Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Uriah Heep
Kiadó: Frontiers Records
Megjelenés: 2014.06.06.
Játékidő: 49:10
Értékelés: 3.5/5
Az „Outsider” az Uriah Heep összesen 24. stúdióalbuma, és az első a legendás basszusgitáros, Trevor Bolder nélkül, aki 2013 májusában hasnyálmirigyrákban elhunyt. A zenekar 1998 és 2008 közötti évtizede stúdiókiadványok szempontjából teljesen aszályos volt az Uriah Heepnek. Cserébe kaptunk egy rakás különféle válogatást és koncertfelvételt. Az elmúlt hat évben viszont már a harmadik stúdióalbumot tolják oda nekünk.
A „Wake the Sleeper” gyökeres fordulatot hozott a zenekar úttörő retro hangzásához, számos stíluselemével, amelyek a mai Heepet értelemszerűen közelebb hozzák a hetvenes évek klasszikus korszakukhoz. Az „Outsider” is megtartja ezt az irányt. Az Uriah Heep láthatóan úgy döntött, hogy érett éveire olyan fülkét foglal el, amely a leginkább elfogadható a régi hívei számára, akik az évtizedek alatt a zenekarral együtt ugyanolyan gyökeresen megőszültek és megértek. Őszintén szólva ez egyfajta lazaságot jelent, amelyet a rutin és az üzletben eltöltött több mint 40 év tapasztalata mellett bőven meg lehet engedni magunknak. A zenekar fejlődése megállt, a tömegek kedvében járás csínján-bánjával viszont nincs gond.
Itt van tehát megint az a testes Hammond-függöny, amely felnagyítja a jól kivehetően előtérbe helyezett, Mick Box-féle jellegzetes gitárfrázisokat, megfűszerezve Bernie Shaw énekdallamainak tökéletes és fertőző melodikusságával, amelyet a jellegzetes vokális harmóniák atmoszférikusan támogatnak meg. Egyúttal azt is megállapíthatjuk, hogy az „Outsider” a „Wake the Sleeper” és az „Into the Wild” után messze a legaktívabb Russell Gilbrookot hozza a dobok mögött. A fickó eddig ebbe a Heep-zenébe vitte bele a legtöbbet a saját dobos karakteréből, az albumon pedig főleg a dupla lábdob bőségesebb használata és kiemelése tűnik ki, amely nemesíti az alapvető ritmikai szerkezeteket, és megmozgatja a dalok dinamikus fejlődését (The Outsider).
Az Uriah Heep az új albummal is a kompaktság és a vezető zenei formák nagy melodikus kidolgozottságának rutinos mestere marad. A zenekar annyira otthonos az aranzsálásban, hogy hibázni egyszerűen nem tud. Ezeken a rutinos terepeken a bevált receptet használják, amellyel kiszámíthatóan, és bizonyos mértékig azonnal meghódíthatóan működnek. Az „Outsider” ismét rendkívül sűrű, dinamikus, kompakt és szinte „koncertszerű” hangzást kínál a produkcióban. A zenekar ismét „egyben”, egységesen vette fel a lemezt a stúdióban. Mintha koncertet adnának. A szólók többségét Mick Box első nekifutásra rögzítette. Nagy érdem tehát, amely az Uriah Heep nagyfokú hangzásbeli hitelességének záloga. Ez az album is, mint az Uriah Heep korábbi albumainak sora, a tökéletes zeneiség mellett birtokolja a bombasztikusság (pompázatosság) atmoszférikus elemét.
Az „Outsider” egy halom szöveget hoz, amelyek a soraikkal azt mutatják, hogy az Uriah Heep mondanivalóban kifulladt, elkopott. Olyan szókapcsolatokat használnak, amelyeket a régebbi albumok szövegeiben is használtak, ez a költői „árvaság” pedig ott üt (tűnik) ki a legjobban, ahol a dalok a refrének ismétléseibe fordulnak, ami naivan hat (pl. a gyerekesre sikerült Rock the Foundation, a Looking At You vagy a Jessie). Szerencsére nincs az albumon egyetlen dal sem, amelynek olyan „ügyetlen” refrénje lenne, mint az előző, „Into the Wild” albumon található Nail on the Headnek.
A zenekar utolsó három albuma közül az „Outsider” számít a legfényesebbnek. Kifejezetten optimista hangulatú lemez, amire rögtön a nyitódal, a Speed Of Sound is felhívja a figyelmet, de a közvetlenül utána következő, csábítóan lengő rock n’ roller is, az album első bemutatkozó kislemeze, a One Minute. Ebben a közegben bontakozik ki a Looking At You is, amely a melodikus formák nagyfokú kompaktsága alapján nyugodt szívvel megkaphatta volna az album egy újabb kislemezének szerepét A címadó dal egy azok közül, amelyek a Free N’ Easy típusú slágerek varázsát akarják megidézni. Üdvözlendő hangulatváltást hoz az album legjobb dala, a Can’t That Take Away, amely drámai pillanataiban az Uriah Heep „Sonic Origami” (1998) és „Sea Of Light” (1995) albumain szereplő dalok vibrálását követi – főleg Mick Box gitárfrázisai miatt, és persze azzal az alapvető különbséggel, hogy az Uriah Heep ezen az albumon sem használ szintetizátort, kizárólag a Hammond-vonalak testességét.
Az Uriah Heep jól érzi magát ebben a „status quo” helyzetben. A tapasztalat és a rutin mellettük áll, ezért nem követhetnek el kreatív melléfogást. A várakozásoknak megfelelően megkaptuk a zenekar várt albumát. Ismét nagyon színvonalas lett. „Áll” hitelesen, és teljesíti mindazokat a zenei követelményeket, amelyeket az Uriah Heep elmúlt hat évének sztereotípiái támasztanak. Az „Outsider” semmilyen ötletbeli kihívást nem hoz. Sem stílusban, sem hangzásban.
Felállás
Bernie Shaw – ének, vokál
Mick Box – gitár, vokál
Phil Lanzon – billentyűk, vokál
Dave Rimmer – basszusgitár, vokál
Russell Gilbrook – dobok, vokál
Producer
Mike Paxman
Dallista
1. Speed Of Sound
2. One Minute
3. The Law
4. The Outsider
5. Rock The Foundation
6. Is Anybody Gonna Help Me?
7. Looking At You
8. Can’t Take That Away
9. Jesse
10. Kiss The Rainbow
11. Say Goodbye
