Kiadó: Silver Lining Music/Militia Guard
Megjelenés dátuma: 2021. 3. 19.
Produkció: Biff Byford
Stílus: Heavy Metal
Értékelés: 8.0/10
Saxon. Hihetetlen. Egyre öregebbek, egyre konokabbak, egyre makacsabbak. Elég nagy meglepetés ugyanis, hogy legutóbbi stúdióalbumuk 2018-ban jelent meg, az utódjának pedig még se híre, se hamva. A Saxon az elmúlt két évtizedben ugyanis szinte szabályszerűen kétévente rukkolt elő új stúdiólemezzel. Főleg a „The Inner Sanctum” (2007) óta. Most viszont csak nem jön az új album. Egy kis szarkazmussal szólva: a Saxon esetében ez már szinte aggasztó. Az együttes ehelyett inkább kiadott egy tizenegy dalból álló gyűjteményt, amelyen feldolgozások szerepelnek: olyan zenekarok dalai, amelyek inspirálták a Saxont, vagy amelyeket a srácok tinédzserkorukban lelkesen hallgattak.
A dalválasztás nem meglepő. Aki csak egy kicsit is képben van a Saxont illetően, tizenegy tippből simán eltalálná a lemez dalainak több mint a felét. Valójában az egyetlen igazi meglepetés a Hold the Line (az eredeti a Totótól) és a See My Frineds (az eredeti a The Kinks-től) feldolgozása, miközben a The Beatles, a The Jimi Hendrix Experience, a The Rolling Stones, a Led Zeppelin, a Deep Purple, de főleg az AC/DC, a Motörhead, a Black Sabbath és a Thin Lizzy a Saxon esetében szinte magától értetődő, automatikus választás. Az imént felsorolt négy zenekar dalai kifejezetten egy Saxon-féle bandának íródtak a bőrére, hiszen a korai korszak (a nyolcvanas évek) saját anyagán is ezek hatása érződik a leginkább.
A zenekar persze – ahogy az elvárható – a maga stílusában játszotta le a dalokat. A Saxon bevethetett volna néhány eredeti csavart és ötletet, amelyekkel több humort vihettek volna az adott feldolgozásba, így viszont a gyűjtemény nem sokat tartogat meglepetésként. Az anyag ugyanis nagyon „régi iskolás” módon van eljátszva. Két dalnak viszont különösen jól sikerült a „Saxon-sablonba” való átültetése stílusban és hangzásban, és ebből a szempontból ki is emelkednek: az első a Paperback Writer (az eredeti a The Beatlestől), a második a Stone Free (az eredeti a The Jimi Hendrix Experiencetől). Mindkét adaptáció kiváló lett. Ugyanakkor a szívükre kötném a srácoknak, hogy a jövőben ne vágjanak bele többet a Toto játszásába. Néha erővel és nyersességgel több kárt okozol, mint hasznot. Inkább az Electric Light Orchestra-hoz nyúljanak, ha nem elég nekik a nagy hatású zenekarok keményebb rockos alapja, amelyek nem szerepelnek a lemezen, pedig inkább számíthattunk volna rájuk, például a The Who, a Cheap Trick, a Blue Oyster Cult vagy a Budgie.
Egyébként ez az album a zenekar legmegrögzöttebb, legmakacsabb rajongóinak készült, akik a Saxontól mindent megkaparintanak, ami a kezük ügyébe kerül. Biff éneke kiváló. Igen, és veszélyes ezt leírni a közel 45 éves pályafutásánál, de bírja magát. Néhol a vokálja harmonizálva van a hangszeres vonalakkal, ami remek kontrasztot ad, és nagyobb eltérést hoz az eredetitől. Ez nagyon jól sikerült az egyik legkiválóbb feldolgozásban, az Evil Womanben (az eredeti a Black Sabbathtól), illetve a Bomberben (az eredeti a Motörheadtől). Máshol az énekhang kondíciója ejt ámulatba a remekül kivitelezett Immigrant Songgal és Speed Kinggel, amelyek énekesi szempontból az album nehezebb falatjai (a hangterjedelem rugalmasságát tekintve). A dallamok ritmikai adaptálásával is fenomenálisan megbirkózott a vén énekesróka.
A produkció, a stílus és a megközelítés nagyon régi iskolás. A produkció hasonlít Biff tavalyi szólóalbumához. Nem csoda. Az album producere Biff. Az ember perzselő riffelést, kíméletlen dupla lábdobos száguldást várna, a Saxon mégis ezúttal inkább nagyon „régi iskolás” módon állt hozzá. A nyitó Paint it Blacknek (az eredeti a The Rolling Stonestól) jót tett volna több decibel, de a Saxon – ahogy az imént említettem – a klasszikusabb megközelítést választotta, ami például ennél a dalnál semmiképp sem izgat fel vagy nyűgöz le. Főleg a végefelé hallható „cigányos” dallammal hat inkább gyerekesnek.
Ennyi. Ez a gyűjtemény köztes állomás az új albumig, és ha nem állt volna elő ez a helyzet, amit már több mint egy éve viselünk, kérdés, hogy egyáltalán megszületett volna-e, és nem az együttes új albumát tartanánk-e ma a kezünkben. A bakelit hátoldalán ugyanis a 2020-as évszám van feltüntetve, bár a hivatalos megjelenési dátum 2021. 3. 19. Vagy hiba történt, vagy a lemezeket már jó ideje, még tavaly legyártották. Egyértelmű tehát, hogy a zenekar és a kiadó – ami nem újdonság – a Covid-19-helyzethez igazította a tevékenységét. Az új album készül, és ez a lényeg. Valószínűleg azonban nem fogjuk megvárni korábban, mint a jövő év elején. Addig a rajongók kedvükre ütheti agyon az órákat, napokat és hónapokat az „Inspirations” hallgatásával. A megjelenése nem kötelesség, nem is szükségszerűség, de legalább a zenekar rajongóinak üdvözlendő lehetőség arra, hogy bővítsék a Saxon – már most is igencsak „nehéz” – zenei dokumentumgyűjteményüket.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Dallista:
1. Paint It Black
2. Immigrant Song
3. Paperback Writer
4. Evil Woman
5. Stone Free
6. Bomber
7. Speed King
8. The Rocker
9. Hold The Line
10. Problem Child
11. See My Friends
Felállás:
Biff Byford – ének
Paul Quinn – gitár
Doug Scarratt – gitár
Nibbs Carter – basszusgitár
Nigel Glockler – dob
