Helyszín: Klub Boogaloo / Zágráb / Horvátország
A koncert dátuma: 2007. május 18.
Látogatók száma: 500
Jegyár: 120/150 Kn
Oho-ho! Ma este még sokszor el fogjuk mondani: „Dobar dan!”. Horvátországba tartunk ugyanis. Megnézni Paul Gilbert urat, az Mr. Big és a Racer X híres gitárosát, azt az embert, aki az ördögien megkent ujjaival és pókszerű fogásával Steve Vai rangjába tartozik. A férfi egy tökéletesre csiszolt gitározógép. Sebességben, pontosságban és ami a legfontosabb, szikrázó, szellemes ötletekben, amelyek főleg a személyes hangú önálló stúdióalbumokból álló életművén át csillognak. Ezek közül Zágrábban a legfrissebbet, a „Get Out Of My Yard”-ot mutatta be (a Rockline-kritikát ITT találod).
Thomasszal és Jernejjel, a Rockline két nagy zenei szakértőjével, a gitárhősök és az efféle színpadi cirkuszosok nagy ismerőivel gondoskodtunk a remek szórakozásról. Nagyon hiányoztak már ezek az érzések. Persze a hangulatot szorgosan megspékeltük sörrel is. A Klub Boogaloót természetesen megtaláltuk, de ezúttal nem sokat bolyongtunk. Legutóbb Tony Martin, a Black Sabbath egykori énekesének koncertjén, 2005 novemberében jártunk bent.
A Boogaloo remek hely az olyan kalandok megrendezésére, mint Paul Gilbert koncertje, amelyre általában úgy 500 ember szokott eljönni (plusz-mínusz 200). Őszintén szólva Zágrábban nagyobb tömegre számítottam! Nos, este 10-re nagyjából 500 ember zsúfolódott be, és a teremben még kétszer ennyi látogatónak is lett volna hely!
HARD TIME: 22.00 – 22.45
A fülmasszázsról és a bemelegítésről Paul Gilbert előtt a legendás horvát rockerek, a Hard Time gondoskodtak. A zenekar vezetője, Gordan Penava – Pišta, az énekes és ritmusgitáros, aki egyben Paul Gilbert koncertjének szervezője is, már a koncert előtt megmutatta, mit tud: kedvesen fogadott minket, és a profi hozzáállást mutatva már korábban is rendkívül korrekten viszonyult a lapunkhoz, hiszen villámgyorsan válaszolt a kérésünkre!
A Hard Time-ot tavaly láttam a Motörhead előtt a zágrábi „Stara klaonica”-ban. A Hard Time egyedülálló választás volt a Motörhead előtt. Ezúttal nem annyira találó, de végül is nem is számít. A srácok háromnegyed órás anyagbemutatójukkal jelezték, hogy óriási önbizalmat hordoznak magukban, hogy Pišta lélekben még mindig elpusztíthatatlan vén rocker, és megvan benne a tekintélyes vezér rutinja, aki csökkenthetetlen magabiztossággal vezeti a Hard Time-ot, ami a zenekar rendelkezésére álló játékidőn át végig szikrázott. Közben megint hihetetlen, hogy a horvát zenekaroknak mekkora tojásaik vannak a színpadon. Mennyi közvetlenséget és arroganciát lőttek ki magukból a szennyesen gurguló rock’n’roll, a nyers attitűd tapasztalatán keresztül. Az remek hangulatban lévő Pišta közben maximálisan bőbeszédű volt, és kiváló humorérzékkel kötötte össze a számokat. A közönség a fellépés alatt meglehetősen visszafogott volt. Nyilvánvaló, hogy a Hard Time zágrábi fellépései nem ritkák, az emberek hozzászoktak, és a zenekart már nagyon jól ismerik. Ennek ellenére mindannyian szorgosan teljesítettük Pišta színpadról szóló diktátumait. Ivan Mihaljević – Miha gitáron megint remekelt, tiszta és hihetetlenül gyors szólózást nyomott, amelyen keresztül egy csomó hangot szórt szét. Egyedülálló kivitelezés, a szólók Satriani klasszicista stílusában szóltak, nem valamiféle koszos, autodidakta egykori „bluesos” módján, ahogy a műfaji közvetlenség alapján a Hard Time csapatában vártam volna. Pišta vadul szántotta a hangjával, és ásta a gitárt, a zenekar pedig a rock’n’roll ősi, brutálisan vad megnyilvánulását zúdította ránk. A tömör és intenzív fellépést a srácok a várakozásnak megfelelően a legnagyobb slágerükkel, az extrém módon felpörgetett Kiss My Ass And Go To Hell-lel fűszerezték meg.
