Szerző: Sandi Sadar Šoba
Előadó: Martin Krpan
Kiadó: ZKP RTV Slovenija
Megjelenés: 1987
Játékidő: 35:01
Értékelés: 5/5
Mondhatjátok, hogy egyre szentimentálisabb korszakomat élem, de tény, hogy időnként egyszerűen csodálatos lefújni a felejtés porrétegeit a poros polcokról, és a világ elé tenni egy ötletet, vagy legalábbis egy igazi okot arra, hogy kicseréljétek a lemezjátszó kopott tűjét, és végre az igazi dolgokat kezdjétek hallgatni. A hazai szekció polcaim közötti átrendezésekor ezúttal a legerősebb, legizmosabb és legpotensebb krajnaira, a derék Martin Krpanra esett a választásom. Pontosabban majdnem krajnaira, mert ennek a felállásnak a génkódjában, amely számomra a szlovén rock minőségének definícióját jelenti, a nyolcvanas évek szinonimaként testesülnek meg, egyben egyenlőségjelet tesznek a popos beütés ellenére is tökös és lelkes zene mögé. Mindezek a jegyek megvannak ezen a legendás lemezen, amelyet ha nem birtokoltok otthon, legalább velejéig ismernetek kellene, ha a jó hazai muzsika igazi szakértőjének tartjátok magatokat. A Od višine se zvrti című lemezről beszélek, amellyel a Martin Krpan vonalat húzott progresszív múltja mögé, és üstökösként robbanó, kereskedelmileg is áttörőbb zenekarként mutatkozott be, amely mégsem cseng olcsó, kiárusítási kosárból előkapart portékaként. Éppen ellenkezőleg!
Ha az első két lemezen Andrej Turk nyomta rá langyos bélyegét a már hallott dolgok kölcsönvevőjeként, ezúttal gyökeres változások és a lapok újraosztása következett. Klinar katonái (Aleš mellett ne feledkezzünk meg Dadi Kašnar és Tomaž Sršen fontos szerepéről sem) átgondolt, menet közbeni cseréket hajtottak végre. A gitáros Miha Stebét a tehetséges Mark Čuček váltotta, a kulcsfontosságú csere azonban a mikrofon mögött történt. A Martin Krpan ezt a lényeges szerepet a második lemezen vokalistaként besegítő Vlado Kreslinre bízta, és ezzel megkezdődött egy sikertörténet, egy olyan pillanat története, amely után semmi sem volt ugyanolyan, mint előtte. Egyes emberek körül ott lebeg a sikeraura és a különlegesség, a hatalmas Krpan immár harmadszor átalakult felállása pedig kimondottan rockeres lett, és az első pillanatnyi szinergia és kreatív kitörés óta arra ítéltetett, hogy a csillagokig emelkedjen. A lemez, amelyről ma írok, nem hiába viseli több mint húsz éve a szlovén rockzenészek rekordját, és az elmúlt két évtized legkelendőbb rocklemeze. Ezért is hagyott a lemez örökzöldjein a maga részéből merítő In&Out meg néhány pillanatnyi hírnévre vágyó fiatal fiú és lány – Siddharta után keserű szájízt, a koncerteken pedig legalább egy komoly visszhangot a teremben, még ha a szavak kölcsönzöttek is. Ezúttal nem róluk beszélünk, hanem inkább átadjuk magunkat a zenei régészet varázsának.
