Szerző: Sandi Sadar Šoba
Előadó: BeatMyth
Kiadó: Kapa Records
Megjelenés: 2012
Játékidő: 58:42
Értékelés: 4.6/5
A másodikkal általában könnyebb a dolog, a zenében viszont éppen a második vágás választja el az első album szerencsés véletlenét egy erős zenész zseniális ihletétől. Velenje és Novo Mesto közös gyermekénél, a BeatMythnél ez még égetőbb kérdés, hiszen az együttes két szellemi atyja, Mike Preeters (a.k.a. Mitja Pritržnik) és DJ PalnkTon (a.k.a. Igor Vuk) már évekkel ezelőtt – pontosabban két éve – jókora port kavart, és nem kevés figyelmet vonzott a Your Own Two Heads lemezzel. Ez nagyrészt annak is köszönhető, hogy a kreatív trösztnek vendégzenészként, a breakbeatek, a frekvenciák ritmikus megszelídítése és az ablakrázás közt pedig nélkülözhetetlen láncszemként része a mikrofon és a gyors rímek tehetséges gurúja, a Moveknowledgement énekese, N’toko (a.k.a. Miha Blažič). Őszintén szólva sokáig sikeresen ellenálltam a kísértésnek, hogy behódoljak a dubnak, a breakbeatnek és a drum&bassnek, mert a Prodigy, a Chemical Brothers és a Massive Attack sötét tripje (meg Tricky) kivételével nagyon kevés elektronikus kísérlet hagyott bennem nyomot. De be kell vallanom – a kapálózás hiábavaló volt, és az én kárömra.
A BeatMyth második lemeze ugyanis szaftos és valóban romboló darab, amely egyesíti az analóg szerves szépségét a digitális brutális élével, és ami még meggyőzőbbé teszi: az egész kiegyensúlyozott és erőteljes. Az lelkesedésre további okot ad, hogy a tiszta adrenalinnal töltött elektronikus táncrakéta tető alatt bőven jut hely más tehetséges zenészeknek is, akik a szlovén alternatív avantgárd legyezőjét alkotják. A nyitódal, a Digital Desire ihletett intro, amely a Chemical Brothers módján vezeti be és lehel életet a kompromisszumok nélküli beat éles atmoszférájába, amelyet arra szántak, hogy táncolj rá, és elmerülj a telt textúrákban. A feladat egyszerű, hiszen a lemez nagy részén N’toko dolgozik teljes gőzzel, hogy az egésznek még jobb hangzást, ízt és könnyebb emészthetőséget adjon. A rave, a trance, a bináris számítások, a zajok és a ritmikus támadás táncesztétikája önmagában is szimpatikus, de a vokálok hozzáadásával sokkal könnyebb lecsúszni az élvezet csúszdáján. Az S!CK a breakbeat-szépség gyönyörű iskolapéldája, a precíz produkció pedig sebészi pontossággal építi be a manipulált hang szilánkjait a világűr tágasságát idéző futurisztikus képbe, amellyel könnyűszerrel Szlovénia határain túlra is el lehet jutni.
A The Source táncra hívó, játékos értelmezése annak, amit mostanában a Moveknowledgement a fülünkbe tömött, és ha hozzátesszük, hogy a dobok mögött természetes módon kapcsolódik be a digitális mátrixba a novo mestoi színpadi attrakció dobosa, David Cvelbar is, minden további szó felesleges. Mégsem arról van szó, hogy bosszantó módon utánoznák vagy újragyártanák a már látottat és hallottat, az egésznek saját, erőteljes tökéje van. Az Electric Manland a Moveknowledgement-univerzum következetes újraértelmezése: DJ PlankTon és Mike Preeters a Pump Down! lemez szívéből szívta ki az esszenciát, de a végeredmény nem azonos klón, hanem asztrálisabb csengést kap, ami nem közhelyes. A BeatMyth a kiszámíthatatlanság mestere, aki végig készenlétben, lesben állva és ámulatban tart. A Hot a ritmus és a tektonikus virtuozitás pokolian forró stampedója, amely percenként 170 ütéssel görbíti és morzsolja a mentális szférák falait fóbiás, kissé klausztrofób módon, de épp a félelem tölti meg a tüdőt levegővel, amitől kiabálni kéne, a Pokol mágikus szépsége pedig úgy, ahogy a Prodigy a DNS-ünkbe oltotta, mozgásra és szívbéli kisülésre késztet. Az elég könnyed Arp után (talán nincs benne annyi napalm, mint az egész többi részében?) a BeatMyth megzabolázza a megvadult fenevadat, és egy alacsonyabb, baljósabb sebességbe kapcsol. N’toko a Hello című dalban úgy dörög, mint a Cypress Hill megtestesülése, az Istennel és az Ördöggel folytatott párbeszéd pedig nem épülhet csak szintetizátorokra, így a verbális elbeszélés szövetébe gitárok és kemény dobok is beleszövődnek. A hús romlandó lehet, az elektronikával való szintézis viszont a kibernetikus punkosság olaját dörzsöli az agyba, a kyborgok pedig könnyedén megforognak az Analog crossover ritmikájára. A gitárok, szintik és dobok meglehetősen fura kombinációja olyan medley, amellyel a BeatMyth beevez a kiváló lemez második félidejébe.
