Szerző: Aleš Podbrežnik
Fotók: Aleš Podbrežnik
Helyszín: Velden am Wörthersee / Bluesiana Rock Cafe / Ausztria
A koncert dátuma: 2016. október 18.
Látogatók száma: 70
Jegyár: 33,00€ (elővételben) / 38,00€ (a koncert napján)
Scott Henderson új koncertjére a jó zene osztrák-karintiai nagy szentélyébe, vagyis a Bluesiana Rock Cafe klubba ezúttal jóval többen zarándokoltak el, mint a kiváló gitárvirtuóz, Vinnie Moore (UFO) siralmasan gyéren látogatott fellépésére, amelyet itt 2016. október 6-án adott.
Nagyjából nyolcvan látogató várta nagy örömmel a jazzrock-fúzió egyik legérdekesebb, legmarkánsabb, igazhitű képviselőjét, aki a Weather Report és/vagy a Return to Forever úttörő korszakából örökölt hathúros elmélet szabályai szerint játszik.
Scott Henderson olyan ember, aki kivételes tehetségét, érzékét és intuícióját a gitárjátékban a pályája során akkora nagyságrendig fejlesztette, hogy a szolgálataira szökőárszerűen megnőtt a kereslet. A saját zenekara, a Tribal Tech mellett például három albumot adott ki a Zawinul Syndicate-tel, játszott Chick Corea, Jeff Berlin, Jean-Luc Ponty, Billy Childs, Virgil Donati, Dennis Chambers, Gregg Bissonette és Carl Verheyen lemezein, a lista pedig messze nem ér itt véget. Szerepel rajta még egy közreműködés Aki Rahimovski szólóalbumán is, hiszen Scott az „U vremenu Izgubljenih” (2007) című lemez egyik számában szólózott. Mellesleg ezen az albumon még Marco Mendoza is vendégszerepel, hogy Aki hogyan szerezte meg mindkettőjüket, azt talán csak Albert Einstein tudja.
Scottnak a zsebében van többek között öt stúdióalbum is a szólókarrierjéből, a legfrissebbet, a „Vibe Station” címűt tavaly adta ki. Ezt most alaposabban be is mutatta a Bluesiana új látogatásán. A Scott Henderson (gitár), Romain Labaye (basszusgitár) és Archibald Ligonniere (dob) alkotta trió valamikor fél tízkor lépett színpadra. A jazzrock-fúzió gourmand rajongói, akik ezen az estén együtt hegyezték a fülüket a Bluesianában, általános lelkesedéssel fogadták a triót, és átadták magukat a híres gitáros végtelen improvizációinak.
Henderson két technikailag csúcsra csiszolt, nála fiatalabb társa oldalán egyszerűen, egy szóval: elképesztő volt! A nyitó, bluesos hangulatú számban, ahol még szelíden, finoman melegítette az ujjait, a játéka, amely az improvizációban hosszú, üvöltő sustain-effektbe csomagolt hangokat használt, egészen Jeff Beck alakjához volt mérhető, Henderson pedig egy pillanat alatt hidat vert az érzéki lágyság és a nyers, éles hangzás kontrasztos ugrásai között, ami persze hozzáadta azt a bizonyos tetszetős, rockos fűszeres ízt. A zenekar két részre osztotta a fellépést, köztük egy komoly, félórás szünettel, amely nagyon jól jött a hallószervek lehűtéséhez. A koncert mindkét fele pontosan egy órán át tartott, vagyis Henderson összesen két órát játszott. Az első részben nagy hatást tett a Weather Report-klasszikus, a Black Market rendkívül szórakoztató, humoros változata is, amelyben Henderson a várakozásoknak megfelelően magára vállalta Zawinul és Shorter összes szólamát, és vérbő módon szórakoztatta a közönséget hathúros csodájának határtalan, improvizációs eszkalációkba torkolló szólóival. Ebben a számban Archibald és Romain is kapott helyet szólóra. Henderson és két cimborája hihetetlen, rétegzett technikai, műfaji és műfajok közötti kiérleltsége egy pillanatra sem hagyta lélegezni a jelenlévőket. Kiszámíthatatlan fordulatokból, amelyeket gyakran teljesen spontán vezettek le, nem volt hiány. Szólóktól átszőtt részből a koncert második felében még több jutott, az egész előadás pillanatokra szinte túlterheltnek tűnt a tébolyult jazzeléstől, amely többnyire még kordában maradt a szélsőséges kilengések előtt, de a koncert vége felé ennek ellenére a free jazz ölébe menekült.
Henderson ezen a fellépésen is újra odaadta magát a közönségnek. Lelkét-szívét a színpadon hagyta. Teljesen elmerülő, vérbő érzésekkel teli, intuitív, ösztönösen nyers játéka közben elszakította a gitár legvékonyabb húrját, és azt maga cserélte ki. Tartalék gitárja ugyanis nem volt kéznél. Ráadásul az egyik effekt a koncert alatt kicsit rakoncátlankodott, ami nemkívánatos zúgást okozott az erősítőben, de ezzel a triónak egyszerűen meg kellett békélnie.
A zenekar többek között eljátszotta az All Blues-t, továbbá két újabb számot, a Church of Xotic Dance-t és a Vibe Station-t (mindkettő a „Vibe Station” albumról), majd az Actual Proof és a Mysterious Traveler következett. A végéig lenyűgözött minket Henderson az őszinteségével és egyediségével. A jazzrock univerzum titánjainak igazi iskoláját kedvelők, ahol nagy betűkkel Scott Henderson neve az úr, úgy jöttek ki a pénzükből, mint rég nem. Egy este a gitárjáték bravúros és egyedi tolmácsolásából, amelyet nemesített az ördögi ritmikai kinetika hihetetlen érzékelése. Henderson olyan ember, aki egy pillanat alatt megfordítandó előadásról gondoskodik. Olyan előadóművész, akibe a koncertjein soha nem lehet belefáradni. Rendkívüli koncert volt a Bluesianában, és remélem, hogy minél hamarabb adódik új alkalom, hogy ennek a kivételes gitárvarázslónak a koncertjein újra élvezhessük a társaságát. Végig a kezei pontosan ott voltak, ahol lenniük kellett, a megfelelő pillanatban.
Képgaléria
