons, The Descenders, 1917, Forgotten Nation
Pontszám: 8/10 (fél pontot levonok a Maiden-utánérzésért)
Szerző: Igorac
Számlista:
1. The Descenders 04:37
2. Fight! 04:21
3. Far Beyond 04:46
4. Railroad of Dreams 03:57
5. Saraswati 08:01
6. New Horizons 05:42
7. The Voice from the Silver Mountain 05:05
8. Forgotten Nation 04:44
9. Nightfall 04:49
10. The Emerald River 01:18
11. 1917 09:42
Zenészek:
Jan Leščanec – ének
Primož Lovšin – basszusgitár
Jurij Nograšek – dobok
Mare Kavčnik – gitár
Urban Železnik – gitár
Borító: Aleksandar Živanov
