Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Judas Priest
Kiadó: Columbia Records
Megjelenés: 1977
Játékidő: 47:41
Értékelés: 3/5
A Judas Priest jövője bizonytalan volt: a „Sad Wings Of Destiny” (1976) után, amely nem tudta felhívni a rockszíntér figyelmét az új zenekarra, a fiúk zsákutcába jutottak. Megálljanak, vagy befejezzék? A hit erősebbnek bizonyult, és ekkor a kis zenekart a szárnyai alá vette egy erős, gazdag lemezkiadó, amely mindig is a zeneipar egyik legnagyobb neve volt. A srácoknak ez biztosan új lendületet adott, és visszaadta a nagyon is kellő önbizalmukat. A Judas Priest a „Sin After Sin”-nel új fejezetet nyitott a történetében. A lemez producerkedésében nem akárki segített nekik, mint Roger Glover, a Deep Purple basszusgitárosa.
Persze a „Sin After Sin” még nem hozza el azt az ugrást, amellyel a Judas Priest a nyolcvanas években halhatatlan legendává vált. Az olyan dalok, mint a nyitó Sinner a középső részében, a Last Rose Of Summer, a Here Comes The Tears vagy akár a Raw Deal nagyobbik fele még közel sem árulják el azt, amitől a Priest a nyolcvanas években a heavy metal bibliájává lett.
A Judas Priest hangzásában még nem alakult ki az a állandó nyersesség és romboló agresszió, bár a hangzásuk egyre merészebb és arrogánsabb lett. Ráadásul a megjelenésük is inkább holmi „megkésett” hippikre emlékeztetett, hiszen a szögecselt bőrről és Halford Harley-Davidson-megszállottságáról a színpadon, vagyis azokról a tényezőkről, amelyek szintén nagyban hozzájárultak a zenekar későbbi hírnevéhez, még hírmondó sem volt. A „Sin After Sin” még nem igazi heavy metalt kínál, hanem a hetvenes évek hard rockjának ütközéséről szóló érdekes lemez, amelybe a Judas Priest a maga módján új, eredeti zenei fogásokat épített be. Tehát valamit, ami éppen csak készült heavy metal rockká átalakulni. Egy album, amely stílusában még mindig erősen ingadozik, és ez a dinamikáján is meglátszik.
Az album felhúzott riffel, kihegyezett csúcsokkal nyit. A Sinnerben Halford tajtékzó, rekedtes hangon, közvetlenül a torkából énekel. Olyan stílusban, amelyet az előző két lemezen még soha nem használt. A refrénben viszont, ahol teljes intenzitással sikolt, kristálytisztán, fantasztikus hangulati kontrasztot visz a dalba. A Sinner közepén kanyargó gitárok pszichedelikus beütést hoznak, ahogy az a hetvenes évek elejének trendje volt. Ezek végig bizonytalanságban tartják a hallgatót, vajon a dal nem csap-e át valami olyasmibe, mint az előző lemez nyitánya, a Victim Of Changes. De a markáns alapriff végig megőrzi domináns szerepét a dalban, és az ugyanolyan dühösen, hírhedten ér véget, ahogy elkezdődött. A Diamonds And Rust Joan Baez-feldolgozás. Produkciós szempontból a gitárok hátrébb vannak tolva, mintha egy zenekari szekció szerepét töltenék be, amely kitölti a hangképet, az előtérbe pedig a ritmusszekció lép, lüktető basszussal az egyik oldalon, Rob átélt, tiszta, atmoszferikus énekével a másikon. Különösen azért hoz fantasztikus kontrasztot a lemezre, mert az alapritmusa olyan, mintha egy hetvenes évekbeli disco klubból vették volna. A Starbreaker bizonyosan a lemez egyik izzó csúcspontja, amely azonnal lángra lobbantja minden igazi heavy metal rajongó szívét. Nyílt, egyszerű, ütős, perzselő riff. Kerülőutak és bonyolítás nélkül adja a megzabolázatlan vadság és az igazi lázadó attitűd tiszta adagját, amelyet a Judas Priest szövegei is tele vannak engedetlenséggel.
