Kiadó: InsideOut Music
Megjelenés dátuma: 2020. február 14.
Producer: Ulrich Wild
Album hossza: 58.51 perc
Műfaj: Progressive Metal
Értékelés: 9.5 / 10
Volt köztetek, aki 2011. március 10-én, teljesen váratlanul, ott találta magát a ljubljanai Cvetličarnában, abban az időben, amikor a helyszín még metalrendezvényeknek is otthont adott? Azon a napon ugyanis a Nevermore és a Symphony X lépett fel egy csomagban, társheadliner játékidővel (és sajnos siralmas hangzással), előttük pedig egy olyan zenekar, amely pályafutása hosszát tekintve jóval öregebb mindkettőnél, működésének gyökerei pedig mélyen a nyolcvanas évekbe nyúlnak. Mindössze egy évvel azelőtt, hogy ez a csapat Ljubljanába érkezett (azon az estén még Rok sem titkolta lelkesedését az énekes szerelése miatt – a koncertbeszámolót ITT olvashatod), a Psychotic Waltz ugyanis újra életre keltette tevékenységét. A banda az utolsó, és addig összesen ötödik albumát, a „Bleeding”-et 1996-ban adta ki. Aztán még tíz évnek kellett eltelnie, hogy megérjük a hatodikat is, ez pedig a „The God-Shaped Void”. Ez tehát bő 24 év, és ha pontosabbak akarunk lenni, a Psychotic Waltz ma ugyanabban az eredeti felállásban működik, amelyben az utolsó albumot, a „Mosquito”-t kiadta, 26 évvel ezelőtt.
És ha meghallgatod a „The God-Shaped Void” anyagát, amely messze nem egy könnyen rágható csont, hihetetlen az érzés. Hihetetlen abból a szempontból, hogy a Psychotic Waltz ma is milyen szilárdan és koherensen szól. Ez biztosan számít valamit. Az utóbbi években elég sokat koncerteztek együtt, bújócskázás pedig a fiúk között úgysincs. Nagyon jól ismerik egymást. A zenekar fő kreatív magja, amely a sötét, olykor mogorva és melankolikus progresszív metal dalok alapötleteit hozza, érintetlen maradt, és még mindig teljes ihlettel működik. Rendkívül kedvező ugyanis a felismerés, hogy a „The God-Shaped Void” olyan album, amelyről a kezünket tennénk a tűzbe, hogy legfeljebb három évvel az elődje után készült. Mind a dalszerzés stílusát, mind azt a tényt illetően, hogy Devon Graves hangja semmit sem „öregedett”, nem lett elhasznált, fáradt, megtört. Az énekes egyszerűen ragyog a dallamvonalak változatosságával és ötletességével, valódi kamaszos lendületet, nagy szenvedélyt mutat, és nem fukarkodik az érzelmekkel. Hallgasd csak meg, hányféle megközelítést alkalmaz az új album egyik kreatív csúcspontján, a The Fallen című dalban.
Az albumon közel egy órányi zene van, de elhiheted, egyetlen másodperce sem sok. A szerzemények rendkívül erősek, tömörek, kidolgozottak a motívumok összeillése és a versszakok közti átvezetések szempontjából. A mid-eight részek külön fejezetet érdemelnek, a zenekar mesterien fordítja a feje tetejére a megteremtett hangulatot a ritmusok és riffek magas fokú kreatív ügyességgel megválasztott modulációin keresztül, amiből mindig ügyesen kivergődik, és a dalt a nagyon teátrális dinamika fényében visszavezeti a vezérmotívumhoz (például a Sisters of Dawn vagy különösen a gonoszkodó While The Spiders Spin). Ötletbeli frissesség és kreatív töltet bőven akad a „The God-Shaped Void” lemezen.