A Hard Time tökéletes buli, felhúzva „háromra-négyre”. Közvetlenül lázítják a közönséget az engedetlenségre, valamint a luciferi méretű élvezetekre és kísértésekre. Ráadásul rendkívül intenzív színpadi játék jellemzi őket, ami egyszerűen belerántana az őrület forgatagába! Ez az a rock’n’roll-intenzitás, amelyet Szlovéniában, ahol főleg a frusztrált lelkű, szépfiú fiatalok „önsajnálatát” keresik (Siddharta, Bohem és társai…), sokszor nagyon hiányolok! Hard Time – köszönjük az elsőrangú rock’n’roll-bombát!
PAUL GILBERT: 23.30 – 01.15
A Hard Time alaposan felélénkített és magába szívott minket, a függöny pedig újra összehúzódott. Ezúttal csak fél órára, egy „još jednu pivu” szünetére, aztán megjelent a színpadon Paul Gilbert a kísérőzenekarával, jellegzetes szerelésében, fülvédővel a fülén. Paul az utóbbi években, mióta halláskárosodást szenvedett (tinnitus), és az egyik fülére majdnem megsüketült, alig veszi le a fülvédőjét. Ha engem kérdezel, ezzel könnyen példát mutathatna a többi „rettenthetetlen” zenésznek, akiknek a füle nap mint nap 150 dB-es és annál nagyobb hangerőt visel el. A közelmúltban a híresebb rockerek közül Paul mellett Lars Ulrich és James Hetfield, a Metallica tagjai is szenvedtek halláskárosodást.
A Paul Gilbert-zenekar kísérőgárdáját Paulon kívül Mike Szutzer basszusgitáron, a dobos, aki tavaly már járt nálunk Shime horvát gitáros zenekarának tagjaként (postojnai koncert, ljubljanai koncert), és az Egyesült Államokban él és dolgozik, egy Jeff Bowders nevű srác, valamint az utolsó, de nem utolsó sorban Paul frissen házasodott felesége és billentyűse (2006 márciusa), a japán származású Emi Gilbert alkotja. Érdekességként érdemes megemlíteni, hogy Paul jelenlegi kísérőzenekara a jelenlegi G3-turné kísérőcsapatának magját is adja, amely párhuzamosan zajlik Gilbert említett promóciós turnéjával. Idén Satriani Vai távollétében a Gilbert–Petrucci gitárospárossal vette körül magát.
