Kiadó: Metal Blade Records
Megjelenés: 2022. 4. 1.
Produkció: Satan
Az album hossza: 47.36 perc
Stílus: Heavy Metal / N.W.O.B.H.M.
Értékelés: 9.0/10
Itt van hát egy újabb Satan-album. A zenekar, amely az utóbbi években reneszánszát éli, az N.W.O.B.H.M. korszakának kultikus képviselője. A reneszánsz már jó tíz éve tart, és ez idő alatt megkaptuk a negyedik egymást követő lemezüket. A Satannek összesen a hatodikat. Ha hozzászámolod azokat az időket is, amikor átmenetileg Blind Fury és Pariah néven működtek, akkor ma már kilencnél tartanánk.
A Satanben az a lenyűgöző, hogy náluk az idő nem számít. A több mint húszéves szünetet 2011-ben zárták le végleg, a banda pedig az utolsó négy albumával valahogy be akarja hozni az összes elveszett évet. Ezt meggyőző erővel is teszi. Az új stúdióalbumok lenyűgöző sorozatával, amelyek méltón sorakoznak a „Court In The Act” (1983) és a „Suspended Sentence” (1987) klasszikusai mellé. Üdv hát az ördög birodalmában, a kénszag terjengő világában, ahol légiriadó-szirénák kísérnek a áthatolhatatlan légynyájak inváziója közepette.
Nem is egy generációs kortársuk még mindig mozog, de ha közülük a Satant emeljük ki, azt mondhatjuk, hogy a Satan talán mindenkinél meggyőzőbben idézi fel a hetvenes évek végének és a nyolcvanasok elejének hangulatát, amikor kirobbant az N.W.O.B.H.M. mozgalom. Nem csak az a különlegessége, hogy a Satan nem használ dupla lábgépet – ahogy egyébként például az Iron Maiden sem, vagyis kortársaik sem –, hanem ennél a brit konzervativizmus apró „kis hibájánál” sokkal inkább kitűnik ez a hihetetlenül gúnyos, érdes és bizonyos fokig még ironikus hozzáállás, amelyet a nagyon is „elavult” produkció tesz teljessé (a puristákat elriaszthatja a „garázsnyersesség”, amely a hetvenes évek végi punkhoz áll közelebb bármi másnál), és éppen ez hozza a zenekarnak a győztes pókerlapot, ha a metal klasszikus napjainak több mint 40 évvel ezelőtti felélesztéséről van szó. Írhatnának hosszú, kígyózó, „ásításra” késztető dalokat is, ahogy azt a honfitársak, az Iron Maiden teszi főleg az utolsó lemezén, de a Satan más fajta szörnyeteg. Ők csak a legmagasabb fokozatot ismerik. A metal megcsontosodott változatát a lehető leggyorsabban írják és játsszák. Mintha 1979 és 2022 között nem több mint 40 év telt volna el, hanem csupán három-négy. A Satannél nincs helye cicomának, kicsinek, produkciós trükköknek, amelyek elvennék a zenekartól a rendkívül gúnyos, baljós, „kiszámíthatatlanul” lendületes hozzáállás magas oktánszámú tüzét, amelyben a disztópikus kilátások és az okkultizmus nem is lobbanhatnának jobban. A Ramsey/Tippins páros kifogyhatatlan ötletekkel teli, vicsorgó frazeálása mellett – ők gondoskodnak a szólók és az összes díszítés (a rengeteg tercharmónia) első osztályú megoldásáról is – ott van természetesen Brian Ross énekes is (a fickó a Blitzkriegel évekkel ezelőtt a tolmini Metaldays fesztiválon is járt). Neki muszáj itt lennie, mert nélküle a mágikus esszencia nagy része elveszne, és éppen ez az, ami a zenekar zenei tartalmát a heavy metal univerzum egészen különleges helyére emeli. Hogy a Satan az „Earth Infernal” lemezen is miért tudja ilyen meggyőzően megidézni azoknak az időknek a hitelességét, amikor a metal még fiatal teremtmény volt, azt valamivel könnyebben megmagyarázza az a tény, hogy ma is ugyanabban a felállásban működnek, amely többek között a „Court In The Act” és a „Suspended Sentence” albumot is felvette.
Az „Earth Infernal” is – akárcsak az elődje, a „Cruel Magic” (2018, RockLine recenzió) – pusztítóan gördül. Régimódian, de vérszomjasan. Tűzgolyó, amely port és hamut hagy maga után, és nem ismer megbocsátást, kegyelmet, túlélőket. Brian Ross a korához képest fenomenálisan énekel. A hangja azt a sötét teatralitást adja hozzá, végzetet idéz, és azt az érzést kelti, hogy az album minden másodpercét az „ítélet napja” kíséri. A nyitó, pusztító rohamdal, az Ascendancy után az „Earth Infernal” egy pillanat alatt bájos nosztalgikus kísértéssé válik, amely mögött egy régi zenei recept áll. Elfelejtett recept. Olyan recept, amelyet csak ennek a változatlan Satan-felállásnak a kémiája tud kiszolgálni. Mintha 2022-ben beülnél egy Sopwith Camelbe. Különösen pusztító a két legrövidebb szám, a The Blood Ran Deep és a From Second Sight. Van még egy rövidebb instrumentális is, a Mercury’s Shadow, amely tovább tartja az album változatos tartását, de főleg azok a számok győzedelmeskednek, ahol a zenekar kicsit „megbonyolítja” a dolgokat. A két gitáros által uralt ütőerő és technikai tudás ilyenkor még inkább előtérbe kerül. Ilyen a Burning Portrait, a Twelve Infernal Lords vagy a záró, kifejezetten sötét, atmoszférikus fordulatokban különösen gazdag eposz, az Earth We Bequeath. Bár a stílus egyértelmű és egyedi, a közel 48 perces játékidő alatt rengeteg minden történik. Pusztító dinamitzáporból az „Earth Infernal” egy pillanatra sem fogy ki. A stúdióban uralkodó alkotói ihlet izzásának egyszerűen kivételesnek kellett lennie.
A legendák tehát újabb fenomenális fejezettel egészítették ki a „középső földkor” idejéből származó történetüket. Ha az „Earth Infernal” mondjuk 1983-ban készült volna, főleg a zajos dühért, a sebességért és az akkori mércével mért technikai tudásért rajonganánk. Ma ezek az erények már régen túlhaladottak, ezért semmi különlegeset nem jelentenek. Különleges viszont 2022-ben maga az aura, amilyen az „Earth Infernal”-é is. Az album egyedi energetikai vibrációval és kémiával bír. Az egykori idők receptje nem is működhetne jobban, mint most, amikor (40 évvel később is) azok a zenészek kezelik, akik valójában megalapozták. A „bácsik”, akik mára a hatvanas éveikbe jártak, tökéletes formában tartják magukat, és úgy játszanak, mint a 20 éves, fenekükig kiélezett csődörök, mellettük pedig a heavy metal-revival újabb zenekarai, amelyek a Satanhez képest jóval nagyobb ismertségnek örvendenek, csak csendben elpirulhatnak.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Számlista:
1. Ascendancy
2. Burning Portrait
3. Twelve Infernal Lords
4. Mercury’s Shadow
5. A Sorrow Unspent
6. Luciferic
7. From Second Sight
8. Poison Elegy
9. The Blood Ran Deep
10. Earth We Bequeath
Felállás:
Brian Ross – ének
Russ Tippins – gitár
Steve Ramsey – gitár
Graeme English – basszusgitár
Sean Taylor – dob
