Szerző: Aleš Podbrežnik
Fotók: Aleš Podbrežnik
Helyszín: Stadthalle / Bécs / Ausztria
A koncert dátuma: 2008. 11. 27.
Látogatók száma: 15
Mi, szlovének is, mint a nehézmetál minden igazi rajongója, egyszerűen nem hagyhattuk ki azt a turnét, amely a Children of Bodom, a Machine Head és a Slipknot fellépését hozta egy fedél alá a bécsi Stadhalle-ban!
Az indulás a ljubljanai Tivoliból volt reggel 9-kor, ahol már vártak ránk a buszok! Tudtuk, hogy jó pár óra út áll előttünk, de ez cseppet sem fojtotta belénk a lelkesedést, amelyet mindannyian magunkkal vittünk, hiszen alig vártuk a Slipknot koncertjét, néhányan közülünk már évek óta! Délután három körül értünk Bécsbe, ahol nagyjából 100 méterre a csarnoktól engedtek ki minket a buszokból. A legéhesebbek rögtön a kebabosokhoz vették az irányt, és, hiszed vagy sem, abból nem volt hiány, mi viszont körbesétáltunk, megnéztük a csarnok külsejét, betértünk egy kávéra, aztán jött a hideg sör is, természetesen! Sok időnk nem volt, mert hat órakor már a bejárat előtt kellett állnunk, ahol szorgalmasan gyűlt a metálosok, rockerek és mások tömege…
A bécsi szervezésben az tetszett a legjobban, hogy semmire sem kellett húsz percnél többet várni! Amikor beértünk a csarnok belsejébe, már vártak minket a pólós, sálas, sapkás, kesztyűs, övös standok… egyszóval mindhárom zenekar cuccaiból óriási volt a kínálat.
A koncert kezdését 19 órára tűzték ki! És tényleg! Elsőként a Children of Bodom lépett színpadra, és 30 percük alatt igazi technikai bemutatót mutattak be nekünk! A banda fenomenális volt, és egyszerűen ragyogott a saját műfajában, a színpadi show-jukról viszont ez nem mondható el, pedig nagyjából 3000 ember gyűlt össze előttük! A legjobban a koncert eleji hangzásuk zavart, mert kifejezetten katasztrofális volt, és egy ilyen zenekarnak ezt nem szabadna megengednie magának!!! Minden technikai bravúr ellenére egy ilyen csapat nem engedhet meg magának ekkora mínuszt a hangzásban, ezért összességében sajnos enyhe csalódást okoztak.
Nyolc előtt úgy húsz perccel aztán szó szerint robbant a csarnok, amikor a nagy bécsi színpadra berobogott a Machine Head! A hangzás egy pillanat alatt egészen más tészta lett, konkrét erőt kapott, mert amikor az Imperium szólt, azt hittem, szétrobban a fejem! A közönség rögtön mind a parterre-be tódult, nekifeszültek a színpad alatti védőkorlátnak, életre keltek a lelátók, és a csarnokban végre kialakult az igazi koncerthangulat, amelyben fékek nélkül jött az ugrálás, az őrjöngés, a ordítás (üvöltés)! Nagyon tetszett a színpadképük, mert igen kidolgozott, kiérlelt színpaduk volt, amelyen szaftosan villogtatták a Machine Head logókat! Röviden: az ő részük a legmagasabb szinten zajlott le, ahogy egy ekkora bandához illik! Persze az aktuális albumukról, „The Blackening”-ről sem felejtettek el játszani, a koncertet pedig a Halo című slágerrel zárták!!! Minden elismerésünk a Machine Headé!
A Machine Head és a Slipknot közötti átállás alatt odamentem a színpad bal oldalához, és onnan néztem, mi minden folyik a függöny mögött! A roadie-k igyekeztek a lehető legrövidebb idő alatt átépíteni a színpadot, és 10 perc alatt készen is állt a Slipknotra. A dobokat egy hidraulikus emelvénnyel emelték fel a főszínpad alól. Fél tíz körül elhúzták a függönyt, és már hallottuk is a Slipknot koncertjének felvezetőjét. A srácok lassan kisétáltak a színpadra a munkás „kombinézonjukban” és maszkjaikban, és rögtön a koncert elején leszakították a fejünket! A tagok egyike azonnal levetette magát a színpadról, és két biztonsági őr élén igazi hadjáratot vezetett végig a csarnokon! Minden mega-kiérleltten állt össze. Fény, hang, színpadi megvalósítás. Minden koncert három alapvető tényezője, amelyek eldöntik a minőségét. A koncert tökéletes volt, mert ez a három tényező valóban optimálisan működött együtt. A Slipknot egész két órát játszott, és igazi élvezetet és elégedettséget adott nekünk! Az emberek tényleg nem rejtették véka alá a lelkesedésüket, és egy fiatalember a bal oldali lelátóról tényleg nem talált féket magának: tök meztelenre vetkőzött, és ugrálva vadul csapkodott maga körül. Ez az eset még a zenekar előtt sem maradt titokban, akik üdvözölték is. Corey, az énekes ezekkel a szavakkal fordult hozzá: „Oh my god! Look at the naked guy over there! This is fucking crazy!”
Eljátszották az összes legnagyobb slágerüket a korábbi lemezekről, és természetesen bemutatták az új, „All Hope Is Gone” című albumukat is. A végén ráadásként igazi látványosságot tartogattak: először ügyes noszogatással az egész csarnokot lekuporították, majd a hangos „Jump!!!” vezényszóra mindannyian ugrálni kezdtünk, a csarnok pedig recsegni-ropogni kezdett a varrásainál. Az utolsó számban aztán Joey, a dobos újabb szenzációval rukkolt elő! A dobjait a kis emelvényével együtt a levegőbe emelte, a dobokkal együtt fejre fordult, és forogni kezdett. Ebben a pózban tombolt egészen addig, amíg a hidraulika csodája vissza nem állította abba a helyzetbe, amelyhez mi, normális földlakók hozzászoktunk! Ennél a pontnál a Slipknot lezárta a koncertet, szórt a tömegbe néhány dobverőt és pengetőt, és azzal az ígérettel búcsúzott a színpadtól, hogy a bécsi Stadthalle-ba még visszatér.
Személy szerint azt mondhatom, hogy ez volt életem legjobb koncertje. Ráadásul a Machine Head és a Slipknot felejthetetlen páros kombinációjában! A teltházas Stadhalle-ból fáradtan kászálódtunk fel a buszokra, amelyek hazavittek minket Szlovéniába, amelyet addigra már frissen beborított a hófehér takaró.
fotók: Miha Oman
Setlista
CHILDREN OF BODOM: 01. Hellbounds On My Trail 02. In Your Face 03. Blooddrunk 04. Angels Don’t Kill 05. Hate Me 06. Mask Of Sanity 07. Downfall MACHINE HEAD: 01. Clenching The Fist Of Dissent 02. Imperium 03. Beautiful Mourning 04. Aesthetics Of Hate 05. Ten Ton Hammer 06. Halo 07. Davidian SLIPKNOT: 01. Surfacing 02. Blister Exists 03. Get This 04. Before I Forget 05.Liberate 06. Disasterpiece 07. Dead Memories 08. Psychosocial 09. The Heretic Anthem 10. Prosthetics 11. Spit it Out 12. Duality 13. Only One —ráadás— 14. (515) 15. People=Shit 16. Sic
Képgaléria
