Kiadó: Pivec
Megjelenés: 2019.01.19.
Produkció: Same Babe & Hrvoje Nikšič
Az album hossza: 50.14 perc
Stílus: alternatív rock / sanzon / kabaré / paródia
Vedd meg az albumot!
Hallgasd meg az albumot a zenekar hivatalos BandCamp-profilján!
A Same Babe folyton „same vabe”-ot, vagyis puszta csalétket dob elénk. Lejárati idő nélkül. Nehéz ugyanis ilyen átütő paródiát találni, ha a zenei világot nézzük ezen a parányi szlovén földdarabon. Egyáltalán nem magányos úton járnak, de az áthatóerejükkel és ütőképességükkel, amit határtalan botrányos bohóckodás és csípős szarkazmus tölt meg, könnyedén elhappolják a koronát a konkurenciától. Itt van az NLP, a Duhovi, a Nula Kelvina, a Melanholiki (az újabb korszakban), meg persze az Olfamoštvo és Brecelj, aztán az N3L… N3L? Már közelebb járunk… Mindenki a maga módján. A szlovén kisember mentalitása, maró ébresztő prédikációba csomagolva. Hitelesebb, szikrázóbb és teljesebb tragikomikus lenyomatot az általános szlovén lélekről 2019-ben ezen a bolygón egyszerűen nem kapsz. Ha elolvasod a zenekritikusok mennyei dicshimnuszait a Same Babe alkotásairól, ez a (olykor már túlzásba vitt) szuperlatívusz-osztogatás végül is egyáltalán nem meglepő.
A teljes vallomásos „cirkusz”, amit a már címében is ördögi album hoz, szublimen válaszolhat a zenekar rejtett cimborasága kérdésére az ördöggel. A mondanivaló áthatóerejének művészi erősödése rajta alaposan érezhető. A „Vražji bend” tehát mindenképp üdvözlendő stílusbeli elhajlás az előd, a 2014-ben megjelent „Dobri možje” után. A fiúk az új lemezen mindenekelőtt kitágították a műfajok közötti olvasztás hatókörét, és a zenei pózukat, illetve annak (egyébként már alaposan kiforrott) karakterét a folk-kabaré-sanzonos paródiától egészen a rockfrázisok tapintható faragásának tájaiig nyújtották, ami hallgatás közben merészebben kihívó és izgalmasabb albumot eredményez. A jazzes kontúr beépítésének érzéke és ösztöne ebben a zenei receptben sehol sem hiányzik, és a zenei testet az új lemezen is végig átjárja az alternatív tartás. Ugyanakkor nő a sokkszínház adagja is, amellyel a Same Babe a maga képszerű, vallomásos dramaturgiájával szinte közmondásos gyorsasággal megfertőzi a hallgatót, és hipnotizáltan vezeti végig a zenei látnokságon. Az új album a „kedvesen beékelt” rockos torzítású pillanatoknak köszönhetően áramlóbb, sőt könnyebben hallgatható is, mint az aranzsmák terén kissé esetlenebb, kiszámíthatóbb elődje. Az elektromosság iránti jóval nagyobb szeretet ebből a szempontból rendkívül üdvözlendő lépés. Az album még maróbb, „földrengésszerűbb”. Kompromisszumkészségből nincs hiány, és időnként punkos jelleg is felüti a fejét. A Same Babe mint zeneileg költői koncepció a paródiás cirkuszkodás eklekticizmusában nehezen megfogható, még kevésbé megszelídíthető.
Hogyan csináljunk maximálisan „nyomasztó” albumot? Kérdezzétek a szlovéneket. Mi ebben igazi zsenik vagyunk. Ezen a ponton nincs gond a bizarr vallomásos végletek elérésével. „Nyomasztó” abban az értelemben, hogy a tartóelemek igazi egyensúlyban vannak, ami megragadó kifejezőerőt eredményez, és ahol a költészet a mondanivaló kifejezésében eléri a maximális hatókörét. A „Vražji bend” albumon a Same Babe tovább ugratja a hallgatót a zabolátlan érzékével a szellemes társalgáshoz, ahol szilárd díszletet épít egy rendkívül intellektuális póz, az éleslátó vallomásos izzás köré, amely a győztes eklekticizmus ászokból összejátszott pókerjének bohóckodásán át folyamatosan lelkesít, határtalanul szórakoztat, és kesernyés gúnnyal foglalkoztatja a hallgatót. Vagyis pont annyira keserű, a prédikációban fájdalmasan maró, ugyanakkor határtalanul szarkasztikus. Képzeljétek el, hogy az NLP-t és a Same Babe-et összeraknánk, és egymás után hallgatnánk végig mindkét zenekar két legutóbbi albumát. Igazi jin-jang kombinációt kapnánk. Mindkét formáció fekete, cinikus, a prédikációban végtelenül csípős, de mindegyik másképp éri el a kívánt célt. Ha az NLP-nél a történet hősét a végén kötelezően brutálisan elpusztítják, a Same Babe történetében továbbra is az istenfélő kis robotos marad, aki megtörten tűri a végső megaláztatás minden ütését, szorgalmasan, lelkiismeretesen és szótlanul, tovább és tovább.