Paul rettenthetetlen és ütős zenekarával a következő két órán át szórakoztatott minket. A zenekar tagjai a horvát rendezetlenség és szabadság miatt ezen a téren a fellépést nekünk, megszokott rockereknek is elég későn, pontosan 23:30-kor kezdték el, és így a már kissé passzív bioritmusunkat munkaszintre emelték. A repertoárt főleg Paul legutóbbi albumának, a sokatmondó című Get Out of My Yard dalai, valamint a korábbi időszak és az Mr. Big és Racer X működésének dalai alkották, amelyeknek virtuozitását éppen Paul adta. Itt érdemes megjegyezni, hogy Gilbertnek ezen a téren nagy mozgástere van, hiszen az önálló pályafutása egész 10 stúdióalbumot számlál, az említett zenekarok bónuszanyaga pedig szintén olyan saját szerzeményekből áll, amelyeknek szerzője éppen Gilbert volt. A fellépés dinamikusan és rutinosan, gördülékenyen zajlott, felesleges tartózkodás és a közbeszólásokkal való húzás-halasztás nélkül. Paul láthatóan abban hisz, hogy a zene magáért beszél, ráadásul nyilván tisztában van azzal is, hogy fellépései több mint 90%-ának közönségét különféle zenészek, többségükben gitárosok alkotják, akik ahelyett, hogy őt hallgatnák és az amerikai politikai kirohanásait elviselnék, inkább az ujjait figyelik és a zenéjét hallgatják. Hogy a mikrofon se maradjon teljesen néma, Paul olykor kicsit megfeszíti a hangszálait is, és egyes dalok ettől különösen komikusan szólnak. Énekesként/gitárosként ugyan nem éri el Steve Vait, Joe Satrianit viszont alaposan felülmúlja, aki az ilyesmivel és egy sikertelen albummal inkább felhagyott ezzel a szokással
A kísérőzenekarról csupa dicsérő szót lehetne mondani, mert a legjobbat hozták ki magukból. Mike basszusgitáros a meglehetősen nehéz vonalai mellett gond nélkül lejátssza az ismert Sheehan-féle Mr. Big-basszusvonalakat is. Ha a srácnak adnánk még egy harmonizert és stereo connectet, a dolog 100%-os lenne, de mi, finnyás ínyencek, így sem csalódtunk benne. Különlegesség, hogy a srác a basszusa pengetéséhez ujjakat és pengetőt egyaránt használ, így pillanatokra legalább egy kis hűtést enged kiégett ujjainak. Jeff Bowders dobos ezen a környéken már ismert vendég, és ezúttal is az anyazenekarában megmutatta igazi értékes oldalát. Harmonikus játékát könnyen lehetne Mike Manginihez vagy a mindenki által jobban ismert legendás Terry Bozzióhoz hasonlítani, egy fontos különbséggel. A dobfelszerelése legalább hatszor szerényebb, mint Terry-é, Jeff mégis mindent le tud játszani, amit kell. Emi billentyűs pedig láthatóan az új szerelemnek és a zenei kötődésnek köszönhetően találta meg a helyét a zenekarban, ami valószínűleg a vezérfonal a Gilbert házaspár között. A technikai oldaláról nem érdemes szót vesztegetni, a lány szerintem könnyen pályázhatna a Dream Theater billentyűsének posztjára.
Még követte Hendrix „Foxy Lady”-je és a „You Kids”, és Paul & Co. végleg elhagytak minket. Láthatóan elégedetten távoztunk a teremből, és mindenki magában azon rágódott, hogy a „f****a” csinálja ezt. Valószínűleg még kicsit gyakorolni kell… Paul pedig Zágrábnak mindenképp ütős „Hard Time”-ot mért.
Szöveg: HARD TIME (Aleš Podbrežnik), PAUL GILBERT (Thomas Breznik)
Fotók Jernej Vene & Thomas Breznik
Setlist
HARD TIME:
1. Ja sam ono što plaši te
2. Nema povratka
3. Hoću sad i hoću sve
4. Zombie
5. Ništa il’ sve
6. Ja sam slobodan
7. Hit & Run
8. Everybody Wants To Be Alone
9. Ja nisam normalan
10. Kiss My Ass And Go To Hell
PAUL GILBERT:
1. Get Out Of My Yard
2. Hurry Up
3. Castle Dragon
4. Rusty Old Boat
5. Teeth Are A Drumset
6. Eruption
7. Spaceship One
8. I Like Rock
9. Scarified
10. Tech. Difficulties
11. Green Tinted
12. Twelve Twelve
13. Nothing But love
14. Addicted To That Rush
15. Mt – Fuji Xmas
16. Interaction
17. To Be With You
18. Down to Mexico
—ráadás—
19. Three E`s For Edward
20. Haydn Symphony
21. Not Affraid Of Police
22. Foxy Lady
23. You Kids
Képgaléria
