Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Wishbone Ash
Kiadó: MCA Records
Megjelenés: 1971
Értékelés: 4.5/5
A „Pilgrimage”, a kultikus brit prog/hard rock csapat, a Wishbone Ash második stúdiólemeze érdekes hangzásbeli kontrasztot jelentett a jóval bluesosabb bemutatkozóhoz képest: szélesre tárta a kaput a folk auráját hordozó, akusztikus irányultságú, pastorális elemek előtt, amelyek aztán jó néhány későbbi albumot meghatároztak. Mondhatni, az eredeti Wishbone Ash-felállás – Andy Powell gitáros-énekes (ma már az egyetlen eredeti tag), a másik gitáros, Ted Turner, Martin Turner basszusgitáros-énekes és Steve Upton dobos – ekkorra jelentős érettségi lépést tett előre, és a kettős gitárra építve még inkább megerősítette forradalmi szerepét az úttörő, háromszólamú gitárharmóniák megteremtésével, amelyekkel a későbbi metalbandák légiójára hatott. Az 1970-es bemutatkozóhoz képest a „Pilgrimage” sokkal több pastorális, helyenként kissé pszichedelikus hangulatú improvizációt tartalmaz, ami különösen a címadó számnál érezhető.
A „Vas Dis” című instrumentális szám, Jack McDuff amerikai jazzorgonista feldolgozása, érdekes nyitánya a lemeznek, és sikeres átalakítása egy hagyományos jazzstandardnek kísérletezéssel megfűszerezett kemény rockká, színes gitár- és basszusgitár-variációkkal. A már említett címadó klasszikus hosszabb pszichedelikus-pastorális felvezetéssel indul, a háttérben rengeteg improvizációval, miközben az előtérben a szólógitár végig ugyanazt a dallamot játssza. Épp amikor fenyegetni kezd a túlzott ismétlés veszélye, ugrásszerű váltás következik egy energikus instrumentális szakaszba, improvizatív szellemeskedések egész sorával és felborzolt gitárfutamokkal. Bár Powell és Ted Turner (meg az összes utódja) híres gitárharmóniái mindig is a kultikus csapat fő „fegyverei” voltak, ennél a számnál hangsúlyozni kell, hogy Martin Turner nemcsak kiváló énekes és dalszerző volt, hanem rendkívül agyafúrt, újító basszusgitáros is, ami itt tökéletesen hallható. Upton színes dobátvezetéseivel összefonódva a kompozíció nagy részén uralkodó pastorális aurába Turner basszusa látens jazzes beütést visz. A szám zárása a meglehetősen sötét atmoszféra hirtelen erősödése, ingerült hangulatú gitárfrázisokkal.
A blues rockkal megfűszerezett energiabomba, a „Jail Bait”, egy klasszikus rockfantázia a „tiltott gyümölcsről” és az elmaradhatatlan későbbi csalódásról, az amerikai Középnyugat hangulatát idézi, és minden bizonnyal a „Pilgrimage” legismertebb alkotása. Gyorsan a Wishbone Ash egyik kedvelt koncertklasszikusává vált, elsősorban rendkívül ízléses, többszólamú gitárharmóniáinak és a fent említett „szalonszerű” hangulatnak köszönhetően. A rövid instrumentális „Alone”-ban kifinomult folkos hangszerelések uralkodnak az akusztikus gitár finom használatának hála, ami hiteles, „ó-angol” pastorális hangulatot teremt.
Az ugyancsak pastorálisan fűszerezett ballada, a „Lullaby”, egy újabb finom instrumentális kirándulás, a lemez egyik legszebb pillanata. A legmeglepőbb benne, hogy szerkezetével és a többszólamú gitárharmóniák kifinomult használatával erősen hatott számos későbbi metalhős balladai ihletére. A folk/hard rock hibrid „Valediction” szinte trubadúros hangulatot áraszt a hatalmas vokális harmóniáknak köszönhetően, amelyek nagyon emlékeztetnek arra, amit annak idején Crosby, Stills, Nash and Young műveltek, miközben a többszólamú gitárharmóniák tovább fokozzák a leírhatatlan melankóliát, amely ezen a szinte „elfeledett”, de kiváló Wishbone Ash-standardon uralkodik.
Az album több mint 10 perces visszatéréssel zárul a blues rock világába, a „Where Were You Tomorrow”-val, amely talán a „Pilgrimage” leggyengébb pillanata, ha mindenáron választani kellene. Ez a váratlan, hirtelen átmenet a blues rock „esernyője” alá csintalan, már-már táncos nyitóritmust és később egy hosszú instrumentális részt tartalmaz felkorbácsolt gitárimprovizációkkal, amelyek sajátos jammé nőnek. A számot élőben vették fel, a leicesteri fellépésen, 1971. június 14-én, ami kétségkívül elég szokatlan húzás volt. A dal stúdióverziója, amely ma is érdekes minden szellemes jam kedvelőjének, egyetlen későbbi albumon sem található meg, ezért különleges unikum.
A „Pilgrimage” újabb lépést jelentett a Wishbone Ash egyedi hangzásvilágának és ambientális varázsának kibontakozásában. A következő fázisig, amely kiérdemelt áttörést hozott nekik a rockóriások között, már csak egy aprócska lépés maradt. Harmadik albumuk, hosszú és rendkívül színes pályájuk csúcspontja, az felejthetetlen remekmű, az „Argus” (1972) ugyanis tovább mélyítette és kiteljesítette azokat az alapvető, egyedi hangzáselemeket, amelyeket a „Pilgrimage” rakott le, első kirándulásukat a régi Anglia pastorális mezőire, amelyek már rég a messzi múlt részévé váltak.
Felállás
Andy Powell – gitár, ének
Ted Turner – gitár, ének
Martin Turner – basszusgitár, ének
Steve Upton – dobok
Produkció
Derek Lawrence
Számlista
1. Vas Dis
2. The Pilgrim
3. Jail Bait
4. Alone
5. Lullaby
6. Valediction
7. Where Were You Tomorrow (live at De Montfort Hall, Leicester, 14.6.1971)