A „Vražji bend” albumon valójában nem tudod, merre kanyarodik a Same Babe, ezért minden lépésnél folyton meglep. Az alternatív sanzonjuk kiindulópontjától a Same Babe a költészet és a prédikáció ötletes felöltöztetésekor nagyobb ugrásokat tett a ritmusválasztásban (latin, arabeszkek), kiengesztelődve belekötött a country, a blues, a balkáni melosz és más tájaiba is. Az album alaposan működik, tömörségével magával ragad, és nem lenne meglepő, ha mögötte kidolgozott koncepció húzódna. Úgy hat, mint egy történet kidolgozott kezdettel és véggel, ahol az építőelemek az aranzsmák felépítésében értelmesen meghatározottak, és az ellentétes párbeszédükben végig telivéren érzékelik és kiegészítik egymást. A köztük lévő megbékélésnek, élén az egész énekes interpretációval, a narrációkkal és a többi vokális csínytevéssel (a többszólamú vokális harmóniákon át is), és a tapintható kifejezőgazdagság elérésében nincs és nincs vége.
Az album nagy hévvel van eljátszva és hangszerelve, amelyet az határtalan intellektuális cinizmus plazmája iránti őserejű érzék hajt, olyan formátumban, amelyhez Szlovéniában, sőt a tágabb galaxisban is nehéz párhuzamot találni. A Vražji bend albummal a Same Babe megerősítette, hogy a megszokott prédikátori kidolgozottság mellett a komponálás és hangszerelés terén is folyamatosan tágítja zenei percepciója látnoki hatókörét. Ezt bizonyítja az új album eszmei érettségének műfajok közötti olvasztásában mutatkozó nagyobb rugalmasság, amiből az következik, hogy a zenekar a jövőben sem mondta ki az utolsó szót.
Az új szerzői alkotások, Matko „Pleši, pleši dekle” című dalának szórakoztató feldolgozása mellett az album néhány elismert szlovén költő, Tomaž Šalamun, Ervin Fritz, Janez Menart és Frane Milčinski – Ježek költészetének megzenésítését is hozza, Viki Baba pedig két megzenésítésben a cseh költő, író és filozófus, Egon Bondy műveinek fordításaihoz nyúlt. Ez a gazdag, üzenetes ébresztgetéssel megtöltött anyag az általános társadalmi-erkölcsi bomlás, a lelki és érzelmi sorvadás, valamint a széteső rendszer apátiájának idején, amely a végső abszurdumokhoz nyúl, hogy két évezrednyi hírhedt ostobaság után még fennmaradjon, nem is kaphatna szebb megfogalmazást, mint a „Vražji bend” albummal. A „Vražji bend” mestermű, és az idei szlovén zenei színtér egyik legéleslátóbb albumkiadványa. Ebben tehát nincs semmi kétség.
szerző: Aleš Podbrežnik
értékelés: 10 / 10
Számlista:
1. Vražji bend (04:12)
2. Balada o pivskem bratcu (03:07)
3. Smrtek (02:44)
4. Hudobec (02:18)
5. Sistem v glavi (02:47)
6. Lepotičenje (02:29)
7. Pleši pleši dekle (03:23)
8. Pismo za Mary Brown (03:37)
9. Nor (…blues na navaden dan…) (04:34)
10. Videl sem Kitajca (01:31)
11. Komentar strica Fritza (00:20)
12. Žalostna pesem za kontrabas (01:41)
13. Vlak za Koper (02:49)
14. Krinko razkrinkaj (03:49)
15. Mušnice bele (03:02)
Felállás:
Marko Voljč – ének, trombita, shaker
Miha Nemanič – ének, szájharmonika, tamburin, shaker
Matjaž Ugovšek „Ugo” – ének, akusztikus és elektromos gitárok
Uroš Buh – ének, dob, bongó, akusztikus gitár
Marko Jelovšek – ének, nagybőgő, akusztikus gitár
Viki Baba – ének, akusztikus gitár
Közreműködők:
Maja Predatoria – ének (Žalostna pesem za kontrabas)
Ervin Fritz – felolvasás (Komentar strica Fritza)
Rok Hozjan – nagybőgő (Vražji bend).
