Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Genesis
Kiadó: Virgin Records
Megjelenés: 1977
Értékelés: 4.5/5
Ez a Genesis-dupla koncertlemez közvetlenül a pótolhatatlan (szó szerint: a zenekar sosem keresett helyettest) gitárvirtuóz, Steve Hackett távozása előtt jelent meg. A felvételek zöme Párizsban készült koncerteken, 1976-ban és 1977-ben, az „A Trick Of the Tail” (1976) és a „Wind & Wuthering” (1977) albumok turnéján.
A „Seconds Out” a Genesis második hivatalos koncertlemeze, és a „Genesis Live” (1973) kiváló utódja. Míg a „Genesis Live” a kiadó kezdeményezésére, a zenekar előzetes jóváhagyása nélkül jelent meg, hogy megemlékezzen az együttes korai időszakáról és jelképesen a progresszív rock óriásai közé való betöréséről, ráadásul sántító produkció jellemzi, addig a „Seconds Out” egyértelmű céllal, a zenekar saját döntéséből látott napvilágot, a „klasszikus” Genesis végleges és hiteles dokumentumaként – igaz, már Phil Collinsszal az énekmikrofonnál (és persze a dobok mögött) Peter Gabriel helyett, aki ekkorra már belevágott a nagyon sikeres szólókarrierjébe.
A dobok mögött Collinst a kiváló jazz fusion dobos, Chester Thompson (ex-Frank Zappa, ex-Weather Report) váltja, aki az album megjelenése után a zenekar állandó koncertdobosa lett, és Collinst helyettesítette az énekes „kirándulásai” alatt. A „Cinema Show” (Selling England By the Pound, 1973) alatt pedig nem más ül a dobok mögött, mint Bill Bruford (ex-Yes, King Crimson), a progresszív rock és a jazz fusion egyik legjobb és legtöbbre becsült dobosa, aki a zenekar 1976-os koncertturnéján Collins első koncertbeli leváltója volt.
Mivel ez az utolsó kiadvány Steve Hackett-tel, a kritikában kicsit több szót szentelek neki. Hackett hozzájárulása a dalok többségén kivételes, és a koncertfelvételeken sok interpretációja még az eredeti előadásokat is überelni tudja (például a „Firth Of Fifth” (Selling England By the Pound, 1973) kiváló szólója).
A koncert összességében remek, a zenekar rendkívül összeszokott volt a fellépések alatt, és ez a felvételek többségén érződik. Az albumon számos dal szerepel a „klasszikus” korszakból, ám ismeretlen okból sok szám hiányzik a „Wind & Wuthering” (1977) lemezről, innen csak az „Afterglow” kapott helyet. A „Trespass” (1970) pedig, a zenekar első klasszikus lemeze, egyáltalán nem szerepel. Az egyetlen komolyabb észrevételem éppen erre vonatkozik: miért nincs több dal a „Wind & Wuthering”-ről, Hackett utolsó lemezéről a zenekarral? Hiszen a felvételek zöme erről a turnéról származik. Vajon azért akartak minél kevesebb dalt erről az albumról, mert Hackett hozzájárulása ezen a stúdiólemezen volt a legnagyobb az összes vele készült album közül, és a hallgatókat valahogy fel akarták készíteni arra, hogy minél előbb elfelejtsék őt?
Sokan valószínűleg hiányolni fogják Gabriel hangját a „Seconds Out”-on, éppen azért, mert ez a koncertfelvétel mindazt megadja, ami a „Genesis Live”-ból (1973) hiányzott: kiváló produkciót és a klasszikusok elég színes választékát. De el kell ismerni, hogy Collins így is nagyon jól végezte a dolgát Gabriel klasszikusainak előadásában, még ha ezt teljes mértékben megcsinálni lehetetlen is, hiszen Gabriel azon pótolhatatlan zenei művészek egyike volt, akik a szövegeikbe a végsőkig beleélik magukat. A „Seconds Out” mindenesetre sikeresen támasztotta fel a Gabriel-éra klasszikusait a „Collins-éra” Genesis új ruhájában.
Az albumot elsősorban az teszi emlékezetessé, hogy ez a zenekar egyetlen hivatalos koncertfelvétele, amely tartalmazza a „Supper’s Ready”-t (Foxtrot, 1972), ezt a 23 perces fenséges opuszt, amely sokak szerint a zenekar legnagyobb zenei teljesítménye, és kétségkívül ez a koncertfelvétel csúcspontja. A Collinsszal készült változat meglepően közel áll a stúdióalbumos eredetihez. Meggyőződésem, hogy néhány hallgatónak egyes részeken még jobb is lesz az eredetinél, az eredeti énekes hiánya és sokrétű, rendkívül karizmatikus hangja ellenére. Másrészt dicséretes, hogy Collins nem próbálja utánozni Gabriel hangját, különösen a híres, groteszk „Willow Farm” részben, ahol Gabriel mindig a legjobb „elemében” volt. Collins hangja egyszerűen nem ennyire változatos, és „túl lágy” ahhoz, hogy ilyesmit megengedhessen magának, főleg egy (énekesileg) ilyen igényes dalnál.
