Kiadó: Nika Records
Megjelenés: 2018. 09. 14.
Producer: Dejan Radičevič
Játékidő: 43:05
Értékelés: 9.0 / 10
Vedd meg az albumot!
Új Siddharta. „Az egész szlovén nép bandája.” Mit lehet erre mondani. Ezúttal nomádosdit játszanak. És a lemez megint jó. Igazából a Siddharta az évek során a szakma kivételes mesterévé vált. Remekül érti, hogyan kell uralni a saját zenei nyelvezetét. A jól bevált zenei receptjét újra és újra kiválóan csomagolja át és tálalja fel, úgy, hogy az egész friss és hihetetlenül ízletes legyen.
Az új album, a „Nomadi” az elődeitől, az „Ultra”-tól és az „Infra”-tól, sőt az évek távlatából már jócskán messzire került „VI”-tól eltérően egyformán jól hallgatható dalok sorát hozza. A Siddharta név mögött közismerten ott álló pompához képest a srácok ezúttal néhány olyan rockhimnuszt hoztak össze, amelyek között zenei ragadósság tekintetében nincsenek nagy kilengések: egyenletesen hatnak, és magas szinten tartják a zenekar dalszerzői erényeit. Ezért az album mindhárom elődjével összevetve ebből a szempontból egységesebb. Mindenképp más, bár a Siddharta semmi újdonsággal nem kísérletezik rajta, és felfedezetlen zenei horizontok felé sem kalandozik. A nyitó Halo nomadi a beleszőtt, a hangszerelésben helyenként kiugró samplingadag miatt leginkább az, amire rá lehet ragasztani egy kis „kísérletezés” címkét. Ez egyben a lemez legborzasabb, legtüskésebb dala is: Tomi a későbbiekben egyetlen ponton sem „tépi” már ilyen tüzesen.
A Siddharta ismét rendkívül ügyesen zsonglőrködik a rock’n’roll és a pop között, és ismét rendkívül ügyesen gyúrja össze a kettőt. Így újra teljes fényében ragyog a zenekar zenei szenvedélyeinek és érzelmeinek személyes dossziéja, amelyből nem hiányzik a kivételes, bombasztikus ragadósság és a színpadias pompa sem, amelyhez ismét, ügyesen hozzáadódik a melankólia és az örök vágyakozás érzése. Pontosan az, amit a banda igazi rajongói a Siddhartánál mindig (újra és újra) keresnek. Az A.M.L.P. olyan dal, amely akár a zenekar első három albumának bármelyikére felkerülhetett volna. A slágerlistás rotációra hajt, és sláger is, ám az album többi anyagához képest valójában ez a lemez legkevésbé érdekes darabja, hiszen ezt a fajta slágergyártást a Siddhartától egyszer már több változatban is hallottuk, csak más címek alatt.
Minden Siddharta-album alapkövetelménye persze a jó produkció. A „Nomadi” ebben a legkevésbé sem okoz csalódást. Az album hangzásvilága ismét ügyesen ki van használva és finoman ki van töltve. A billentyűk ezúttal hangsúlyosabban a nyolcvanas évek szintetizátoros hangfüggönyeire koncentrálnak, ami már a nyitó Halo nomadiban is feltűnik. Ezeknek a hangrétegeknek a hangszerelésbe illesztése megerősíti a gitárok kontrasztos frazírozását, és így elmélyíti, sőt felemeli magának az anyagnak a színpadiasságát, a drámai pillanatát. Az album időnként ismét kifejezetten harapós, magával ragadó, erősen atmoszférikus állapotokat bont ki.