Mindez nem ok nélkül, hiszen az egész Od višine se zvrti lemez igazi slágergyűjtemény, csakhogy a Martin Krpan a távoli 1986-ban ezt a kilenc slágert akkor írta, vette fel, és kínálta a jó zenére éhes, zenei szegénylegények tömegének. És tényleg az igazi főnyereményről beszélünk, amely végigvezet Ljubljana rockos utcáin a lázadó, burkoltan nemzetébresztő és kritikus nyitánnyal, a Je v Šiški še kaj odprtega? című dallal. Nem, nem csupán egy bulizós, részeg ljubljanai maratonról van szó, hanem az egészből azonnal, késlekedés nélkül kihallatszik a lázadás és a forradalom éle is az akkori belgrádi hatalmi központok ellen. A Martin Krpan mindig is a függetlenedés felé törekvő, szlovénbarát rock zászlóvivője volt, ezúttal pedig a zenekar fiúinak játékos többszólamúsága, Klinar egyszerű zongorabetétjei, Kreslin recsegő és mélyen rezonáló hangja, valamint a zenekar hangzásgurujának, Dadi Kašnar dobosnak a teljes produkciója szólal meg. Kašnar ezúttal Tomaž Sršen basszusgitárostól kér segítséget és zenei-produkciós támaszt, a legendás Metro stúdióban töltött idő is hozzátesz a magáét. A Je v Šiški še kaj odprtega? bemutatja a zenekar új első torkának, Vlado Kreslinnek az összes szerzői ütőkártyáját, aki sokkal közvetlenebb, mint az elődje; a szlovénség fővárosában tett sétával pedig azt jelzi, hogy a látszólag nyugodt, szelíd felszín alatt változások zajlanak, és lépések történnek Jugoszlávia unitarizmusától oldalra. A potens szlovén szó betölti a fület és a lelket, a folytatás pedig nem kevésbé ütős. A Njen trnutek prihaja érzéki és ízlésesen hangszerelt dal az erotikáról, az érintésekről, a hangos és rekedt várakozásról, az elképzelhetetlen sóvárgásáról. A tisztán csengő gitárok, billentyűk, dobok és egyszerű refrének tiszta formája viszi tovább az élvezet vonatát, a Še je čas pedig Kreslin rezonáns lírájával és hangjával egészül ki, amely epikus, de nem patetikus, elbeszélésében színesen teljes és kifejezésben gazdag. Allegória Jugoszlávia felbomlásáról, a népszavazásos elszakadás sejtéséről, a saját útra lépésről, másrészt pusztán egy történet egy emberről, aki életében és a világban nem igazán találja a helyét, mégis hagy magának időt az alapos gondolkodásra arról, hogy tovább hagyja-e nyomát a világon, vagy tovább áltassa magát, esetleg az egészet szögre akassza, és távozzon. Az esszencia rétegei és nézőpontjai sokan vannak, de mindez sehol és semmilyen módon nem csorbítja az örökzöld legendás csengését, amelyet mindannyian ismertek.
Mindannyian az igazi utat keressük, amelyen a mából a holnapba léphetünk. Néhányan már az elágazás előtt tudják, merre kell fordulni, a többség azonban a hétköznapok ködében tapogatózik, és minden élőlényben közös, még ha meghatározatlan és nem mindig világosan megfogalmazott is, a vágyakozás. A Krpan erőemberei pontosan erről éneklik ki érzéseiket a Kdo je ta pravi című dalban. Kivételes funk rock Stevie Wonder és remek Superstitionje felhangjával a nyitó akkordokban, Klinar zongorabillentyűinek érintéseivel; a lemez egyik kedvenc kevésbé ismert számocskám, amelynek az óceánnyi idő széles vizein való átevezés után is sikerül megidéznie a felvillanyozott rázkódás és a szenvedély teljes mágnesességét, amely a dal születése óta telt el. Valószínűleg a szaxofon éppen megfelelő hangja miatt is beleszerettem a hallottakba, amely éppen megfelelően recsegő és egyben édes módon lopakodik be – Urban Urbanija, igen, a Miladojka-féle Urbanija, hogy bizonyítsa, a Krpanok stílusosan és megfontoltan választanak vendégeket. A Mi nikol’ ne tarnamo, mi nikol’ ne dvomimo élesebb rockfolytatás a női szívek hódítóiról, és ha a szép lányok tényleg csak a gazfickókat szeretik, Krpan is kicsit pimasz fajta. A Kaj je staro, se novo zdi az a dal, amelyen elgondolkodnak a középkorúak válsága felé tartó fickók. Az ifjúság elvirágzott, a szív azonban az öregedő test ellenére fiatal marad. A dal az amerikai Bon Jovi első lemezének szerkezetére emlékeztet, villan át egy pillanatra az agyamon, miközben a nem létező jelszavaknál megállunk – a To ni političen song politikai és egyszerre mégsem az, ha elhiszitek –, a kinyilatkoztatás, a provokáció és azoknak az ébresztése, akik hallgatják, és amit hallanak, azt meg is hallják. Mások, a felszínesebbek, behódolnak a valódi, összehangolt harmóniáknak és a dallamos témák sorozatának, amelyek az élvezet igazi vonatára repítenek; a valódi torzítások mellett nem hiányoznak az igazi gitárszólók, a valódi maszkulin vokálok, a többszólamúság és az egész hangkép igazi keménysége sem, amely a zenekar lényegének genetikai kódját mélyen a lélekbe és az emlékezetbe oltja – örökre.
