Helyszín: Dvorana Stereo / Rijeka / Horvátország
A koncert dátuma: 2008. 05. 29.
Nézők száma: 400
Jegyár: 50,00 HRK (kb. 7,00€)
A Rock Masters legendás horvát rockerekből álló csapat: Tomas Krkać (basszusgitár), Slavko Pintarić – Pišta (dob), és köztük a valószínűleg legismertebb Vedran Božić (gitár), aki megfordult a Roboti, MI, Boško Petrović Quintet, Time, Parni Valjak és Supersession Fidri – Sedak soraiban is. Mindhárman játszanak a Telephone Blues Bandben is, de ha a Rock Mastershez csatlakozik még Ervin Baučić, a zágrábi Kazališta Komedija tagja, megvan az alap egy olyan zenekarhoz, amely a hírhedt Led Zeppelin repertoárját tudja játszani. Hadd említsem meg azt is, hogy Božić egyszer különleges megtiszteltetésben részesült: réges-régen, a Roboti-val egy frankfurti klubban lépett fel, és épp akkor tévedt be a klubba Jimi Hendrix. A Roboti felhívta Mr. Hendrixet a színpadra. A többi már történelem.
A Dvorana Stereo, amely gyakorlatilag Rijeka belvárosában található, tömve volt. A srácokra elég sokáig kellett várni, csak negyedórával éjfél előtt tűntek fel a színpadon. A közönségben meglepően sok fiatal volt, no meg persze az idősebbek is, akik így újra átélhették azokat az időket, amikor a rocktérképen vetélytárs nélkül tarolt a nagy Led Zeppelin.
Eredetileg úgy volt, hogy a zenekar két külön blokkot játszik, de ez végül nem történt meg. A koncertet kissé szokatlan módon a Bring It On Home-mal nyitották, szájharmonika nélkül persze nem ment, azon Baučić játszott. Amint Božić rátért a fő rockriffre, a tömeg szó szerint megvadult. Ez egyenes bizonyíték volt arra, hogy olyan időket élünk, amikor a „tribute to” zenekarok tényleg jól működhetnek. Ha szándékosan gonosz akarok lenni: az ő idejük még csak most jön…
A Rock Masters a repertoár zömét a Led Zeppelin „I.”, „II.”, „III.” és „IV.” albumaira építette. Miért? Ezeket a legkönnyebb megtanulni, és a számok eljátszásához nem kell billentyű, sem különösebben bonyolult hangeffektek. A srácok a Good Times, Bad Times-szal folytatták, ledarálták a Communication Breakdownt, jött a Ramble On, majd a Heartbreaker, amely átfolyt a Living Loving Maid (She’s Just A Woman)-be, a „II.”-ről a Moby Dick sem maradt ki (természetesen dobszólóval), aztán jött a Babe I’m Gonna Leave You, Dazed And Confused, Black Dog, How Many More Times, Celebration Day, Since I’ve Been Loving You, a kötelező Stairway To Heaven, és a szabályos rész zárásaként egy szám, amelyet bemutatni sem kell. Whole Lotta Love, természetesen. Mindez összesen egy óra alatt. Aztán olyan gyorsan, ahogy csak lehetett, vissza is zúdultak a színpadra a ráadásra, amelyet az Immigrant Songgal nyitottak a közönség nagy örömére, az estét pedig a Rock And Rollal zárták.
A srácok nem köntörfalaztak sokat. Nem is lett volna kívánatos. Az emberek egy adag nyers rockenergiáért jöttek, és a lehető legszebb formában meg is kapták. Az előadás mércéjét ilyenkor nemcsak érdemes, hanem tisztességes is lejjebb venni. Persze akik azért jöttek, hogy apró részleteket lessenek, és az eredetihez hasonlítgassák, nem lettek elégedettek. Annál rosszabb nekik, mert a teremben szinte mindenki elalélt a pulzáló rockenergia szabad áramlásától, ahogy a zenekar klasszikusról klasszikusra váltott. A közönség lelkesen énekelte a verseket, átéléssel reagált a színpadról érkező ingerekre. Az energia igazán az igazi, hiteles volt!
A zenekarnak a koncert alatt egyáltalán nem kellett megszólítania a közönséget. Aznap este a zene mindent elintézett. Egy óra és 15 perc után a srácok elköszöntek. Valószínűleg a kvartett „látszólagos” sietségét az elviselhetetlen hőség okozta, amely a koncert alatt elöntötte a termet, meg a cigarettafüst magas koncentrációja, hiszen Horvátországban még mindig megvan az a szerencséjük, hogy zárt térben, koncerten is vidáman szívhatják a dohányt.
Baučić persze kénytelen volt lejjebb venni az eredeti énekdallamok néhány szakaszát, és átdolgozni őket. Főleg a legmagasabbakat. Božić a szólók elég nagy részét kiváló tudására és rutinjára, valamint saját improvizációs vénájára támaszkodva játszotta. A szólók motivikusan kiemeltebb részeiben viszont az eredetihez tartotta magát, így megőrizte a Led Zeppelin-repertoár hitelességét és tömörségét. Határozottan nyúlt a hangszerhez, amit bizonyít az is, hogy már a koncert legelején elpattant az A5-ös húr a Gibson Les Paulján. A kvartett kiválóan megtanulta az összes alapmotívumot, és szilárd összeszokottságot, így szilárd előadást is nyújtott. Néhány hiba becsúszott az átvezetésekben, de a jól olajozott ritmusszekció végig meggyőzően mentette a Led Zeppelin-repertoár felélesztését. A Rock Masters tehát olyasmi, amit érdemes élőben megélni. Főleg mindazoknak kötelező, akik hiányolják az igazi Led Zeppelin koncertjeit.
Képgaléria
