Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Satriani, Joe
Kiadó: Sony Music
Megjelenés: 2015
Játékidő: 64:13
Értékelés: 3.5/5
Az az ember, aki gyakorlatilag trónra emelte az instrumentális gitárrockot a nyolcvanas évek második felében, és ezzel örökre megváltoztatta a zenei világot, a világ egyik legtiszteltebb és legnagyobb becsben tartott gitárosa, Joe Satriani – hiszed vagy sem – már a 15. stúdióalbumával tér vissza a színtérre. Vele együtt a produceri kormányhoz is visszatér Satriani régi cimborája, John Cuniberti, aki legutóbb Satch „Professor Satchafunkillus And The Musterion of Rock” (2008) című lemezét producerelte. Satch ehhez az albumhoz megtartotta a koncertcsapatát, amelyet a színpadokról „átvitt” a stúdióba, és amelynek tagja (már évek óta) a kiváló multiinstrumentalista Mike Keneally, valamint a The Aristocrats új szuper ritmusszekciója, Marco Minnemann (dob) és Bryan Beller (basszusgitár).
A „Shockwave Supernova” album tulajdonképpen semmilyen meglepetést, de még újdonságot sem tartogat a hallgatónak. Satch a bevált receptjét szállítja, amely a maga szigorúan instrumentális stílusában ismét azt teszi próbára, hogyan működik a gitárnyelv a legkülönfélébb műfajokon belül, azaz mennyire „kompatibilis” velük. Tizenöt szám van a lemezen. Határozottan túl sok, mert némelyik túlságosan emlékeztet a korábbi, már kipróbált ötletekre, amelyek Satriani régebbi albumain is megtalálhatók. Ezért az album túl hosszú. Satriani viszont az évekkel egyre higgadtabb lesz. Egyre jobban esik neki a csapatmunka, és főleg a nyugodtabb futamokban összpontosít a gitárjátékra, ahol újabban inkább spórol a hangokkal, és úgy rendeli alá a szám fejlődését, hogy elsősorban a hangulatteremtésre törekszik. Ebből a szempontból a felsorolt zenészekkel való összeállás több mint üdvözlendő, hiszen Keneally-t és Minnemannt különösen is olyan muzsikusoknak tartják, akik más zenei közegben egyenesen az avantgárd, progresszív irányultságú jazz- és rockfúzió felé hajtanak. Épp ezek a zenészek jelentik Joe Satriani zenéjében az új idők fontos elemét, mert a hozzájárulásukkal nagyon is szükséges frissességet és lendületet visznek az események alakulásába, hiszen Satriani stílusa évek óta betonba öntött, és emiatt kiszámítható. Csak az alapfeltételnek kell teljesülnie: a főnök adjon valamennyi teret, ahol a te kreatív zsenid előbújhat. Ebből a szempontból is lecsillapodott Satriani, ezért sikeresen megzabolázza az egóját, ami így a lemezen nem mindig van előtérben.
Keneally ezúttal is a mérleg túlságosan fontos nyelve: éleselméjűségével és szikrázó ötleteivel gondoskodik arról, hogy Joe Satriani gitárfrázisainak tartalma gazdagon színeződjön és kontrasztosodjon, hogy a számok összességében dinamikusan lélegezzenek (az album egyik legjobbja a Keep On Movin’). Az alapelv közben továbbra is a muzikalitás. Satriani mindig a tökéletes dallamokra törekedett, és ez most sincs másképp. Ezért a „Shockwave Supernova” rendkívül gyorsan a fülbe mászik. Bár az albumon első osztályú zenészek játszanak, akik alig várják, hogy belevethessék magukat a lehető legőrültebb zenei kísérletbe, a főnök az album során ezt nem engedi nekik, mert végig azon van, hogy a számok sose essenek szét zeneileg összefüggéstelen motívumok tömegére (Cataclysmic).
Az album összességében az érett nyugalom érzetét adja. A csapat Satriani köré többször hangulatteremtésre törekvő hátteret épít (Lost in Memory, All Of My Life, vagy a lemez záró két száma), bár az album az címadó dallal mennydörögve nyit, és a folytatásban is hasonló keményebb rockos kirándulások támasztják alá (az On Peregrine Wings cigányos ritmusok beépítésével, és az If There is No Heaven, amely gond nélkül megállná a helyét nyitószámként is). Itt van a lucid Crazy Joey, majd a San Francisco Blue, amelyek a rock’n’ rollból, illetve a boogie rockból merítenek, később pedig egy rövid melléfogásba botlunk a „gyerekes” Butterfly And Zebra képében. Bár ezek a számok némi lucid hangulatot visznek a lemezre, valójában nem hiányoznak, hiszen Satriani az ilyen trükkökből már kiélte magát a korábbi albumokon.
Összességében a „Shockwave Supernova” rendkívül szép új stúdiómunka egy tapasztalt mestertől és kifinomult gitárvirtuóztól, de semmi olyat nem hoz, amit ne hallottunk volna már tőle, így nem jelent alkotói csúcspontot a pályáján. Olyan album ez, amelyet Satriani gitárjátékának rajongóira szabtak, ultramelodikus fülbemászósága pedig az a tényező, amely fogékonnyá teszi az anyagot, így a kevésbé igényes hallgatók is szívesen meghallgathatják. Satriani egyszerűen tudja, mit csinál, ezért olyan terméket tud szállítani, amely tényleg mindenkinek tetszhet!
Felállás
Joe Satriani – gitár, billentyűs hangszerek, basszusgitár a 4. számon, szájharmonika
Mike Keneally – billentyűs hangszerek, gitár a 2. számon
Marco Minnemann – dob az 1., 2., 5., 6., 7., 9., 10., 13., 14. és 15. számon
Vinnie Colaiuta – dob a 3., 4., 8. és 11. számon
Bryan Beller – basszusgitár az 1., 2., 5., 6., 7., 9., 10., 13., 14. és 15. számon
Chris Chaney – basszusgitár a 3., 4., 8. és 11. számon
Bobby Vega – basszusgitár a 9. számon
Tony Menjivar – ütőhangszerek a 9. számon
John Cuniberti – ütőhangszerek az 1., 2., 3., 5., 6. és 14. számon
Produkció
John Cuniberti & Joe Satriani
Számlista
1. Shockwave Supernova (3:49)
2. Lost in a Memory (4:12)
3. Crazy Joey (3:40)
4. In My Pocket (4:12)
5. On Peregrine Wings (5:26)
6. Cataclysmic (5:02)
7. San Francisco Blue (3:19)
8. Keep on Movin’ (4:23)
9. All of My Life (4:02)
10. A Phase I’m Going Through (3:59)
11. Scarborough Stomp (3:59)
12. Butterfly and Zebra (1:47)
13. If There Is No Heaven ( 5:07)
14. Stars Race Across the Sky (4:45)
15. Goodbye Supernova (5:46)
