Előadó: Rush
Kiadó: Mercury Records
Megjelenés: 1985
Értékelés: 3/5
A „Power Windows” az az album, amelyen a Rush végleg kicsiszolta a nyolcvanas évek synth-korszakos hangzását, amelyet a „Signals” (1982) óta szégyentelenül építgetett. A „Grace Under Pressure” magától értetődő folytatása, a produkció abszolút továbbfejlesztésével (a nyolcvanas évek produkciós színvonalához, főleg a korabeli pop, new wave és art pop produkciók eredményeihez mérve). A hangzás hatalmas. A hangszerek közötti kontrasztok maximálisan ki vannak hangsúlyozva, a hangkollázsok tiszták, világosak és dinamikusak. A gitárhang az elődjéhez képest még élesebb, még inkább a távolodó visszhangeffektben úszik, így párbeszédben áll a szintetizátorok akkoriban modern, nagy arénás hangzásával – az ilyen albumok atmoszférájának alapkövével –, és együtt alakítja ki az album dallamainak és hangzásának zömét. Lifeson játéka tovább egyszerűsödik. A fickó a „Power Windows” albumon is a hangok redukciójához menekül, egyre inkább az egyszerű, néhány akkordos riffekre támaszkodik, amelyek gazdag háttérhangzást adnak. Az átvezető részeken a billentyűk és a gitár motívumokat megkettőző párbeszéde néha (csak futólag) a kanadai honfitársak, a Saga trükkjeit juttatja eszünkbe (bár ezek teljesen egyedien megtervezettnek hangzanak), és ez igaz arra a produkciós típusra is, amelyet abban az időben mindkét zenekar kialakított.
A produkció a hang további „mosásával” ismét szembetűnőbb helyre hozza a basszusvonalat, ahhoz képest, hogy a „Grace Under Pressure” albumon mennyire háttérbe szorult. Így ismét kulcsszerepet kap a kiegészítő dallam bevitelében, noha organikus karakterét már réges-rég feláldozta. Ez a „Grace Under Pressure” albumon nem sikerült a Rushnak, és ezt a hibát a „Power Windows” produkciójával kijavították. A Peart dobjainak összenyomott, vékonyított, de nagy és tömör visszhangot hordozó hangja mellett ez az arány a gitár–billentyű hanggörgönyi, a basszusvonal és a dobok között ideálisan kiegyensúlyozott, dinamikusan mozgalmas, gazdagon telt és optimálisan kihasznált. Bár, mint már említettük, a korábbi organikus élőséget a nyolcvanas évek stúdióeszközeivel való mesterkélt játszadozás váltotta fel. És ez az alapvető cél elérésének lényege, csak más eszközökkel. Ez azt bizonyítja, hogy a Rush is sokat tanult 1982 és 1985 között, és az új tapasztalatok alapján folyamatosan tömte a produkció lyukait, sikeresen fejlesztve azt albumról albumra, ami a „Power Windows” albumon éri el a Rush „eighties synth” korszakos hangzásának optimumát. A magas hangoknak való alárendelődéstől pedig nem is távolodtak el sokat az utódjukon, a „Hold Your Fire” (1987) albumon sem.
A „Power Windows” a „Grace Under Pressure” jóval világosabb testvére, magát az atmoszférát tekintve, bár megőrzi a Rush jellegzetes, jól ismert kutató art rock kalandozását, egy csipetnyi drámai kiszámíthatatlansággal és a vezérmotívumok egyedi dallami kombinációival. A drámai pillanat felépítésében mindezt hatásosan koronázza meg Lee dallamos, tiszta éneke, amely misztikusan vonzó, egyszerre távolságtartó (elidegenedett), mégis mindig átélt, otthonos (érzelmes).
A szintetizátorok álcája tehát megállíthatatlanul burjánzik az egész albumon. A The Big Money, amely megnyitja a lemezt, Lee szándékos kiabálásával („Big Money”) a refrénben már egyenesen idegesítő. Ez az album legütősebb, legközvetlenebb art rock száma. Ismét egyedi Rush-albumnyitás, semmivel sem összehasonlítható, mégis tipikusan rushos. A „Power Windows” folytatása a zenekar újabb zenei dimenziók és hatókörök felfedezése, amelyeket az új trendek kihívásai diktáltak, miközben a Rush természetesen megőrizte teljes zenei kifejezőerejű zsenijét. A dalok nem bonyolultak. Az is érdekes, hogy egyik dal sem emelkedik ki, sem minőségben, sem hangulatban. Emiatt a „Power Windows” ebből a szempontból a Rush-diszkográfia kevésbé izgalmas albumai közé tartozik. Bár a dalok valamivel hosszabbak, mint a „Grace Under Pressure” számai, motívumaikban még kompaktabbnak és kidolgozottabbnak hatnak. A középső hangszeres részeken éppúgy megnyújtották őket, mint a zárlatokban. Olyan részeken tehát, amelyek nem hiányozhatnak a Rush zenei kifejezésmódjából. Olyan részeken, amelyek a hang és a stílus további minimalizálása ellenére a hangzáspuristák számára is érdekesek maradnak.
A Rush örök prog kalandvágya, keresztezve a nyolcvanas évek pop-hatásával, a „Power Windows” albumon győzedelmesen vésődik bele egy újabb, teljesen új és sajátos zenei élménybe, amelyet Rush art rocknak nevezhetünk. Ezzel a Rush teljesen megragadta a nyolcvanas évek trendjeinek aktuális pop hangzását, és ezzel együtt alakította a legjobbat, amit a nyolcvanas évek a rockzenében kínáltak. Ugyanakkor megőrizte minden egyediségét, ami lehetővé tette a túlélést a zenei térképen, és kivívta a zenekritikusok, valamint a korabeli rocknépszerűségi mércéket alakító zeneipari fogaskerekek tiszteletét.
Felállás
Geddy Lee – ének, basszusgitár, basszuspedálok, szintetizátorok
Alex Lifeson – gitár
Neil Peart – dobok, akusztikus és elektromos ütőhangszerek
VENDÉGZENÉSZEK:
Jim Burgess – szintetizátorok
Ann Dudley – vonósaranzsmanok
Andy Richards – billentyűk
Produkció
Peter Collins & Rush
Dallista
1. The Big Money (5:34)
2. Grand Designs (5:05)
3. Manhattan Project (5:04)
4. Marathon (6:09)
5. Territories (6:18)
6. Middletown Dreams (5:15)
7. Emotion Detector (5:10)
8. Mystic Rhythms (5:53)
Az album játékideje: 44.28