Néhány daloknak, ezt meg kell említenem, vannak kisebb gyenge pontjai. A remek eposznál, a „Firth Of Fifth”-nél (Selling England By the Pound, 1973) például hiányzik Banks hosszabb zongorás intrója. A dal híres részét, ahol (Gabriel) oboája szólal meg, Banks szintetizátorral váltotta ki. Hackett itt viszont még jobban ragyog, mint az eredeti változaton. A zárórészben a szólója és Thompson, illetve Collins dobjai közötti interakció egyszerűen fenomenális. A „The Musical Box” (Nursery Cryme, 1971) pedig azon Gabriel-„védjegydalok” egyike, amelyekben Collins egyszerűen nem veheti fel a versenyt az eredeti énekessel és annak mindig kivételes előadásával. Sajnos ráadásul le is van rövidítve, csupán a kataklizmikus befejezésre, amelyet Gabriel nélkül a mikrofonnál (lehetőleg rókamaszkkal a fején) egyszerűen nem lehet elképzelni.
A legtöbb többi dal ezzel szemben egyenrangúan méri össze magát az eredeti változatokkal. Az atmoszférikus „Carpet Crawlers” (The Lamb Lies Down On Broadway, 1974) remekül illik Collins hangjához, mert rendkívül dallamos énekvonalai vannak. Ugyanez igaz az „Afterglow”-ra (Wind & Wuthering, 1977), amely még atmoszférikusabb, és amellyel akkoriban rendszerint lezárták a koncert hivatalos részét. A „Dance On a Volcano” egy újabb remek szám az „A Trick Of the Tail”-ről (1976), amelyet a zenekar hibátlanul ad elő, és amely sok tekintetben túlszárnyalja az eredetit. A Gabriel-klasszikusok közül elsősorban a „Cinema Show” koncertváltozata emelkedik ki, mert a hibátlan előadáson túl a dobok mögött a dobos „isten”, Bill Bruford is ott van. Így a dalon belül egy ponton valóságos dobpárbaj bontakozik ki közte és Collins között. Nehéz megmondani, ki nyerte ezt a párbajt, de kétségtelenül a teljes felvétel egyik csúcspontja. A „The Lamb Lies Down On Broadway” változata szintén nagyon jól sikerült, bár Collins talán egy árnyalatnyival többször él a refrénnel.
Azok közül a dalok közül, amelyekről akár azt is mondhatnám, hogy jobban szólnak a stúdió-, illetve eredeti változatoknál, elsősorban a nyitó „Squonk”-ot, a fenomenális dobokkal megáldott „Robbery, Assault & Battery”-t (mindkettő A Trick Of the Tail, 1976), valamint főleg az „I Know What I Like”-ot (Selling England By the Pound, 1973) emelném ki, amely szerintem az egyetlen dal a Gabriel-korszakból, ahol Collins értelmezésben túltesz elődjén, és ezen nem is csodálkozom, mert ez a szám, a zenekar első slágere, kivételesen jól illik az ő hangjához. A „Los Endos” (A Trick Of the Tail, 1976) pedig ragyogó zárása ennek a koncertfelvételnek, és valamiképp a legmegfelelőbb búcsú Steve Hackett-től, különösen mert ez az egyik legjobb kompozíciója a zenekarral, és egyben személyes kedvenc Genesis-dalainak egyike, amelyet szólózenészként maga is szívesen játszott a koncertjein.
A „Seconds Out” jelképes lezárása a Genesis mint progresszív rock zenekar korszakának, egyben ragyogó visszatekintés erre az időszakra, hiszen már a következő stúdióalbummal, az „And Then There Were Three”-vel (1978) a Genesis triaként rövidebb, kompaktabb és egyszerűbb dalok felé fordul, ami ugyan rendkívüli kereskedelmi sikert hoz nekik, de a fenséges zenei kompozíciók, az intelligens, többnyire metafizikus szövegek és a hosszú, atmoszférikus eposzok végének árán, amelyek miatt a „aranykorukban” oly nagyra becsülték őket. Banks a mellotron használatát is felhagyja, amely szerintem Hackett gitárja mellett a zenekar klasszikus korszaka hangzásvilágának egyik védjegye volt. A progresszív rock rajongóinak többsége számára tehát a Genesis története ezzel a koncertlemezzel véget ér, annak ellenére, hogy még két ragyogó lemezt kiadtak, amelyek számos progresszív elemet tartalmaztak. De tény marad, hogy éppen Hackett távozása jelentett kulcsfontosságú fordulatot a zenekar zenei filozófiájában.
Felállás
Phil Collins – ének, dobok, ütőhangszerek
Steve Hackett – gitár, Hodaka, 12 húros gitár
Mike Rutherford – elektromos 12 húros gitár, basszusgitár, 8 húros basszusgitár, basszuspedál, vokál
Tony Banks – RMI elektromos zongora, hammond orgona, APR Pro-Soloist, mellotron 400, epifon,12 húros gitár, vokál
Vendégzenészek:
Chester Thompson – dobok és ütőhangszerek
Bill Bruford – dobok és ütőhangszerek (10)
Produkció
David Hentschel és a Genesis
Dalok listája
CD1:
1. Squonk (6:36)
2. The Carpet Crawl (5:60)
3. Robbery, Assault & Battery (6:03)
4. Afterglow (4:24)
5. Firth Of Fifth (8:55)
6. I Know What I Like (8:42)
7. The Lamb Lies Down On Broadway (4:59)
8. The Musical Box (Closing Section) (3:18)
CD2:
1. Supper’s Ready (24:32)
2. Cinema Show (10:58)
3. Dance On A Volcano (5:09)
4. Los Endos (6:30)
Az album hossza: 96:06
