Robert Plant népdalestje (2014)

Arhiv Arhiv Utoljára módosítva: 11. június 2026

Fotók: Urban Bolta

Helyszín: Piazzola Sul Brenta (Padova) / Villa Camerini / Olaszország
A koncert dátuma: 2014. 07. 14.
Látogatók száma: 6000

A rockzene egyik megteremtője, a legendás Led Zeppelin első számú hangja, az egyetlen és megismételhetetlen Robert Plant az új albumot beharangozó turnéja keretében az olaszországi Piazzola Sul Brentán is fellépett.

A Led Zeppelin egykori frontembere nem sokkal a zenekar feloszlása után belevágott a szólókarrierjébe; a szétesést John Bonham dobos 1980-as korai halála okozta. Az 1982-es első önálló lemez, a »Pictures at Eleven« még nem jelent stílusváltást abban az értelemben, ahogy az újabb albumokon tapasztalhatjuk, hiszen a rock és az akkoriban népszerű újhullám keveréke. A zenekar feloszlása után Robert nem szakította meg a kapcsolatot a többiekkel, továbbra is együtt dolgozott velük. A legtöbbet az egykori gitárossal, Jimmy Page-dzsel muzsikált együtt, akivel három stúdiómunkát is kiadtak. 1984-ben Jeff Beckkel közösen vették fel a »The Honeydrippers: Volume One«-t. 1994 és 1998 között a Page&Plant közös projektben dolgoztak, amelynek keretében megjelentették a »No Quarter: Jimmy Page and Robert Plant Unledded” című „élő” lemezt, 1998-ban pedig a stúdióalbumként érkező “Walking into Clarksdale«-t. Az 1993-ban megjelent »Fate of Nations« egyúttal a más műfajokkal való kísérletezés hivatalos kezdetét is jelenti, hiszen a rock mellett erős népzenei hatás is érződik rajta. A Jimmy Page-dzsel töltött néhány év után 2002-ben jött ki a »Dreamland«, amelyen Robert még tovább tágította a felhasznált stílusok körét. A lemez ugyanis a blues, a folk, valamint a pszichedelikus és hard rock kiváló fúziója. 2005-ben az egykori pilóta stílusában még kalandosabb albumot, a »Mighty ReArranger”-t adta ki, amelyen a progresszív és hard rock, valamint számos etno műfaj keverékével a miszticizmus, a végzet, a filozófia és a vallás világába indult el. 2010-ben látott napvilágot a “Band of Joy” album, amellyel Robert fel is támasztotta egykori, azonos nevű zenekarát, és egy rövidebb turnéra indult vele. 2012-ben az egykori kísérőzenekara, a Strange Sensation tagjainak többségével új projektbe vágott Sensational Space Shifters néven, amely idén szeptember nyolcadikán adja ki első albumát »Lullaby and… The Ceaseless Roar« címmel.

Ahogy korábban említettem, Robert Plant július 14-én Olaszországban is felbukkant. Egy kis várakozás után 20.30-kor végre megnyíltak a koncertszínhely kapui, amelyet hamar benépesítették az összes generáció képviselői. Öregek és fiatalok hamarosan teljesen megtöltötték a fesztiválterületet, és lelkesen várták az est csillagát, a megsemmisíthetetlen brit Robert Plantet. A Camerini amfiteátrum tágas terének remek hangulatát először az amerikai déli rockerek, a North Mississippi Allstars fűszerezték meg még jobban. A több mint két évtizede működő, határozottan összeszokott triót Jim Dickinson (producer, aki a múltban számos neves előadóval dolgozott, például a Rolling Stonesszal és Bob Dylannel) fiai, Cody és Luther, valamint a basszusgitáros Chris Chew alkotja. A zenekar azonban nem pusztán a híres apa és Luther többszöri, a Black Crowes-zal való közös munkája miatt ismert, hanem zenei tökélyéről is. Mindhárom tag ugyanis nem egy hangszeren játszik, ezért fellépés közben aktívan cserélgetik a szerepeket. Aki az egyik dalban énekes, az hamarosan már a másikban dobol.

Egy jó órányi bluesban való kalandozás után színpadra lépett Robert Plant is. A vitális angol hatvanöt évesen is remek formában van, így gond nélkül felveszi a versenyt a számos mai példaképpel, akik manapság tinilányok szobafalait díszítik. A jó egy óra húsz perces fellépés titokzatos bevezetővel jelezte, hogy az ismeretlenbe vezető út még nagyon izgalmas lesz. A kezdeti álmodozó ritmusokat, amelyek az arab hercegek és a szultán szobáinak forró élvezetei közé repítettek minket, a Led Zeppelin égisze alatt született kultikus No Quarter fűszerezte meg még tovább. Robert Plant kísérletező vénája és a gitárvirtuóz Liam Tyson kiválósága teljesen más megvilágításba helyezte a progresszív és pszichedelikus rock titokzatos fúzióját. A House of Holy lemezen hallható titokzatos álmodozást ezúttal számos olyan hang szőtte át, amelyek Robert újabb albumain is felbukkannak. Ezután jött az újdonság, a Turn It Up, amely néhány további új dallal (Little Maggie és Rainbow) együtt bizonyította, hogy a megsemmisíthetetlen angol még csak nem is gondol a nyugdíjra. A fellépés alatt a Spoonful feldolgozását is hallhattuk, pszichedelikus köntösében ugyanis egészen más dimenziókban mutatkozott be. Az este hátralévő részében Robert Plant a Led Zeppelin gazdag repertoárjából is tálalt néhány dallamot, amelyeket ezúttal is népdalos színekbe öltöztetett. A sármos angol így a Black Dog, a Babe I’m Gonna Leave You és a Going to California című számokkal folytatta a koncertet, a műsort pedig az feledhetetlen Whole Lotta Love-val zárta. A zenekar néhány perces visszahívása hamar meghozta gyümölcsét, a srácok visszatértek, és még két dalt eljátszottak. A koncert utolsó része a Nobody’s Fault but Mine-nal indult, amely a Communication Breakdown és a Rock and Roll szédítő egyvelegével megfelelő kombinációban gondoskodott arról, hogy a Led Zeppelin öröksége (újra) érintetlen maradjon.

Robert Plant fellépésével bebizonyította, hogy az évek nem szabnak határt a hang színének és a karizmának. A mai 65 éves brit ugyanis még mindig rohangál a színpadon, és a mikrofonnal a kezében táncolgat. A hangterjedelem sajnos nem áll ellen az időnek, így a dalok tempója érezhetően lassabb volt, mint amilyennel híressé vált. De sebaj. A kicsit lassabb előadás a remek akusztikus betétekkel egészen különleges bájt teremtett, amely még sokáig megmarad az összes jelenlévő emlékezetében. Fellépésével Robert Plant így azt is megmutatta, hogy továbbra is az egyenlők között az első, hiszen a várakozásokat többszörösen felülmúlta. Ha azért mentél el a koncertjére, mert vad rohangálásra és üvöltő hangokra számítottál, nagyot csalódtál, hiszen az úr az elmúlt években megérett, és sok mindent megélt. A szövegei ugyanis olyanok, mint a bor – az évekkel egyre jobbak és érettebbek lesznek, ugyanakkor még válogatósabbak is a közönséget illetően.