Előadó: Kimball, Bobby & Jamison, Jimi
Kiadó: Frontiers Records
Megjelenés: 2011
Játékidő: 51:09
Értékelés: 3.5/5
Mit csinálnak a fészek nélkül maradt madarak, ha messze kerülnek az otthonuktól? Két fontos zenekar egykori énekese, akik hatalmas kereskedelmi sikereket arattak, Bobby Kimball (Toto) és Jimi Jamison (Survivor), közös projektben egyesíti erőit. Két énekes, akik az előadásmódjukat tekintve a folyó két partján állnak. Füllel nehezen összeegyeztethetők, de gyakran épp ez a különbözőség a garancia a változatosságra és az izgalmas végeredményre.
Az album jó 51 perce bizonyítja, hogy két vokális titán ilyen társulása a „sikeres” előjelű küldetések közé tartozik. Mellélőni itt tényleg nem lehet. Klasszikusan AOR-os, dallamos, enyhén reszelős Jamison-hang, és soulosan robbanékony Kimball! Az énekesek ezekhez a receptekhez ezen a lemezen is tartják magukat. Szándékosan is, meg nem is. Az előbbi esetben ez a Toto- és Survivor-nosztalgiázók azonnali szimpátiájának garanciája, az utóbbiban pedig egyszerűen az, amit mindketten a legjobban tudnak. A legtöbb vonzerőt viszont éppen a duettek harmóniája adja ennek a kiadványnak, amelyet az imént leírt, és több mint üdvözlendő sokszínűség teremt a két énekes alapvető előadásmódja között.
Érdekes felismerés, hogy a riffes-rockos köntösben Jamison hangja sokkal jobban működik, mint Kimballé. Az ilyen riffuniformis egyszerűen le van csupaszítva arra, hogy plusz dallamot követeljen, amit általában az énektől kap meg. Kimball megközelítése, amely folyton teret keres az improvizatív kitérőknek, kiválóan működik a nyugodtabb, blues és R&B felhangú sanzonokban is, amelyekbe jazzes cizelláltság is belopakodik. Ezért a lemez aranzsírozott anyagának hangulata ezúttal kevésbé fekszik neki. Jamison, akinek nem tettek a bölcsőjébe Kimballéhoz hasonló énektehetséget, az évek során érett meg, és teljes nagyságában énekesként leginkább a két évvel ezelőtt megjelent szólólemezén bontakozott ki.
A lemez nyomvonala az AOR west coast hangszerelési elv. Alapjában véve tehát közelebb áll a Survivorhoz, mint a Totóhoz. Határozottan közelebb. A hangszerelést az énekeseknek készítő zenészek között ismét felbukkan Jim Peterik neve, és ezzel az album születésének hátterét övező rejtély nagy része gyakorlatilag meg is fejtődik. Még a Mr. Mister énekese, Richard Page is hozzájárult két dal hangszerelésével, az anyag szerzői között pedig egy egész csapat skandináv mester is ott van, akik már a saját anyazenekaraikban is hírnevet szereztek: a W.E.T.-es cimborák, Erik Martensson és Robert Saal (utóbbi a Work Of Artban is), továbbá Niklas Edbert, Henrik Wickstrom, Mikael Persson, valamint Gui Oliver a brazil AOR-formáció, az Auras tagja. A Shadows Of Love című dalt, amelyet John és Jeff Kent testvérek írtak Norman Mershonnal, John Waite idén megjelent szólóalbumán is megtaláljuk. Tarka társaság, és ennek következménye? Tarka anyag az albumon.
