RockPaperScissors
Szerző: Sandi Sadar Šoba
Előadó: Leaf Fat
Kiadó: 57 Records
Megjelenés: 2007
Šég néhány éve is csak nagy reményű szlovén bandaként tartották számon őket, ma viszont már a szlovén és a külföldi fiatalok kedvencei, akik jó, hangos zenére vágynak. 2001 forró nyarán indult hát útjára a ljubljanai ütősök története, akik a LEAF-FAT névre hallgatnak. Akkor még punk-rock zenekar voltak, de hamar búcsút intettek a 3 akkordos nyomatásnak, és olyan vizekre eveztek, amelyeken a mai napig járnak. 2002 elején jött az első fellépés, ekkor történt az első és egyetlen tagcsere, azóta pedig, ahogy említettem, változatlan felállásban működik a csapat. A médiafigyelem sehogy sem akart rájuk találni, a nagyobb sikerhez az első klip vezette őket a WINTER SONG című számhoz (Szlovéniában ez kellétlen rossz, hogy egyáltalán észrevegyenek egy bandát). Elég sokat kellett várni az első lemezre, a megjelenésig a zenéjüket csak az interneten lehetett hallgatni. Az UNDERWORLD KINGDOM a banda első, 2005-ben megjelent alkotása, amellyel végre a média érdeklődését, és ami a legfontosabb, rajongók egész hegyét is kivívták maguknak! Hamarosan jött még egy klip az INDIVIDUAL HAPPINESS című dalhoz, a rendezői szék ezúttal Pericáé lett, aki (újabban) a D-Fact rendezője és énekese. Mint minden fiatal banda, a Leaf-Fat is gyűjtögette a dicséreteket és a fesztiválgyőzelmeket. Kiválasztották őket Európa 100 fiatal reménysége közé, így a grági Newcomeren a 2. helyet szerezték meg, felléptek a Soulfly, a Mad Caddies és néhány más elismert előadó előzenekaraként, egy ismert amerikai weboldalon remek értékelést kapott az albumuk, a Radio Študent pedig nemcsak felfigyelt rájuk, hanem az év legjobb lemezei között a 2. hellyel is megjutalmazta őket. Ezt követte a Fatball Tour a celjei Multiball együttessel közösen, Németországban, Ausztriában és Szlovéniában, és készítettek még egy klipet az U. K. című számhoz, amely élő verzióban egyébként….. A banda sikereit a végtelenségig sorolhatnánk, de most csak egy dolog számít: a nemrég megjelent új lemez.
A RockPaperScissors a legújabb alkotásuk, 11 számmal, amelyek elég más hangzásúak, mint amit az első lemezről megszoktunk. Ezúttal a billentyűk kerültek előtérbe, jóval több az üvöltés, néhány dalban pedig egy csipetnyi spanyolos beütés is felbukkan… A banda úgy döntött, olyan zenét játszik, amely elfordul az emocore-tól (szerintem az első lemezen abból volt bőven), most inkább a Deftones és a Faith No More stílusában szólnak, vagyis jóval ütősebben és hangosabban, de így is hallgatható maradt. Az új lemez bemutatóján péntek, december 14-én lehetett ott lenni a Tabor csarnokban.
A RockPaperScissors egy ütős, címadó számmal nyit, amihez állítólag már klip is készen áll. Itt már jól érezhető az „új” Leaf-Fat játékstílus, mert a riffek keményebbek, és ezzel ütősebbek is! A jó kezdés után a következő számhoz érünk, ez az UNFORTUNATE EVENT ON ITS WAY TO NOTHING (INFINITY). Basszusintró, durva „ordítás” és remek dallamok, amelyekbe némi emocore is keveredik. Egyszerűen állat!!! A CHOOSE YOUR REALITY a The Hurt Process This Piece című számának stílusában indul. A szerintem remek kezdés jó dalt ígér, de aztán kiderül, hogy félrevezető. A szöveg spanyol/angol, a szám pedig (legalábbis nekem) nehezen hallgatható! Egészen más a negyedik szám, az X-P. Eszméletlenül jó intró, amely táncolós hangulatot sugall, aztán hamar enyhén melankolikus dallamokba fordul, a szöveg sem sokkal más. Az egyik kedvenc dalom a lemezről viszont egész biztosan a CELEBRATE A BRAND NEW WAVE. Megint ütős kezdés, amelyhez elektronika, mély vokálok keverednek, és ismét feltűnik az emo, amitől láthatóan nem tudtak teljesen elszakadni. Még egyszer: ELKÉPESZTŐ!!!! Az IL MALOCCHIO egy újabb állat szám az albumról, amely kicsit a Deftonest juttatja eszembe. Utána a MALA NIMFOMANKA feldolgozása jön, amely a Big Foot Mama fennállásának 15. évfordulójára készült. Magáról a dalról nem mondhatom, hogy a lemez csúcsteljesítményei közé tartozna, de a feldolgozás tetszik, és tiszta Leaf- Fat stílus! Az IDOLS LIKE ICARUS táncolható szám, a dallama hihetetlenül ismerős, de nehéz azt mondani, hogy valami más dal másolata, hiszen biztos vagyok benne, hogy a ljubljanai üvöltözők a saját számaikat tudják írni, nem utánzatokat. A legnagyobb melléfogás az összes közül viszont kétségkívül a BETTER STILL!!!! Lassú dallam, az egész úgy hangzik, mint egy Gal & Galeristi-szám. Össze lehetne hasonlítani az előző lemez T. W. T. című dalával is, csak ez sokkal unalmasabb. Az ellenkezője derül ki az MCFTD-nél. Megint eszméletlenül jó szám, nyomatással és üvöltéssel…nincs értelme a szót vesztegetni, annyit mondhatok: ÁLLAT!!!!!!!!!!! Igen, a srácok tényleg tudják, a szavaim igazságáról pedig győződjetek meg ti magatok! Nagy bánatomra mindössze 11 szám van, az utolsó a BurnBitchBurn. A kissé szokatlan cím mögött mi más rejtőzne, mint még egy kemény, zúgó gitárokkal és vad vokállal teli dal!
Az album így ér véget, ezúttal rejtett szám nélkül, én pedig csak annyit mondhatok, hogy alig várom az új anyagot a következő lemezhez, amelyről hiszem, hogy még jobb lesz, hiszen a banda az új kiadvánnyal erősen megváltozott, és minőségileg érettebb, szilárdabb, önállóbb alkotássá nőtte ki magát. A Leaf –Fat láthatóan felnőtt, a régi emocore-tól és punktól pedig nyugodtan elbúcsúzhatunk, mert kétségtelenül sokkal keményebbek és ütősebbek lettek. Mindenesetre a bandának még sok jó lemezt és őrült koncertet kívánunk!
Felállás
Robert Šercer – ének
Miha Kraševec – gitár
Matej Avsenak-Ogorevc – gitár
Miha Medved – basszusgitár
Jaka Skočir – dob
Produkció
Matej Gobec
Számlista
1. RockPaperScissors
2. Unfortunate Event On Its Way To Nothing (Infinity)
3. Choose Your Reality
4. X-P
5. Celebrate A Brand New Wave
6. Il Malocchio
7. Mala Nimfomanka
8. Idols Like Icarus
9. Better Still
10. MCFTD
11. Burnbitchburn
Az album játékideje: 42.53