Előadó: Pell, Axel Rudi
Kiadó: SPV Records
Megjelenés: 2002
Értékelés: 3/5
A „Black Moon Pyramid” albumig tartó korai időszakban Axelt szerencsétlenül a német Ritchie Blackmore-ral azonosították. Az említett lemezt követően viszont minden újabb albumával kiharcolt magának egy kis újabb helyet a nap alatt. A legutóbbi, „Shadow Zone” című lemezzel Axel Rudi Pell végleg megerősítette sajátos, a hard rockban gyökerező zenei stílusát, amely világos és azonnal felismerhető. A hard rock kifejezés ugyanakkor ebben az esetben túl tág. Axel végletekig megmetalosította és felvámpírosította a hangzást. A gitár mérgező és átkozottul eleven.
Hogy a fickó továbbra is az okkultizmusból merít, azt ismét bizonyítja a sötétkék-lilás színekbe öltöztetett borító: kővé dermedt keresztesek, a távolban fény emelkedik (kinyilatkoztatás?), az egészet pedig olyan betűtípus díszíti, mintha valami „kabbalából” vette volna. A szövegek szokás szerint megint tele vannak miszticizmussal és fekete mágiával, de a nyugat-európai társadalom gépezetét is megkritizálja bennük („The Edge Of The World” és „Under The Gun”).
A kiválóan kidolgozott dalok szövegei szó szerint életre kelnek, a számok atmoszférája pedig a hangszeres részekben éri el a csúcspontját. Axel mindig időt hagy magának, és lassan szövi a drámát. A hangszeres részek hátterét tökéletesen fedik a billentyűk, néha az orgonahang is („Live For The King”, „Time Of The Truth”, „Heartbreaker”, „Under The Gun”). A hangszeres szakaszok, amelyekbe a fő szólót ágyazza (arra a gyors Axel-féle hammeringre gondolok), mindig bevezetéssel indulnak, amelyet akár több átvezető rész is követhet, melyekben váltakoznak a dallamok és a dal tempója. Ezek a szakaszok aztán szellemesen visszatérnek a fő riffhez, vagy beleolvadnak a refrénbe. Mintha egy újabb dal lenne beépítve a dalba. Ezért ne lepődj meg a számok hosszán: hallgatás közben úgyis túl gyorsan elszállnak. Az „Under The Gun” remek választás a lemez zárására. Mintha a pokolból a mennybe jutnál. Axel idolja, J. Hendrix előtt tisztelegve fejezi be, és Hendrix „Purple Haze” című számának nyitómotívumát használja, de alig felismerhetően, a saját módján játssza el. Wah-wah effekten keresztül, amelynek utolsó hangjai a reverb visszhangjában enyésznek el, jelezve a lemez végét. A kör bezárul, a történet véget ér. Hogy mindent az érzéseire bízott, az különösen jól látszik például a „Time of The Truth” című dalban, ahol a fickó inkább kvintekben marad, és húrnyújtásokkal töri meg a szólót, ahelyett hogy gyorsan lejátszott skálák sorozatát lőné ki mágikus ujjai közül. Zseniális!
És a többiek? Johnny Gioeli, akinek hangszíne Bon Jovi-s, bőven kiélte az improvizációs kedvét érdes hangjával, amely a csúcspontokon (a refrénekben), főleg a magasabb részeknél, teljes, tiszta, erejét megőrző énekbe vált át. Tökéletes! Aztán ott van a dobok királya, Mike Terrana. Róla úgyis tudni lehet, hogy jelenleg az egyik legkeresettebb dobos, hogy miért, azt nem fogom külön kiemelni. Hangolt dobjainak hangzása, amelyet „vastag” basszusvonal támaszt alá, teltes, és még több teret ad a zenének. Mike minden átvezetése a megfelelő helyen van. A billentyűk a háttérben húzódó vonalak lefektetésére koncentrálnak, de a fő riffeknél és a refrénekben mindig intenzívebbé válnak. Minden hangszer teljesen kifejező, és ez tartja a „Shadow Zone”-t egyedülálló, atmoszférikus és eleven egyensúlyban. Teljes tökély!
Felállás
Johnny Gioeli – ének
Axel Rudi Pell – gitár
Ferdy Doernberg – billentyűk
Volker Krawczak – basszusgitár
Mike Terrana – dobok
Produkció
Axel Rudi Pell
Számlista
1. Curse of The Chains, The (Intro)
2. Edge Of The World
3. Coming Home
4. Live For The King
5. All The Rest Of My Life
6. Follow The Sign
7. Time Of The Truth
8. Heartbreaker
9. Saint Of Fools
10. Under The Gun
Játékidő: 61:00