A Questionable Image az előző szám gondolatmenetét folytatja, csak éppen a gitárokkal felhígított ritmus tinktúrájához itt N’toko hangja is hozzájárul. Sötét, vonzó és apokaliptikusan közvetlen, megkérdőjelezi a formákat és a közhelyeket, a hallottak koherenciáján viszont ez semmit sem csorbít. A lemez karakteresebb pillanatai közé tartozik a Connect The Dots is, a szövegek intellektualizmusa és rejtélyessége pedig misztikus alapot ad a felpörgetett ritmika különben törékeny vázának. A terminátorok stílusában a BeatMyth ezután úgy dönt, hogy pár liter, sőt hektoliter sötétséget tesz hozzá a Leviathan című számmal. A szintetizátorok ipari hidegségű sípolása pontosan vág, mint a légkalapács, a Phobos-atmoszféra pedig a „shypelt breakbeattel” és az MC-s rutinnal fokozott feszültséggel erősödik. Magánál a szörnynél ijesztőbb az érkezésének várakozása és a tudat, hogy kopogtat és kaparászik az ajtón és az ablaktáblákon. Világosabb kontúrokat kínál a Discoland, amelyben Katja Šulc énekesnő veszi át a mikrofont, a nőies változat pedig még egy csepp frissességet és kétségkívül jóval több Napot visz az egészbe, mint N’toko szóritmusa, amelyhez én amúgy jobban vonzódom. A sötétség szép erény, amelyet a Dubbb avokalizált arcával és defragmentált harmóniáival csak sejtet, a záró Trumpet, amely az elején egy-egy Michael Jackson-szám ritmikus alapjait idézi, majd az utolsó hangzásbeli deszakralizációvá nő, a tisztaságot viszont nem tudja felülmúlni. A függönyök leereszkednek, mi pedig már csak letörölhetjük az izzadságot, és kicsorgathatjuk a nyálunk utolsó cseppjeit.
A BeatMyth tehetséges zenészek, és a puszta kontúrnál többet ér itt a teljes ötlet, amely semmit sem bíz a véletlenre. Páran szemükre vetették, hogy túlságosan ragaszkodnak az MC-s rigmusokhoz és a közhelyekhez. Szerintem egyszerűen megtalálták a komfortzónájukat, azt a kényelmes terepet, amelyet tökéletesen uralnak. Nincs mellébeszélés, nincsenek önelégült jelszavak arról, hogy ők jobbak és okosabbak a világ többi részénél. Csak zene és tánc van, amelyet a BeatMyth a saját, kissé misztikus módján tálal. A sötétség vonzó, a sötétség ízletes, a hallottak pedig a szlovén átlag felett vannak, alkalmasak arra is, hogy a klubok pincéiből nagyobb színpadokra költözzenek. Ez legalábbis az én szerény véleményem, a vélemények viszont a személyes ízlés tükrei …
Felállás
DJ PlankTon – keverők, hangszintetizátor, produkció
Mike Preeters – keverők, hangszintetizátor, master
Vendégzenészek:
N’Toko – ének
Jani Jež – gitár
Mitja Rambaher – gitár
Rum Cunta – gitár
Illegaldrum – harsona
David Cvelbar – hi-hat
Perica Šuran – dob
Katja Šulc – kísérővokál
Produkció
BeatMyth
Számlista
1. Digital Desire
2. S!CK feat. N’toko
3. The Source
4. Moveknowledgement – Electric Manland (BeatMyth rmx)
5. Hot feat. N’toko
6. Arp feat. N’toko
7. Hello! feat. N’toko
8. Analog
9. Questionable Image feat. N’toko
10. Connect The Dots feat. N’toko
11. Leviathan feat. N’toko
12. Discoland feat. N’toko
13. Dubbb
14. Trumpet (bonus track)
