„Plagues of Balkans” – 1. rész (2014)
Szerző: Rok Klemše
Fotók: Aleš Podbrežnik
Helyszín: Zágráb / Pogon Jedinstvo / Horvátország
A koncert dátuma: 2014. 01. 25.
Nézőszám: 800
Ha az Iced Earth Ljubljanába jön, miért ne követnénk őket (egy kicsit stalkerkedve) tovább, először jó száz, aztán közel hatszáz kilométerre, mélyen a Balkán-félszigetre? Az amerikai csapat turnéja a ljubljanai koncert után még két egykori közös hazánkbeli fővárosba vitte el őket, a horvát metropolisszal kezdve. A zágrábi és a szarajevói koncert dátuma is kedvező volt, szabadságot mindössze egy napra kellett kivenni, az Iced Earth pedig olyan zenekar, amely élőben porrá zúz mindent, Szarajevó meg egy vonzó város, ahol még nem sikerült megfordulnom. Okunk tehát bőven akadt arra a közel három napos koncertszabadságra, és az odüsszeiánk késő délutáni órákban indult Ljubljanából.
Az Iced Earth zágrábi koncertje olyan volt, mint a „The Drawing of the Three”, Stephen King The Dark Tower című kultsorozatának kötete: a zenekar minket is átrántott az ajtón a valóságból a saját zenei világába. Ez az ajtó most a zágrábi Pogon Jedinstvo volt, a szomszédos Močvara nagyobb testvére, amely valamivel nyolc után már szinte teljesen tele volt, így az első fellépők is megkapták azt a kiváltságot, hogy több száz fős közönség előtt játszhattak.
Az ausztrál Elm Street Ljubljanában nem győzött meg teljesen, de épp annyira jó benyomást tett, hogy hajlandó voltam adni nekik egy második esélyt. Sajnos a hármasunk egy kisebb késés miatt az esős Zágrábba csak a zenekar utolsó két számára érkezett meg. Azért gyorsan kiderült, hogy az Elm Street hangzása remek volt, a színpadi energia Ljubljanához hasonlóan itt is elszabadult, a közönség pedig sem kímélte magát. A melbourne-iek könnyedén vittek némi heavy metal forróságot a hideg Zágrábba, és a nagyobb színpad, valamint az előző napinál is telibb terem sem törte meg őket.
A Warbringer is úgy vetette magát a színpadra, mint egy Sherman tank, és az előző napinál is jobban meggyőzött. Elsősorban a kiváló, kristálytiszta, ugyanakkor dühös, nyers és brutális hangzásnak köszönhetően. Ben Mottsman basszusa úgy csörömpölt, mint a Thompson géppisztoly valahol a Csendes-óceán közepén 1942-ben, Anderson úgy püfölte a dobokat, mint az Angry Birds a malacokat, a Lemus/Carroll gitárpáros pedig úgy durrogtatta a riffeket, mint a tarackok. A hangszeres négyes fölött pedig veszett bulldogként morgott és habzott a pszichotikus John Kevill, aki élőben úgy hat, mint Kubrick klasszikusának, a Full Metal Jacketnek a szadista, kompromisszumot nem ismerő őrültje, Gunnery Sgt. Hartman. A Warbringer megint lenyűgözött, bebizonyította, hogy a modern thrash elsősorban nekik köszönhetően él, a horvát közönségtől, amely nem egy toxikus körforgásról gondoskodott, pedig a legfrissebb lemezről származó kígyótoronnyal, a Towers of the Serpenttel búcsúzott. Ez a szám belső használatra és nem hivatalosan még aznap megkapta a Towels of the Serpent címet, amely a következő napokban is megmaradt.
Az Iced Earth a zágrábi közönséget is ugyanúgy az új stúdiólemez pompázatos címadó számával csapta le, mint a ljubljanait, és a közönség az első hangtól kezdve az ujjai köré csavarodott. Egyáltalán nem csengtek fáradtan, inkább ellenkezőleg: a zenekar megint fantasztikus show-t nyújtott. Újra kitűnt a kivételes Block, aki egyre inkább igazi frontemberré válik, jó színpadi karizmával, és ami még fontosabb, olyan hanggal, amitől végigfut a hátadon a hideg. Block vokális kirohanásai közben, aki magabiztosan hozza a legmagasabb sikolyokat és a baljós baritont is, könnyen megelevenedik a szemed és a füled előtt a zenekar aranykora, amely felé az Iced Earth láthatóan lassan, de biztosan halad. Schaffer közmondásosan brutális jobbkezéről felesleges szót vesztegetni, Zágrábban is a Something Wicked This Way Comes mérgező zúzdái alatt éledt fel legjobban a terem, és robbant extázisba a közös éneklésben. Egyedül a túlzott moshozás zavart, amely a időnként brutális zúzás ellenére sem illik az Iced Earth-koncertekre. A dobok mögött ismét a tévedhetetlen Jon Dette tündökölt, akin egy cseppet sem látszik, hogy egyes számokat csak a turné alatt kezdett gyakorolni. Richard Christy után Dette kétségkívül a zenekar legnagyobb dobosa, és remélem, az is marad, legalább a következő albumig, hogy halljuk, mit hoz ki magából a stúdióban. A zenekar már-már nélkülözhetetlen tagjává válik a fiatal, de magabiztos Luke Appleton: a színpadon ő hozza a legnagyobb energiatöbbletet, leginkább pedig a rendkívül hűen megszólaltatott háttérvokálokkal győz meg, amelyek sok helyen teljesen betöltik a hangképet. Valószínűleg főleg a ljubljanaihoz képest népesebb és hangosabb közönség miatt az Iced Earth a felejthetetlen Watching Over Me című balladának a melodramatikus, ismét gyönyörű előadása után a legvégén még rácsapott az agresszív Iced „motherfuckin’” Earthre, és ezzel olyan cukorkát adott Zágrábnak, amelyet mi Šiškában nagyon hiányoltunk.
A koncert után jött a kötelező élménycsere, a „halas” dicsekvés, a kézfogás, az emlékfotó és a búcsú a szlovén csapattól, amely ránk hagyta a negyedik, Zágrábig elveszett fiút is. Utunk éjjel dél felé vezetett, a Stara Gradiška-i határátkelőig, amelyen átkelve még ismeretlen vidékekre léptünk. A kora reggeli órákban a széles autópályáról már Banja Lukánál lekanyarodtunk egy lyukacsos makadámútra, majd számtalan szerpentinen és magányos úton (amin az őrült sofőr mellett jobb volt inkább átaludni az utat, hehe) kitartóan közeledtünk a végső és izgalmas célhoz, Szarajevóhoz, ahol már a zenekarral való harmadik találkozás várt ránk…
Setlista
ICED EARTH:
1. Plagues Of Babylon
2. Democide
3. Dark Saga
4. V
5. If I Could See You
6. Disciples Of The Lie
7. Among The Living Dead
8. Burning Times
9. Red Baron / Blue Max
10. Blessed Are You
11. Vengeance Is Mine
12. Cthulhu
13. My Own Saviour
14. The End
15. Question Of Heaven
—ráadás—
16. Dystopia
17. Watching Over Me
18. Iced Earth
Képgaléria














































