Előadó: Interpol
Kiadó: Capitol Records
Megjelenés: 2007
Már csak idő kérdése volt, mikor kapja fel az Interpolt egy nagy kiadó. Miután már a debütálással, a „Turn On The Bright Light” (2002) albummal is parádés áttörést értek el, majd az „Antics” (2004) is ezt követte, a srácok önbizalma megnőtt. Valami teljesen újat, mást akartak kipróbálni. Az „Our Love To Admire” az első olyan lemez az Interpol karrierjében, amelyen billentyűk is megjelennek a zenekar hangzásában, egyben messze nagyobb atmoszferikus színességet és motívumbeli változatosságot hoz az elődjéhez képest. A „status quo” kifejezés az „Our Love To Admire” lemezzel a zenekar számára túlhaladottá vált, és az Interpol szerencsésen, sikeresen fejlődik fölfelé és előre. Ezt a kifejezést a rajongóknak is meg kell majd tudniuk haladni, akik talán az első két albumon hallott történet folytatását várták.
A zenekar kutatókedve már a nyitó Pioneer To The Falls című dalban megmutatkozik. Lelassított ritmikus mozgás ez, amely a sziklakemény, kimért lüktetés lendületével lep meg, és szinte a szemünk elé idézi, ahogy egy magasan a hegyekben leszakadt sziklapárkányról tonnányi kő lassan legördül. A dalnak a Kessler gitárjából érkező tipikus, egyszerű, egyhúros motívumugatás segít lélegezni, amelyet a reverb hangsúlyos használata még tovább hasogat az éterben, a gitár amúgy is tiszta, természetes hangját pedig szépen megemelve a háttér távolába helyezi. Ami viszont jeges hideget visz a hangulatba, az Paul Banks összetéveszthetetlenül üres, egysíkú éneke – az Interpol összes művészi ismertetőjegye közül a legerősebb a rockzene terén. Egy ilyen kezdés után, amelyet akár szinte progresszív zenei rekviemnek is nevezhetünk, a billentyűk által kitöltött háttér persze ugyanilyen meglepetés. A hangulat szilárd és meggyőzően ragadozó, a lemez atmoszférája végig kataklizmikus, komoran visszafordíthatatlan, nagyon-nagyon „európaian melankolikus”. A No I In Threesome alapjában véve „rock a Billy” szám, de a végletekig ravaszul kicsavarták Banks hátborzongató éneke miatt, akkordos gitártartás nélkül, a billentyűk atmoszferikus köpenyében. Zseniálisan beöltöztetett újrahasznosítás, le a kalappal, srácok! A sűrű atmoszferikus kondenzátum a The Scale kúszó ritmusa közben újra lecsapódik a hallgató asszociációs kérgén. A lemez enyhébb adrenalininjekciót csak a The Heinrich Manuever idején kap, ahol végre rockosabban, magasabb sebességfokozatban indul meg a menet. Ez egy tipikus Interpol-szösszenet, amely közvetlenül bizonyítja a zenekar nagy képességét abban, hogy a rock’n’roll sablonokat felismerhető, saját zenei kifejezésmóddá kódolja. Ez az a pillanat, amely (atmoszferikusan szerencsétlenül, hiszen már maga az utalás is az) közel hozza az Interpolt a közelmúlt sötét post punkjához, a múlt század nyolcvanas éveinek végéhez (egyhúros, ismétlődő pengetés, határozott basszuslépések kiemelt közbeeső kontraszttal és elillanó, Joy Division-os Banks-ének). A Mammoth az előző szám továbbfejlesztése. Riffben annyira egyszerű, hogy ezen a ponton még az alapvető riffbeli határvonal is elmosódik mondjuk a Queens Of The Stone Age és az Interpol között, a hangulat viszont természetesen teljesen másik bolygóról való (az Interpol bolygójáról). A lemez vége felé a Who Do You Think? atmoszferikusan teljesen megközelíti a Mammothot. Egyszerű mozdulatok keveréke, „interpolosan” összerakva. A Pioneer To The Falls mellett a Pace Is The Trick a lemez második olyan pillanata, amely az alapmotívum ötletességében magasabb szintű, pozitív receptorizgalmat ér el. Itt meglep Kessler egyszerűen egyhangú „lógatása” két-három hangon, amely egy szuszra bizonyítja, mennyire esszenciális az Interpolnak a rockzene hagyományának sajátos felfogása. A harmadik pillanat, amikor a fülek különösen kihegyezik magukat, a Rest My Chemistry. Rendkívüli a kontraszt a refrénben a törékeny egyhúros dallam és a sziklakemény ritmusvonal között, amely az előrefrénben egy kimért gitárriffel végletesen megkövül. A különleges dallam szellemességre és ötletfrissességre utal, a szám tele van hangzásbeli ellentétekkel, és Banks érzéki énekmegközelítése emeli följebb. A Wrecking Ball az új lemez magasabb szintű kísérletezésének pillanata, amely könyörtelenül fémdarabokat lövell az „Our Love To Admire” albumba, mintha az agyi bénulás konténere lenne, amely a teljesen kaotikus pszichedelikus álmok tavában fuldoklik, a végzet szakadéka felé tévelyegve. Ez azonban csak a bemelegítés, mert a záró The Lighthouse az ilyen folytatásban végleg kegyelemlövéssel szegezi le a lemezt, és atmoszferikusan teljesen megbénítja. Feketeség, ameddig a szem ellát, üdvözlégy!
Az „Our Love To Admire” is tartalmazza az Interpol hangzásának és stílusának minden jellegzetességét. Sőt. A zenekar hangzása és stílusa evolúciósan továbbfejlődött, ami azt bizonyítja, hogy az Interpol olyan zenekar, amelyben megvan a hajlíthatatlan bátorság a saját művészi hatókör felfedezésére, amely ebben az esetben az új lemez friss ötleteivel minden szempontból kedvező talajon sarjadt ki. Az „Our Love To Admire” istenien jó album, amely megőrzi az Interpol minden védjegyét. Egyúttal bizonyítja, hogy a zenekar képes a fejlődésre úgy, hogy friss elemeket visz a hangzásába és a stílusába, miközben megtartja a saját felismerhetőségének alapvető ismertetőjegyeit, amit manapság csak kevés zenekar tud felmutatni. Az Interpol tehát egyike azoknak a fiatal zenekaroknak az első és a második évezred fordulójáról, amelyeknek meglepő módon sikerült elkapniuk az egészséges evolúciós haladás ritmusát, ami manapság bizonyosan nem vezérelve a zeneiparnak, amely maga hozza létre és semmisíti meg mesterségesen a zenekarokat, a garantált profit előzetes óvatossága alapján, anélkül hogy bárki megkérdezné e mesterséges „képződmények” (értsd: zenekarok) potenciális művészi perspektíváját. Reméljük, hogy ebben az ellentétben az Interpol hiteles fejlődése, olyan termékenyen, ahogy azt az „Our Love To Admire” album is bizonyítja, a lehető leghosszabb ideig tart majd.
Felállás
Paul Banks – ének, gitár
Daniel Kessler – gitár, kísérőének
Carlos Dengler – basszusgitár
Sam Fogarino – dob
Produkció
Interpol & Rich Costey
Számlista
1. Pioneer To The Falls
2. No I In Threesome
3. Scale
4. Heinrich Maneuver
5. Mammoth
6. Pace Is The Trick
7. All Fired Up
8. Rest My Chemistry
9. Who Do You Think
10. Wrecking Ball
11. Lighthouse
Az album hossza: 47.03
