Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Living Colour
Kiadó: MegaForce Records
Megjelenés: 2017
Játékidő: 48:31
Értékelés: 4.5/5
A rock’n’roll világában a Living Colour igazi különc. Ez a zenekar egészen eklektikus tésztából gyúrtatott. Fúziójuk a művészi kifejezőerő és éleslátás szinonimája, ahol a blues, a hiphop, a metal, a funk, a punk, a jazz, a pop és a világzene elemei öröktől fogva tökéletes párbeszédben élnek egymás mellett, így a Living Colour a maga módján különleges zenei jelenség. Az ezredforduló utáni időszakban az albumok ugyan lassan készülnek náluk, és a „Collide-O-Scope” (2003) meg a „The Chair in the Doorway” (2009) után – utóbbit ugyanazon év őszén Ljubljanában is bemutatták (így 1994 és 2001 után immár harmadszor jártak Szlovéniában) – nyolc év lázas várakozás után végre megérkezik a színre a „Shade”.
Már maga a borító is nagyon otthonos, mintha réges-régen láttuk volna. Igen. Az elsőlemez borítójára emlékeztet. Ez tulajdonképpen jó útmutató is ahhoz, hová visz minket az új, óriási jam, a négyfejű zenei hatalom lemeze, amelyet a virtuóz ragyogással és kifejezőerővel teli kvartett képvisel: Vernon Reid, Corey Glover, Doug Wimbish és William E. Calhoun. Az album nyitánya még nem sejteti, hogy a Living Colour hosszú idő után újra jobban kacérkodik kifejezésmódjának ősi gyökereivel, de aztán a Come On, főleg a Program (a houstoni rapikon, Mr. Scarface kiváló hiphop betétjével), kicsit később pedig a Pattern Time és a Who’s That hallatán olyan, mintha a fiúkat újra feszítené a felesleges tesztoszteron, hiszen a „Shade” kifejezetten kemény, zajos, helyenként egyenesen punkos album (főleg a Glass Teeth – „afro metal punk”)! A zajos dühöt illetően a Living Colour ezúttal semmiben nem köt kompromisszumot. A gitárfrázisok megint határozottan kiemeltek, magukra vonják a figyelmet, a dalok pedig kompaktabbnak hatnak, mint ahogy a zenekar közismert kísérletezőkedve alapján először várnánk. A gitárfrázisok metalosodásához kötődő ritmikus dinamikában a Living Colour újra megmutatja az izmait, mint a metal és a funk egyik legzseniálisabb fúziósa, aki valaha is járt ezen a bolygón.
Ehhez az albumhoz a Living Colour Andre Bettst hívta segítségül a hangzás kialakításában. A zenekar ismerői ezt a nevet azonnal összekapcsolják a harmadik stúdióalbummal, a „Stain”-nel (1993). A Living Colour tulajdonképpen az új albummal visszatér legvadabb korszakaihoz, így Betts kiválasztása meglehetősen logikus lépés volt. Hogy az album különösen kemény lesz, azt jelzi már a nyitó Freedom of Expression (F.O.X.) is. Ez a dal valójában a metal és a funk összeütközésének lényegét testesíti meg. Vernon riffje a blues sötét mélységeiből jött elő, ebben semmi kétség, dühét pedig a hihetetlenül átütő hangú Corey Glover énekkel hangsúlyozza, aki olykor úgy üvölt, mintha azt akarná, hogy mindenki megsüketüljön körülötte. Corey az egész albumon végig rendkívül felpörgetett és hajtott. A következő Preachin’ Blues igazi heavy metal blues. Vagyis Robert Johnson eredetijének metalos köntösben. Zseniális kombináció. Végig fekete dal, bizonyára az album egyik legsötétebb darabja. Nagyon sikerült a elhunyt hiphop-király, Notorious B.I.G. előtti főhajtás is, amikor a Living Colour nekilát az ő Who Shot Ya? című dala eredetijének, és rendkívül szellemes, lucid ponttá alakítja, amely persze úgy szól, mint egy újabb szokásos Living Colour-saját szerzemény, ezzel közvetve is kifejezve a zenekar örök vonzódását a hiphop betétek integrálásához. Az Always Wrong, a kiváló dal, amely zenei vonzerejénél fogva a rádiók műsorába való, az album azon pillanata, amely feloldja a nagy fájdalmat, feszültséget, agressziót, haragot, mindazokat a dühös érzelmeket, amelyeket az új Living Colour album hangsúlyoz. Mindezek mellett azonban a Living Colour állandóan megtartja a szarkazmus kivételes mértékét és a hihetetlenül éles humorérzékét, amellyel magát is és a körülvevő valóságot is kifigurázza. Szenvedély, érzelem és energia tekintetében az új album a Living Colour első három lemezének pályafutását idézi fel.
Az egész album tetőtől talpig a ragyogó finomságok halmába öltözött, ami a zenészek által a kompozíciókba illesztett díszítőelemek elhelyezését illeti. Mindezek a (látszólag apró) trükkök, a nagy és szaftos ízesítés újra elállítják a lélegzetet. Hozzá a jazzes csiszolgatás, amiért főleg Vernon felel híres szólóiban. Az éleslátásban, sokkoló szokatlanságban és kifejezésbeli egyéniségben a Living Colour a „Shade” albummal is megmarad egyedülálló mesternek a maga szakmájában, akinek nincs párja.
Az album rendkívül hosszú ideig készült, megjelenését többször elhalasztották, a fiúk sehogy sem voltak elégedettek a hangzással, a dalokat viszont ez a hosszú folyamat alatt alaposan megcsiszolták, és ebből a szempontból rendkívül kiforrottak. Ennek következtében a Living Colour ilyen kompaktságot a dalokban sem a „Collide-O-Scope” (2003), sem a „The Chair in the Doorway” (2009) lemezen nem ért el.
Living Colour – Program (hivatalos hangfelvétel):
https://www.youtube.com/watch?v=88uc5fzh__0
Felállás
Corey Glover – ének
Vernon Reid – gitár
Doug Wimbish – basszusgitár
Will Calhoun – dob, ütőhangszerek
Produkció
Andre Betts
Számlista
1. Freedom of Expression (F.O.X.) (2:54)
2. Preachin’ Blues (4:20)
3. Come On (3:22)
4. Program (4:43)
5. Who Shot Ya? (3:38)
6. Always Wrong (4:04)
7. Blak Out (2:29)(
8. Pattern in Time (2:56)
9. Who’s That (4:10)
10. Glass Teeth (2:59)
11. Invisible (3:45)
12. Inner City Blues (4:00)
13. Two Sides (5:12)
