Pretty Maids: Undress Your Madness

0 324

Megjelenés dátuma: 2019. 11. 08.
Kiadó: Frontiers Music Srl.
Producer: Jacob Hansen
Az album hossza: 43.19 perc
Műfaj: Hard Rock / Heavy Metal
Értékelés: 9.5 / 10


A Pretty Maids, a legendás dán rockerek még egy albummal meghosszabbították újra felfedezett (kései) tavaszukat, vagy ha úgy tetszik, újonnan talált megfiatalodásukat, amely a „Pandemonium” (2010) óta tart. Az albumok hároméves időközökkel jelennek meg, és ez láthatóan elég hosszú idő ahhoz, hogy a zenekar az ötleteket a perfekcionista szint (a végleges formába öntött dalok) követelményeire csiszolja. Pedig az utóbbi időben elég sok megrázkódtatás érte a bandát: Ronnie Atkins szerencsétlen sérülése az egyik színpadon, emiatt az egész turnét el kellett halasztani (ezen a nyáron egy újabb turné is elmaradt), végül pedig a legfrissebb diagnózis, hogy tüdőrákot kapott. Az ember azt gondolná, hogy ez az új anyag minőségén is meglátszik. De a Pretty Maids esetében nem. Az „Undress Your Madness” megtartja az utolsó három elődje kiváló színvonalát, sőt, még rá is tesz. Zeneileg mindenképp egy csokor kiválóan kidolgozott szerzeményt kapunk, és az is kiderül, hogy ez az album, amelyen Ken Hammer gitáros hihetetlenül átütő, kifejezetten metalosra élezett gitárfrázisok sorát alkotta meg, és ezek az album elejétől a végéig ropognak.

Az „Undress Your Madness” egyébként kiválóan kiegyensúlyozott. A lassabb tempójú dalok közül a 4. helyen találjuk a Will You Still Kiss Me (If I See You In Heaven)-t, amelyről már a címe alapján is sejthető, hogy balladás hangvételű szám, ehhez energiában az album végén a Strenghth Of A Rose csatlakozik, ahol a nyitófrázisban „beatles-es” hatás lopakodik be, sőt egy kevés akusztikus hangszerelési fogás is felbukkan (remek album-zárás). Az album egyébként bővelkedik vámpíros, sötét pillanatokban. A nyitány rögtön „mérgező” a Serpentine-nel, olajat önt a tűzre a kifejezetten romlott hangulatú címadó dal, itt van még egy pusztító horog az If You Want Peace (Prepeare For War) képében, a sötétség pedig a Slavedriverben tovább nő. A zenekar nem kis meglepetést okoz a Firesoul Flyjal, amely (joggal) kislemezként is megjelent, hiszen ez a szám dúrból épül fel (ami a zenekar új korszakában nagy ritkaság), vele a banda még a gyökereihez és a klasszikus rock’n’roll elemei iránti rajongásához is közelebb kerül. Az albumon találunk még egy „virágszálat” a Shadowlandsben, ami mondjuk egy „rejtett” nyolcvanas évekbeli pop-sláger. Egészen más produkcióval a nyolcvanas években egy halom zöldhasút hozott volna nekik. Remek strófa–refrén kapcsolat, tökéletes hangulatfokozás, crescendo a kifejezetten dallamos refrénben. Itt érezni, hogy a zenekar tagjai nagyon jól ismerik a pop- és az AOR-színteret a nyolcvanas évekből, vagyis a zenében nem korlátozzák magukat. Ha valami jó, az egyszerűen jó. A Shadowlandnek feltétlenül slágerkislemezként kell megjelennie. A Little Drops of Heaven fülbemászóságát kergeti, csak hát ez az új album és az új Pretty Maids-történet. Tökéletesen „átöltöztetett” szám a Black Thunder is, amely nagyon klasszikus rockosan, nagyon hagyományosan fejlődik (a főriff), de ahogy mondtam, kiválóan átcsomagolták tipikus Pretty Maids-receptre, a zenekar zenei személyi igazolványának felismerhető védjegyeivel.

Az Atkins–Hammer páros továbbra is a nyertes szerződuó. Ezen a lemezen mindketten elég sok zajt akartak kipréselni magukból (a saját „zajmaximumukat”). Atkins hihetetlenül sikoltozva torokhangú, ez a kifejezetten átütő énekhangja most időnként már egyenesen romlottnak hat, és rendkívül fontos tényezője a sötét atmoszféra megteremtésének, amelyet viszont az album zenei pompázatossága emel meg. Ronnie ismét kivételes vokális show-t nyújtott, és a gitárfrázisokkal, amelyek ezúttal a szokásosnál kifejezettebben merednek ki a produkcióból, mindkét zenész a maga fényében bontakoztatja ki azt a rendkívüli karizmát, amely a kezdetektől a Pretty Maids lényegének és munkásságának alapja.

Szerénytelenül és kertelés nélkül szólva: az albumon nyoma sincs művészi dadogásnak. Remek új stúdiólemez egy hihetetlenül edzett, rutinos zenekartól. Több mint nyilvánvaló, hogy egy másik időben és térben Atkins és Hammer akár kiváló házaspár is lehetett volna. Kettőjük között mindig is kivételesen kreatív összehangolódás és egymást kiegészítés uralkodott. Az „Undress Your Madness” ezt is teljes mértékben kamatoztatja, és egyszerűen hihetetlen, hogy a zenekarnak az utóbbi idők keresztjei és gondjai közepette sikerült egy valóban kiváló lemezt letennie az asztalra, amely az első másodperctől az utolsóig magával ragad. A zenekar rajongói egyszerűen el lesznek ragadtatva. A remek és felejthetetlen „Pandemonium” mellett az „Undress Your Madness” bizonyosan a legerősebb lemeze az ezredforduló utáni korszaknak ettől a rendkívül megbecsült, hosszú életű, a dániai Horsensből származó zenekartól. Reméljük, hogy Atkins szerencsésen kilábal ebből, és a Pretty Maids minél előbb új turnéra indul. Az „Undress Your Madness” rászolgál egy komoly színpadi bemutatóra!

szerző: Aleš Podbrežnik

Dallista:
1. Intro
2. Serpentine
3. Firesoul Fly
4. Undress Your Madness
5. Will You Still Kiss Me (If I See You In Heaven)
6. Runaway World
7. If You Want Peace (Prepare For War)
8. Slavedriver
9. Shadowlands
10. Black Thunder
11. Strength Of A Rose

Felállás:
Ronnie Atkins – ének
Ken Hammer – gitár
Chris Laney – billentyűk
Rene Shades – basszusgitár
Allan Sørensen – dob


Az e-mail-címedet nem tesszük közzé.

Ez az oldal sütiket használ az online szolgáltatás, a hirdetési rendszerek és olyan funkciók biztosításához, amelyeket sütik nélkül nem tudnánk nyújtani. Az oldal meglátogatásával és használatával hozzájárulsz a sütik használatához. Elfogadom Tovább

Adatvédelem és sütik