A Last Rose Of Summer csökkenti az intenzitást, és elvesz a lemez dinamikájából, úgyhogy az az érzésed, hogy a „Sin After Sin” eleje és vége lüktetően felhúzott, a lemez középső része viszont lanyha és kevésbé kifejező marad. Persze nem egészen így van, hiszen a Priest gázt ad a Let Us Prey/Call For The Priest alatt, miközben a közepes tempójú, hatperces Raw Deal R&B-hangzásaival megint elveszi a lemez lendületét, kivéve a dal utolsó két percét, amikor a Priest végre elengedi a riffet, amely atmoszferikusan zárul az „I’m Going! No Loss!” refrénsorokon át. A Here Comes The Tears újabb ballada, a Last Rose Of Summer módján indul finoman, Rob pedig remekül érzi a lágyságot és a gyengédséget. A dal szellemes trükk, az intenzitása körről körre nő, különösen a sokszínű zongora- és akusztikusgitár-kíséret bevonása, valamint az önpusztítással teli, acélos torzítástámadások után, amelyek a végén atomjaira szedik a világot. A hallgató most már a záró csapásra vágyik, és meg is kapja, mert az előző dal összeomló hangulata közvetlenül az izzó Dissident Aggressorba megy át, amely a Starbreaker mellett tulajdonképpen a legtöbbet tartalmazza abból, amit a Judas Priest átvitt az összes későbbi stúdiólemezére. Tökéletes metaltámadás, Halford vokális akrobatikái, kiváló sikolyai, helyenként a bal és jobb hangfal között szétosztva emelik a dinamikát és a hangulatot. A lemez így éppen a végén hullámzik fel tajtékozva, az egész agresszión át, amelyet a Priest akkor magából kiadott.
Az első bónuszszám a Gun slágerének kiváló feldolgozása, a Race With The Devil („Gun”, 1969), és a 2001-es remaszterhez remek megoldás, ugyanezt viszont nem mondhatom el a Jawbreaker „live” verziójáról. A Jawbreaker 1984-ben született dal. Vagyis a „Sin After Sin” megjelenése óta eltelt hét évben a zenekar óriási minőségi ugrást tett, és ebben az esetben jobb lett volna, ha a Judas Priest, ha már nem találtak anyagot a „Sin After Sin” felvételeinek időszakából, inkább ki sem adja ezt a bónuszszámot. Az újonnan kiadott remaszterek által kínált teljes retrospektíva is így értelmesebb és szebb (ízlésesebb) egész lett volna.
A „Sin After Sin” folytatása a Judas Priest dobosokkal kapcsolatos gondjainak. Alan Moore elhagyta a zenekart, és a Judas Priest segítségére így a kiváló Simon Phillips sietett, aki akkoriban neves és a zenei körökben nagyra becsült session dobos volt, ma pedig a Totóban játszik. Ezért is több mint szembetűnő a minőségi ugrás a „Sad Wings Of Destiny”-hez képest. A lemezt sokkal magabiztosabban játszották el, és a Downing/Tipton gitárkettős kompaktabban szól. Kár, hogy Simon nem csatlakozott a zenekarhoz, mert a munkája remekül illeszkedett a Judas Priest akkori zenei arculatához. A közelgő turnéra, szabad dobos keresése közben, a Judas Priest Les Binksot vette fel a soraiba.
Felállás
Rob Halford – ének
K.K. Downing – gitár
Glenn Tipton – gitár
Ian Hill – basszusgitár
vendégzenész:
Simon Phillips – dob
Produkció
Roger Glover & Judas Priest
Számlista
1. Sinner
2. Diamonds And Rust
3. Starbreaker
4. Last Rose Of Summer
5. Let Us Prey/Call For The Priest
6. Raw Deal
7. Here Come The Tears
8. Dissident Aggressor
BÓNUSZDALOK A 2001-ES REMASZTEREZETT KIADÁSON:
9. Race With The Devil
10. Jawbreaker (live)
Játékidő: 47:41