A zenekar rengeteg akusztikus motívumot is beépít, amelyekkel győztesen kontrasztba állítja az album hangulatait. Ezek kelta dallamokat is érintenek (Demystified (a beépített fuvolamotívummal), a záró In the Silence). A hangulatok sötétek, melankolikusak, depresszívek, és az általános kiábrándultság ölén emelkednek. Egy szemernyi cukor nélkül. Sötét album, a banda pedig tökéletesen uralja a hangulatok fokozásának művészetét. Az album megragadja a hallgatót, beszippantja egy sajátos atmoszférába, és a végső hangig nem engedi ki a karmaiból.
A Psychotic Waltz progresszív metalosok, saját, jól körülhatárolt és egyedi hangjukkal. Nehéz párhuzamot találni hozzájuk, és ez a feladat mindig nagyon mostohán bánik a zenekarral. Igazságtalanul. De ha muszáj, idézd fel a régi Fates Warningot, adj hozzá némi depresszív retorikát valamelyik Nevermore-ból (például a Stranded refrénje), az eredmény mégis teljesen önálló, és nincs párja. Mindent elmond a nyitó Devils And Angels, a Psychotic Waltz sajátos zenei világába vezető kivételes kaland, amely egy pillanat alatt rácsatlakozik a „Bleeding” albumra.
A Psychotic Waltz erőssége, hogy ők „a szó igazi értelmében” progmetalosok. Minden a megfelelő adagban van kimérve. Nem fárasztanak, nem feszítik az izmaikat egotripes vágyakkal, hogy valami ultra-eszelős, ismeretlen technikai bravúrt mutogassanak, ehelyett szorgalmasan építkeznek a jellegzetes frázisok és az atmoszférikus rejtélyek kombinációjára. Valójában, ahogy már a nevük is sugallja, pszichotikusan hatnak, olykor tényleg enyhén cerebrálisan pszichedelikusan. De ez csak extra fűszer ehhez az igazán fenomenális termékhez. Hogy a banda az amerikai speed metal old schoolból jön, azt a kifejezetten fantasztikus, rövid, de tömör metalpofon, a Back To Black igazolja. Hogy a metal ma már tényleg „vén szivar”, arra az All The Bad Men utal, amikor egy klasszikus, amerikai old school riff a versszakban pofátlanul Black Sabbath-osan kúszik. A Pull The Strings egyik betétje is arra figyelmeztet, hogy a Psychotic Waltz tagjai tinédzserként a híres birminghami négyes hangjain nőttek fel, amely 50 évvel ezelőtt elkövette az eredendő bűnt.
Ahogy mondtam. Briliáns termék. Mintha közte és a stúdióbeli elődje között nem 24 év telt volna el, hanem legfeljebb három. Egy album tetőtől talpig tele ötletbeli frissességgel és nagy komponálásbeli változatossággal, szédítő ugrásokkal a hangulatok között, markáns, komor dráma-színházzal a végső pusztulásról és az okkult baljóslatról. Épp megfelelő adagban progresszíven kihívó, úgy, hogy ezzel az elemmel az album végig a magas feszültség és az édes sokkterápia érzetét nyújtja az egyébként összetetten felépített szerzemények eseményeinek alakulásában (ugyanakkor nem fárasztó). Egy album, amelyet a zenekar rajongói és a cukormázmentes, földhözragadt, a régi amerikai metaliskola szerint faragott hozzáállás kedvelői mindkét kézzel megkapnak. Esélyes az idei legjobb metalalbumok krémjébe. Üdv itthon, fiúk. Reméljük, hogy a „The God-Shaped Void” nem az utolsó felvonásotok.
szerző: Aleš Podbrežnik
Számlista:
1. Devils and Angels (6:30)
2. Stranded (4:49)
3. Back to Black (3:53)
4. All the Bad Men (3:59)
5. The Fallen (5:49)
6. While the Spiders Spin (5:49)
7. Pull the String (4:54)
8. Demystified (5:13)
9. Season of the Swarm (5:58)
10. Sisters of the Dawn (6:41)
11. In the Silence (5:16)
Felállás:
Devon Graves – ének, fuvola
Dan Rock – gitár, billentyűk
Brian McAlpin – gitár
Ward Evans – basszusgitár
Norman Leggio – dob
