Előadó: Mando Diao
Kiadó: EMI Records
Megjelenés: 2006
A Mando Diao hűségesen építi tovább a zenei arculatát, és az „Ode To Ochrasy” albummal csak megerősítette az igényt, amelyet már korábbi lemezeivel is kiváltott. Minek lecserélni a befutó lovat? Hát, egyelőre nekik ez nem tűnik szükségesnek, így egy olyan albummal van dolgunk, amely meglehetősen kiszámíthatóan ingázik a keményebb, gyorsabb dalok és a vonósnégyessel megtámogatott, lassabb balladák között. Összességében az összes szám kiválóan illik egy tábortűz melletti társasághoz: régi gitár a kézben, meleg sör a közelben, kolbász a láng fölött, és egy szimpátia az oldalunkon.
De azért akad itt más is! A dalok, amelyek egy ígéretes jégkorongsztárt és alkalmi színészt, Luc Robitaille-t éneklik meg, az eredeti „unabombert”, Ted Kaczynskit, vagy rímet találnak (Al) Pacinóra a Demons szóval, meg hasonló furcsaságok, nem mehetnek el szó nélkül! Tényleg megérdemelnek legalább némi figyelmet. Vagy talán már így is túl sokat kapnak?
A zene maga sem rossz. Valójában egész változatos, könnyen befogadható és remekül hallgatható. Néha ugyan túl klisés, már sokszor hallott sémákkal játszik, amelyek kicsit zavaróak, de legalábbis fölöslegesek lehetnek. Másrészt viszont nem lehet elmenni amellett, hogy a rengeteg vendégzenész – akik trombitákkal, szaxofonokkal és vonósokkal gazdagítják az egyébként meglehetősen klasszikus rockhangzásukat – mellett sajnos sok lehetőség kihasználatlan marad. Talán elég lett volna kibővíteni és továbbfejleszteni néhány ötletes apróságot, amelyekhez az aranyzsmentekkel csak épp hozzáérnek, és az egész sokkal felismerhetőbben, eredetibben és egyedibben szólna. A Mando Diao és a többezer hasonlóan szóló zenekar közötti különbség nőne, az ő javukra. Az Ode To Ochrasy bittersweet utóízt hagy minden legalább egy kicsit is kritikus, legalább egy kicsit is igényesebb hallgatóban, mert a néhány kivételtől eltekintve nem lehet teljesen elnyomni az érzést, hogy a dolgokat elsősorban a válogatásra nem hajlamos, könnyen kielégíthető hallgatóknak szabták.
Nos, sokaknak – a kritikusokat is beleértve – ez nyilvánvalóan elég, hiszen végül is nem úgy tűnik, mintha a zenei karrierjük bárhol máshol tartana, mint felfelé. Még egy ok arra, hogy legalább egy ideig ugyanazon a lovon maradjanak!
Felállás
Bjorn Dixgard – ének, gitár
Gustaf Noren – ének, gitár
Mats Bjorke – orgona, billentyűk, vokál
Carl Johan Fogelklon – basszusgitár, vokál
Samuel Giers – dob, ütőhangszerek, vokál
VENDÉGZENÉSZEK:
Andreas Forsman – hegedű (#9,10,13)
Erik Arvinder – hegedű (#9,10,13)
Erik Holm – brácsa (#9,10,13)
Anna Landberg Dager – cselló (#9,10,13)
Goran Kajfes – trombita (#2,4)
Per Rusktrask Johansson – tenorszaxofon (#2,4)
Gabriel Munck – vokál (#8)
Produkció
Mando Diao, Patrik Heikinpieti & Bjorn Olsson
Számlista
01. Welcome Home, Luc Robitaille
02. Killer Kaczynski
03. Long Before Rock ‘n’ Roll
04. The Wildfire (If It Was True)
05. You Don’t Understand Me
06. Tony Zoulias (Lustful Life)
07. Amsterdam
08. TV & Me
09. Josephine
10. The New Boy
11. Morning Paper Dirt
12. Good Morning, Herr Horst
13. Song For Aberdeen
14. Ochrasy
Az album játékideje: 46.11
