Szerző: Rok Klemše
Helyszín: Postojna, Szlovénia
A koncert dátuma: 2007. 07. 28.
Látogatók száma: 50
Jegyár: 12€
Paul „Softich” Di’Annót aligha kell bemutatni. Di’Anno elpusztíthatatlan nyomot hagyott a metalzenén azzal, hogy a hangját kölcsönözte az Iron Maiden két kultlemezéhez, az Iron Maidenhez és a Killershez. Nem sokkal ezután kirúgták a zenekarból drog- és alkoholproblémák miatt, a két album viszont örökre az NWOBHM gyöngyszeme maradt. A következő 20 évben Paul tulajdonképpen semmi említésre méltót nem csinált. Megfordult egy rakás formációban, a Praying Mantistól a Killersön, a Battlezone-on és a Gogmagogon át, végül úgy döntött, szólókarrierbe vág, kísérőzenekarokkal szerte a világon. Hogy Paul évek óta a Maiden egykori dicsőségéből él, azt gondolom, felesleges hangsúlyozni, nem? Hiába tagadja ő maga, a koncertjei és az albumai, amelyeken az oroszlánrészt éppen a Maiden-klasszikusok teszik ki, magukért beszélnek.
Di’Anno most már harmadszor tért vissza hozzánk. Az első fellépései (Metelkova, Rock Otočec) elég keserű emléket hagytak, így én is jókora adag távolságtartással és szkepszissel indultam Postojnába. Paul ezúttal négy koncertet ad nálunk (valójában hármat, mert a mára meghirdetett šeščei, Šešče pri Žalcu-i buli sajnos elmaradt), lássuk hát, hogyan szerepelt Postojnában. A csapatunk már kora délután megérkezett a Jazzy klubba, mert interjút készíthettünk Di’Annóval, aztán nem maradt más hátra, mint hogy a hivatalos kezdésig, este kilenc óráig sörrel és koncertsztorikkal verjük agyon az időt.
Hát, sajnos Murphy törvénye szerint megint bonyodalom támadt. Az olasz Lost 4 Found, amelynek előzenekarként kellett volna játszania, megint köddé vált (a Bleden előző nap sem léptek fel), így a helyükre egy számomra ismeretlen hazai banda ugrott be, amely tizenegykor kezdte el pörgetni a finoman szólva közepes zenéjét, ráadásul megfejelték egyik leggyakrabban lerágott csontunkkal, nem más, mint a Bandierro Rosso feldolgozásával. Egyórás műsoruk így elég vontatottan telt, de végül eljött a pillanat, amikor ők is átadták a színpadot a bledi Lady’s Firstnek. A srácok pár év alatt szép koncertkilométereket gyűjtöttek, ami a színpadon is meglátszik, de ezúttal úgy tűnik, nem minden ment a tervek szerint. Ezt valószínűleg csak a színpad előtt álló vagy 20 emberre lehet fogni. Ennek ellenére a fiúk korrekten végigdübörögték a saját dalaikat, amelyekhez hozzátettek egy Metallica-feldolgozást, a Creeping Deathet, valamint az Iron Maiden-páros The Trooper és Fear of the Dark számát. Korrekten lejátszott feldolgozások voltak, bár a háromszólamú harmóniák sántítottak, és a basszusgitárt egyszerűen nem lehet pengetővel játszani…
Egy óra körül aztán Paul kísérőzenekara, az olasz Children of the Damned végre rázendített a fantasztikus nyitányra, az Ides of Marchra, és a hangjaira látványosan jó kedvvel szuszogott fel a színpadra maga Mr. Softich. Vakarjátok a fejeteket, mi van ezzel a softichhal? Így hívta Pault a Lady’s First, Paulnak viszont fogalma sem volt, mit jelent, amíg nem más, mint a mi Janink meg nem világosította, hogy a softič azt jelenti… khm… „puha barát”. A színpad előtt végül összegyűlt vagy 50 ember, Di’Anno és a fiúi pedig már könyörtelenül tolták a Wrathchildot, majd rögtön az elképesztő Prowlert és az est első Di’Anno-számát, a Marshall Lokjawot, amelyet meglepő módon néhányan még ismertek is. A Maiden olyan kultikus klasszikusait hallani az eredeti énekes szájából, mint a következő Murders in the Rue Morgue, egyeseknek, nekem is, kétségkívül megfizethetetlen élmény volt. Paul ezúttal még kiváló énekhanggal is meglepett. Egy-egy growlt azért elereszthetett volna, de az öreg mindent beleadott, magasságokba nyúlt, a Remember Tomorrow középső fekvéseit pedig remekül kiénekelte. A változatlan Paul persze nem hagyhatta ki a volt feleségét (nem tudom, hányadikat), a „puta madrét”, akinek a The Beast Arises és az A Song For You című dalokat ajánlotta, a haragját pedig az USA-ra, Bushra és a kiskutyájára, Blairre is rázúdította. Szépen megemlékezett viszont a beteg Clive Burrról is, aki a szklerózis multiplex súlyos formájában szenved. Paul aztán az első sorban meglátta a Lady’s First egyik tagját, rámutatott, a lába közé nyúlt, és azt kiáltotta: „softič!”. Akik ismerték a belső poént, ráztak a nevetéstől, a többiek csak furcsán néztek egymásra. Paul bandája végigtolta az NWOBHM örökzöldjeit, a Killerst, Harris első eposzát, a Phantom of the Operát, majd a Running Freevel hagyták el a színpadot. Nagy bánatomra kihagyták a The Living Dead című remek balladát az azonos című lemezről, de egy kicsit megvigasztalt a remekül eljátszott Transylvania, amellyel a Children of the Damned bizonyította, hogy mesterien bánik a hangszereivel. Di’Anno ezután eszébe idézte a punk gyökereit a Ramones-klasszikus Blitzkrieg Boppal, végül a Sanctuaryval búcsúzott tőlünk.
Nekem személyesen kellemes emlék maradt az első találkozás Paullal, mert szórakoztató este volt, amelyet kiválóan és magabiztosan lejátszott Maiden-klasszikusok emeltek följebb; néhányaknak még mindig jobban áll Paul rekedtes hangja, mint Bruce operás stílusa, és éppen ez a varázsa annak, hogy Di’Annótól hallhatod ezeket a számokat. Igen, nem lehet tagadni, hogy Pavle bizony a régi dicsőségén lovagol, de amíg ilyen korrekten adja elő a Maiden-dalokat (végül is íróként is sokat letett melléjük az asztalra), élhet az nekem akár a régi dicsőségéből is. Üdv neked, softič!
Szöveg: Rok Klemše
Fotó: Jani Lah
Setlista
1.Ides of March
2.Wrathchild
3.Prowler
4.Marshall Lokjaw
5.Murders in the Rue Morgue
6.The Beast Arises
7.Children of Madness
8.Remember Tomorrow
9.Impaler
10.Faith Healer
11.A Song For You
12.Killers
13.Phantom of the Opera
14.Running Free
–.–.–
15.Transylvania
16.Blitzkrieg Bop
17.Sanctuary