Az album mégsem éri el azt a dinamikus áramlást, mint a nemrég megjelent új Fergie Frederiksen-szólólemez, a „Happiness Is The Road” (2011). A dolog nem is annyira a hangszerelési elven múlik, hanem azon, ahogyan a kiválasztott hangszeres csapat megszólaltatja az anyagot, illetve a produkción. Nyilvánvaló, hogy a két énekes anyagi helyzete nem éppen a legrózsásabb, ezért német zenészekhez fordultak segítségért. A „fadöntős” elvet már túlságosan is jól ismerjük: a németek szívesen úgy producerkednek dallamos hard rockot, hogy szinte szabályszerűen teljes hangerőre tekerik a gitárriffeket. Ebben odáig mennek, hogy a riffekben megőrzik a már-már metálos nyerseséget. Ha tovább megyünk, az énekesek mögött a Voodoo Circle csapata áll, amely a kiváló, sokoldalú német gitárhőshöz, a bőséges „Malmsteen-esque” fegyvertárral felvértezett Alex Beyrodthoz tartozik. Ahol pedig Beyrodt van, ott mindig a közelben van Mat Sinner is. Sinner ezúttal a produkció vezetője, természetesen az összes basszusmenetet is ő nyomta le. Sinner csak néhány éve kezdett dallamos rockkal foglalkozni. A hard rock régi iskolájából és a kőkemény heavy metal teuton elveiből jön, amely Németország földjén született a nyolcvanas évek elején. Fantasztikusan megszólaló Sinner-albumai (főleg a Judgement Day, Nature Of Evil, End Of Sanctuary trió) és a Primal Fear lemezei az elsőtől a „The Devils’ Ground”-ig ma is mércének számítanak a német metal (power metal) történetének legjobb teljesítményei között. Ez a keményebb szemlélet pedig a Kimball Jamison projekt albumának egy hajszállal már túl durvának bizonyul. A két úr fordulhatott volna legalább skandináv producerekhez, vagy a legrosszabb esetben a európai útlevéllel rendelkező amerikai Dennis Wardhoz, ha már amerikai kollégájuk, Jim Peterik, aki erre a legalkalmasabb cím lett volna, éppen túl elfoglalt volt. A Voodoo Circle egyszerűen néha nem tud „visszakapcsolni egy fokozatot”, és hiányzik a hangszerelések akusztikusabb öltözete is, ami megakadályozza, hogy kibontakozzon az a kifinomultság és finomság, amelyet ez a két hang más zenei közegben olyan hatásosan fejleszt ki.
Ez persze nem azt jelenti, hogy az album nem fog tetszeni nektek. Ellenkezőleg. Itt nincs szabály. Mindenki a maga módján hallgatja. Vannak azonban fenntartásaim a vokális kifejezés erősebb kontrasztjával kapcsolatban a produkcióban. Ezt a „apróságot” ha nem két elismert és nagyra becsült rockénekessel lenne dolgunk, szinte átugranánk, és senkinek nem fájna.
Az album első fele kompozíciós szempontból erősebb. Himnikusan indul két AOR-rohammal, a Worth Fighting For-ral és a Can’t Wait For Love-val, aztán a fiúk lefékezik a kezdeti lendületet a közepes tempójú, csobogó west coast dallal, a Sail Away-jel, a folytatásban pedig az album valódi Survivor-frizura fényében lángol fel Peterik szerzeményével, a Chasing Euphoria-val, amely tetőtől talpig tele van pompával. A Find Another Way című ballada is kidolgozottságával fenntartja ezt a ponton magas minőségi szintet, az album dinamikájának mesterien kiegyensúlyozott ingadozását és a hangulatok áttűnését. A második felében a számok már nem bírnak ilyen kifejezőerővel, és ez a magas szint kissé alábbhagy, ám ez nem vesz el az albumból a kielégítő rugalmasságból és a kiváló rockpotenciál igazi dinamitjából, amelyet e két markáns hang mozgalmas különbözősége irányít. A záró Kicking And Screaming dallamos rockelvében már-már „németes”.
Az album nagyon jó, akárhonnan nézzük! A két énekes jellemének rajongóinak kötelező kipróbálni! És persze, függetlenül attól, hogy a dalok potenciálisan még több érzéki karaktert sugározhatnának a két vokális megközelítés előadásán keresztül egy kicsit kifinomultabb produkció mellett, az album kompaktan, kiválóan felszerelten hat, a német hangzással járó tipikus megvalósítás jellegét pedig ezúttal valóságként kell elfogadni, mert így rögtön az album legjobb barátjává válhattok! Azok a dallamosrock-rajongók viszont, akik érzékenyen szívjátok magatokba a hangrezgéseket, ezúttal nyugodtan kihagyhatjátok ezt a kiadványt.
Felállás
Bobby Kimball – ének, vokál
Jimi Jamison – ének, vokál
KÖZREMŰKÖDŐ ZENÉSZEK:
Alex Beyrodt – gitár
Mat Sinner – basszusgitár
Jimmy Kresic – billentyűs hangszerek
Martin Schmidt – dob, ütőhangszerek
Produkció
Mat Sinner
Dallista
1. Worth Fighting For
2. Can’t Wait For Love
3. Sail Away
4. Chasing Euphoria
5. Find Another Way
6. Get Back In The Game
7. I Did Everything Wrong
8. Shadows Of Love
9. Hearts Beat Again
10. We Gotta Believe
11. Kicking And Screaming
12. Your Photograph