A Sovražnik ne spi kissé naiv, ugyanakkor nagyon sodró elbeszélés a nemek harcáról, a megtévesztésről, a játszmákról, a mellőzésről, és az egész mögött legalább egy morzsányi hódol az egykori szocialista riogatásnak, hogy mindig készen kell állnunk a harcra, a háborúra, a haza védelmére a külső ellenséggel szemben. A Martin Krpan itt nem von éles választóvonalat, a fontos az, hogy a dallamosság és a rímek működjenek, és táncba csalogassák a hallgatót. Ez az utolsó előtti tánc e valóban pompás lemez fináléja előtt. A lemez záró felvonása a címadó dalé, az Od višine se zvrti-é, amely megráz, bárki énekelje is a félelemről, az elmúlásról, Ikarosz Nap felé vezető repüléséről szóló sorokat, minden verssel, refrénnel, billentyűakkorddal – mindennel. Ballada az álmok törékenységéről, amelyeket az egész mulandóság ellenére mindig szebb ketten álmodni.
A szerelmes, meleg ölelés a csodás rezonáns hanggal hozza el a tökéletes egész végét, és amit hallgatóként ezúttal a végéig végighallgattatok, azt joggal nevezik a szlovén zene nagy klasszikusának. Gyenge láncszem itt nincs, a Martin Krpan pedig végre kinő hatalmas nevéből. A bizonytalankodás hidrája lefejezve, az út az örök dicsőséghez és a kiválóság talapzatához teljesen nyitva. A diszkográfiai ismeretlenbe tett kirándulás kivételes harmadik felvonása igazolja, hogy a finoman fűszerezett rock krajnai-muravidéki katonái készen állnak arra, hogy még egy lépéssel tovább menjenek. A hitetlenek és kétkedők a felejtés univerzumának feketeségébe sodródtak a kilenc kemény ütőkártyával, amelyeknek a zenén kívül fő bélyegét az is adta, hogy jelen volt egy kivételes ember igazi, férfias, recsegő vokálja a fekete gitárral, aki akkor kalapját a sarokban hagyta, gitárhúrjait pedig a zenekarban végzett munkának szentelte, amely még nem mondta el és nem fejezte ki mindent. A kérdés csak az volt, hogy lehet-e ennél tökéletesebbet és kiválóbbat egyáltalán túlszárnyalni? Lehetett-e a tökéletesség Napja felé tartó repülés az is, ami végül oda vezetett, hogy Krpan ereje elfogyott, és összeomlás következett? Erről ezúttal nem ítélkeznék, az viszont tény, hogy ha folytatás nem is lett volna, a Martin Krpan az Od višine se zvrti lemezt emlékműként állíthatta volna saját nagyságának, jelentőségének és kivételességének, de a fiúk tudták, hogy a régi dicsőség babérjain nem lehet a legkényelmesebben pihenni, így a folytatás nem maradt el …
Felállás
Mark Čuček – gitárok
Dadi Kašnar – dob, ütőhangszerek
Aleš Klinar – billentyűs hangszerek, ének
Vlado Kreslin – ének, akusztikus gitár, szájharmonika
Tomaž Sršen – basszusgitár
Vendégzenész:
Urban Urbanija – szaxofon (a 4. dalban)
Produkció
Tomaž Sršen, Dadi Kašnar
Dallista
- Je v Šiški še kaj odprtega?
- Njen trenutek prihaja
- Še je čas
- Kdo je ta pravi?
- Mi nikol’ ne tarnamo, mi nikol’ ne dvomimo
- Kaj je staro, se novo zdi
- To ni političen song
- Sovražnik ne spi
- Od višine se zvrti
