Előadó: Bell, Maggie
Kiadó: Atlantic Records
Megjelenés: 1974
Maggie Bell a legtöbb zenerajongónak valószínűleg ismeretlen név, pedig szorosan összefonódik a fehérek által örökbe fogadott fekete kultúra zenei-művészi kifejezésmódjának motívumaival való, karakteresen megerősített, kizárólag énekhanggal megvalósított kacérkodással: a soullal, a gospellel és végül persze a bluesszal. De ez még közel sem minden! A Glasgow-ban született brit blues első hölgye valójában kompromisszumot nem ismerő, megszelídíthetetlen nőszemély, akinek a hangját sokáig az egyetlen igazi alternatívának tartották a halhatatlan Janis Joplin mellett. És ezt nem ok nélkül. Az a hang minden, csak nem angyali: a fent említett hatások sokkoló keveréke, igazi atomgyorsító az érzelmekkel megrakott részecskék számára, ahol végig az énekesnő kifejezésmódjának erőteljes érzékisége viszi a prímet.
Ennek az albumnak a megjelenésekor, vagyis 1974-ben Maggie Bell a huszonkilencedik életévébe lépett. A korábban a Power és a Stone The Crows soraiban szerzett tapasztalatok önálló művésszé edzették: tele volt nagy elvárásokkal és érzésekkel, és eltökélt szándéka volt, hogy a saját feltételei szerint járja az útját. Ennek megfelelően szól az énekesnő bemutatkozó lemeze, a Queen Of The Night is, amelyen Maggie magabiztosan sokszínű vokális akrobatikát kínál, és nem fél megmutatni a saját hangulati ingadozásait sem, a funkyra hangolt Cado Queentől egészen az intim Trade Windsig, amely szándékosan egy éjszakai klub hangulatának kellemes, szellemi elmerengését kelti bennünk. Az A Woman Left Lonely – egy régi rivális, de elsősorban a nagy példakép, Janis Joplin megismételhetetlen bluesos/soulos tökéletessége – és a Souvenirs gyorsan megmutatja, mennyire érzékeny tud lenni a skót barátnőnk. Bájos, szinte free-jazzes hangulat árad a háttérből mindkét lágy darabból, amelyeket végül Paul Rodgers színei, a melankólia és a szomorúság tesznek tökéletesen kerekké. Ezután hangulati fordulat következik a latinos színezetű After Midnighttal. A dal kétségkívül az album legnagyobb meglepetése, meggyőző előadása pedig J. J. Cale munkája előtti nagyvonalú főhajtással egy csapásra két legyet üt. A felhevült Maggie határozottan tüzes, az eltökéltsége pedig kevés teret hagy a kételynek. A tömör blues-standard, az As The Years Go Passing By csak megerősíti az előbbi állításokat az énekesnő hangjának ijesztően széles kifejezési skálájáról. Ez a hatás az Oh My My, a Yesterday’s Music és a sokatmondó We Had It All dalokkal éri el a csúcspontját, amelyek a lehető legszebb módon zárják le ezt a szenzációs dokumentumot a zenetörténet egyik legkiemelkedőbb női hangjáról.
A Queen Of The Night egyike azoknak a zenei drágaköveknek, amelyeket idehaza hiába keresnél akár a legspecializáltabb boltokban is, a hazai nagyáruházak istállószagú kínálatáról pedig nem is beszélve. Az alpesi aljzat realitása már csak ilyen, így nem marad más, mint végigböngészni a számos online zenei kereskedő valamelyikét – természetesen eredeti kiadásban, nehogy félreértés legyen. Hidd el, nem fogod megbánni.
Felállás
Maggie Bell: ének
Chuck Rainey: gitár
Reggie Young: gitár
Cornel Dupree: gitár
John Hughey: basszusgitár
Steve Gadd: dob
Produkció
Jerry Wexler
Dallista
1.Cado Queen
2.A Woman Left Lonely
3.Souvenirs
4.After Midnight
5.Queen Of The Night
6.Oh My My
7.As The Years Go Passing By
8.Yesterdays Music
9.We Had It All
10.Other Side, The
11.Trade Winds
