Kiadó: Frontiers Music Srl.
Megjelenés dátuma: 2021. 5. 7.
Produkció: Robert Wright
Az album hossza: 55.12 perc
Stílus: AOR/art rock
Értékelés: 9.5/10
Néha a dolgok nem olyan egyértelműek és nem bogozhatók ki egy szemvillanás alatt attól, hogy ráragasztod a zenére az AOR-címkét. Igen, ez az az archaikus műfaj, amelyet már rég a zenei underground mélyére száműztek, megkövesedett és fosszilis maradványait pedig ma már csak néhány zeneileg túlfűtött öregúr követi, azt is a nosztalgiától hajtva, az aranyozott nyolcvanas évek miatt. Kiváló bizonyíték arra, hogy az AOR jelző nem mond el eleget (vagy eléggé), a Save The World második stúdióalbuma. Akárcsak az első, amely négy évvel ezelőtt, megjelenésekor szintén valahogy elsiklott előttünk. Az elsőt „One”-nak hívták, a másodikat „Two”-nak, ami nem éppen a (burjánzó) egyéni képzelőerő gazdagságáról tanúskodik, de legalább szemléletesen bizonyítja, hogy a szereplők nemcsak gépies lépésekre képesek, hanem számolni is tudnak (legalább kettőig). Az efféle szarkazmuskitörések mellett rögtön érdemes kiemelni, hogy Dan Tracey-vel és Robert Wrighttal nem lehet packázni, hiszen mostanra már több mint nyilvánvaló, hogy briliáns zenét és briliáns albumokat írnak. A „Two” az elsőlemez zenei auráját követi. Nem marad el mögötte. Még világosabban és még szilárdabban határozza meg a projekt művészi hatókörét, és a mai melodikusrock-, illetve AOR-underground dzsungelében a helyére teszi.
Ha egy röpke pillanatra még megállunk a tényeknél: a Save the World egy duó, amelyet a fő zeneszerző, Dan Tracey és Robert Wright képvisel. Dan Tracey nagyra becsült, elismert zeneszerző, énekes és gitáros. Pályája során rengeteg zenét szállított neves tévéműsorokhoz és filmekhez, és elismert zenészekkel játszott és vett fel lemezeket. Jelenleg gitáros és énekes az Alan Parsons Live Project zenekarban. Robert Wright a színpadon és a stúdióban egyaránt felhívta magára a figyelmet: multiinstrumentalista és zeneszerző, aki különösen a countryzene világában próbálta ki magát nagy sikerrel, ahol hozzájárulásával nemcsak példásan meggazdagodott, hanem egy rakás platina- és aranylemezt is begyűjtött.
Az AOR popelemekkel, amelybe a két zenész nagyon szívesen csempész finoman jazzből eredő vonalakat, egyedi konglomerátum, erősen kirajzolódó art rock karakterrel és sajátos karizmával. Ahogy az album pörögni kezd, gyorsan kiderül, hogy mögötte nemcsak két kivételesen tehetséges, hanem tapasztalt zeneszerző és stúdiógúru áll, akik a The Beatles és a The Bee Gees hangjain nőttek fel, de mindenképp a hetvenes évek progresszív rockján és arénarockján is, amely abban az időben többek közt a úttörő Boston zenekart is felvetette. Ez utóbbit nem véletlenül említjük. A „Two” albumon található Man on an Island afféle főhajtás a Boston előtt, hiszen „mérgesen” a Boston „Don’t Look Back” (1978) albumának címadó dalára hajaz – főleg a középső nyolctaktusos rész, ahol a szám bombasztját ritmikailag a taps is megerősíti. Lehet ennél rusztikusabbat csinálni? Az album feltétlenül próbára való a korai Night Ranger rajongóinak is (a Denslow Park, a Miss Muse vagy a záró Who’s That Girl úgy hat, mint a Night Ranger első két albumának meg nem írt kislemezslágerei). Az art karakter és hajlam, amely finom árnyalatokban, teljesen tolakodás nélkül tár fel progresszívrockos aurára való törekvést, a jazzből eredő, finoman beillesztett vonalakkal, vonzó lesz a Toto és az Alan Parsons Project rajongóinak. A két zenész emellett kivételes érzékkel bánik a harmonikus dallamok hangszerelési megvalósításával is, ami természetesen mennyei manna lesz az AOR-zene minden hívének, még ha ide feltétlenül hozzászámítjuk is a Def Leppardhoz hasonlókat, sőt Rick Springfieldet is.
Summa summarum: hihetetlenül kidolgozott, időben és térben elveszett west coast AOR és art rock konglomerátumról van szó. Különösen azért nyűgöz le, mert a megfelelő emeltyűkkel a megfelelő helyeken, vagyis a jazz, a nyolcvanas évek popja és az art/prog rock műfaji finomságainak gazdagon kontemplatív érzékelésére épülő képszerű megoldásokkal pont jó mértékben csiklandoz. Tracey és Wright ebben rendkívül kényesek és finomak. Éppen ezért a zenei képletük, amely alapsablonjában az AOR műfaj felé húz, ilyen sikeresen szív magába, illetve expresszív megjelenésében ilyen sikeresen közvetít és fordít le más műfaji elemeket. Az ilyen kiegyensúlyozottságot pedig – a nyolcvanas évek AOR-zenéjének igencsak sajátos műfaji képében – nagyon nehéz elérni. A „Two”-hoz hasonló albumot manapság lámpással kell keresni fényes nappal. Egy távoli idők tükörképe, amikor a világ még egy kicsit normálisabb és egészségesebb volt, és egyedülálló lenyomata annak a zenészgenerációnak, amely a tinikorát a hetvenes években élte. Ezért a komor 2021-ben is egyértelműen derűs és optimista a karaktere, ami a tizenkét, kiválóan csiszolt tételből álló zenei anyaggal (a briliáns produkció színvonalát is beleértve) úgy illik össze, mint kulcs a zárral. Igen. Innen kezdve nem nehéz kimondani, hogy ennél jobbat nem lehet, vagy legalábbis azt, hogy attól, amit a „Two” album megragadott, nagyon nehéz jobbat csinálni.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Számlista:
1. Camera Obscura
2. Bones
3. Miss Muse
4. Defenders Of The Faith
5. Daphne Blue
6. When Amanda Hits The Stage
7. Man On An Island
8. Longer
9. Denslow Park
10. Automaton
11. Illuminati
12. Who’s That Girl
Felállás:
Dan Tracey – ének, elektromos és akusztikus gitárok, zongora, szintetizátorok, Hammond B3 orgona, vokál, ütőhangszerek
Robert Wright – dobok, ütőhangszerek, basszusgitár, ének, szintetizátorok, Taurus basszuspedál, vokál, kiegészítő gitárok, vonósaranzsmanok
Közreműködő zenész:
Jon Wysocki – kiegészítő dobok