Kedvenc akad bőven az albumon. A kedvencek kiválasztása ezúttal mindenkinek a saját dolga. Ahogy mondtam: a dalok minőségben egyenrangúak. A „Nomadi” ezért kivételesen koherens, kompakt és egységes anyag. A Siddharta a dalszerzés terén továbbra is nagy stiliszta. A Jaz című dalban, főleg a versszakban, előtérbe kerül Tomi hangjának egy különleges színe, amely elüt az album összes többi énekes megoldásától. Első hallásra olyan, mintha a Siddharta egy különleges vendégénekest hívott volna be a dal versszakába. Pedig valójában maga Tomi az, aki hangszínnel és megközelítéssel felerősíti az ego érzetét (összhangban a Jaz szövegének üzenetével). A dal épp Tomi énekesi karizmájának és annak a vokális ragadósságnak köszönhetően, amelyet a bölcsőjébe kapott, különleges hangulati kettősséget ér el. A Jaz olyan, mintha a „Saga” (2009) felvételeinek idejéből kallódott volna el. A Kripto refrénjében az ének produkciója úgy van megoldva, hogy felerősíti (kiemeli) azt az érzést, hogy a hallgató valóban „élőben” találkozik az „angyalokkal a paradicsomban” (lásd a dalszöveget). Ez csak aláhúzza, milyen messzire jutott a Siddharta érettségben a zenei mesterségével, sajátos, vallomásos artisztikumával.
Minél közelebb ér az album a végéhez, annál nagyobb művészi finommechanikával ragad meg és tart fogva. A záró páros, a két kivételesen gyönyörű dal, a Blizu és a Vzhod egyenesen győztes kombináció. A Blizuban Tomi érzelmes, szenvedélyes énekteljesítménye áll a figyelem középpontjában, amely főleg a robbanásszerű záró crescendóban szó szerint kirázza a hideget a hallgatóból. Ezt követi kontrasztként az atmoszférikus „tehermentesítő”, az ébresztő hangulatú Vzhod, amely az album legvégére került. A „csobogó”, pozitív hangvételű Vzhod tehát lezárja a lemezt. Csakhogy egy váratlan, tüskés ugrással egy megvadult, vámpíros kimenő gitárriffbe, ami az album végét tulajdonképpen visszaviszi az elejére. Egyszerű. „Éhesen” hagy, hogy még többet szürcsölj az ilyen érzésekből, ezért könnyű szívvel „engeded meg” neki az újabb kört a CD-lejátszóban!
A zenekar zenei irányának fejlődése szempontjából a „Nomadi” semmi megrendítően különlegeset nem hoz. A minőségi állandóságot hozza. A banda továbbra is roppant hatékonyan ápolja és erősíti azt, amiben a legerősebb: kifejező és sajátos alter pop-rock artisztikumát, amely a szlovén rockzenei térben bevált „hegytömbnek” számít. A Siddharta a „Nomadi”-val is szilárdan a nyeregben marad ott. Bevált módon követi azokat a művészi elveket, amelyek a kvintett kezében bizonyítottan begyújtanak. A Siddharta érett esztétaként a „Nomadi”-val is bölcsen marad annak a zenei receptnek a védelmében, amelyet egyszerűen kisujjból ráz. Kísérletezés és az alapvető zenei iránytól való elhajlás nélkül. Egy új gyűjtemény, ezúttal tényleg egy sor kivételesen jól hallgatható dalból, ami az album művészi és vallomásos hatókörét az „Ultra” és az „Infra” fölé emeli. A Siddharta a „Nomadi”-val egyszerűen a szakma mestere marad. Az album pontosan azt hozza, amit csak ők tudnak és képesek megcsinálni. Ezért ez egy olyan lemez, amely a rajongóik testére van szabva. Az új dalok remekül illeszkednek majd a zenekar koncertjeinek vasrepertoárjába is. A Siddharta ugyan „biztonsági játékos”, de érett „biztonsági játékos”, ami a sok úton töltött év rutinjával jár. És ezúttal ez a tudás, tapasztalat és bölcsesség különösen sikeresen állt össze egy kivételesen tetszetős, gyönyörű új stúdiókonglomerátummá. Ezzel a Siddharta továbbra is megőrzi elsőségét a szlovén zenei mainstream fő rock- és popzászlóvivőjeként.
szerző: Aleš Podbrežnik
Tracklista:
1. Halo nomadi
2. A.M.L.P.
3. Lej lej lej
4. Moderne dame
5. Jaz
6. Medrevesa
7. Kripto
8. Matador
9. Blizu
10. Vzhod
Felállás:
Tomi M. – ének, gitár, vokál
Primož B. – gitár
Tomaž O.R. – billentyűk, programozás
Jani H. – basszusgitár, programozás
Boštjan M. – dob, ütőhangszerek
