Megjelenés: 1979
Kiadó: Arista
Producer: Pierre Moerlen
Játékidő: 43:39
Műfaj: jazz rock fusion/progressive rock
Értékelés: 7.5/10
A „Time Is The Key” albumon a Gong kultikus zenekar jazz rock fusion változata a francia dobmester, Pierre Moerlen vezetésével az ütőhangszeres elemek bevezetésekor már széles körben használta a „kalapácsos” verőket, miközben a vibrafon, a glockenspiel, a gongok és a timpanik hangzása kezdett uralkodóvá válni. Ez a gyakorlat Moerlen Gongjának szinte a végéig jellemzője maradt. Az előkelő vendégzenészek között ezúttal ott volt a gitáros nagymester, Allan Holdsworth (ex-Nucleus, Soft Machine, Gong, U.K., Bruford), a jazzbillentyűs Peter Lemer és a hegedűs Darryl Way (ex-Curved Air, Darryl Way’s Wolf), aki a nyitó „Ard Na Greine” című szerzeményben hegedült.
Az első két dalban, az „Ard Na Greine”-ben és az „Earthrise”-ban progresszív rock hatások is hallhatók, egyébként azonban kifejezetten barátságos, könnyed, ütőhangszer-központú jazz fusionről van szó, amely az ambient zene rajongóinak is nagyon kellemes. A „Supermarket” minimalista, „kisded cipellős” ütőhangszer-hangzásával és általános „hawaii” hangulatával arra emlékeztet, ami később, a nyolcvanas években a korai, Super Mario főszereplésével készült Nintendo-videojátékok zenei hátterét ihlethette. Az ambient altatódal, a „Faerie Steps” törékeny vibrafonhangjaival és az „An American in England” megőrzi az album uralkodó csendéletszerű jellegét. A dolgok csak a „The Organ Grinder”-ben válnak kissé mozgalmasabbá, ahol főleg Bon Lozaga gitáros éled fel, és rendkívül változatos gitárfutamokkal szolgál. A rövid „Sugar Street” a szintetizátoros hangsúlyaival és nosztalgikus lüktetésével akár a legendás The Alan Parsons Project hangszeres alkotása is lehetne.
A játékos „The Bender” Lemer polymoogjának magas hangjait és a Moerlen/Hansford Rowe ritmusszekció rendkívül dinamikus munkáját tartalmazza, miközben Lozaga ízléses gitárfrázisokkal szolgál. A keleti hangulattal megbolondított „Arabesque” pentatonikus skálákra épül, így ez a néhai Jasszer Arafat ízlésének megfelelő jazz fusion, míg a érezhetően progrock irányultságú „Esnuria Two” kissé gyengébb folytatása a „Gazeuse!” (1976) című album klasszikusának, az „Esnuria”-nak. A címadó dal a kereskedelmileg fűszerezett jazz fusion szemléletes példája, hetyke hangszereléssel és szégyenlősség nélküli újhullámos elemekkel, a szintetizátor teljes diadalának jegyében. A három záró dalt az átlagosságtól elsősorban Holdsworth gitárművei mentik meg, amelyek ismét külön fejezetet érdemelnek.
A „Time Is The Key” kifejezetten rendes album volt, amely megszilárdította Moerlen megközelítését a dallamos, atmoszférikus jazz fusionnel, olykor progrock elemekkel, de különösebb újításról már nem lehetett beszélni, hiszen az alapreceptet, amely a sokféle ütőhangszeren nyugodott, többé-kevésbé ugyanaz maradt. A Moerlen-féle Gong fő problémája az volt, hogy zenéje az időnként felbukkanó érdekes ötletek ellenére minden egyes újabb kiadványnál kezdett veszíteni a frissességéből, és nem tett jót neki a egyre szintetikusabban szóló szintetizátoros réteg sem, amely a nyolcvanas években vált uralkodóvá.
szerző: Peter Podbrežnik
számlista:
1. Ard Na Greine
2. Earthrise
3. Supermarket
4. Faerie Steps
5. An American in England
6. The Organ Grinder
7. Sugar Street
8. The Bender
9. Arabesque Intro & Arabesque
10. Esnuria Two
11. Time is the Key
Pierre Moerlen’s Gong:
Pierre Moerlen – dob, ütőhangszerek, szintetizátor
Hansford Rowe – basszusgitár, akusztikus gitár, basszusszintetizátor
Bon Lozaga – gitár
vendégzenészek:
Darryl Way – hegedű (1)
Allan Holdsworth – gitár (9-11)
Joe Kirby – akusztikus basszus (1,2)
Peter Lemer – billentyűk (3-11)
Nico Ramsden – gitár (8)
