Előadó: Uberfall
Kiadó: Fazzul Music
Megjelenés: 1989
Értékelés: 4.5/5
Két kivételes album után, amelyek világítótoronyként ragyogtak a 80-as évek zenei egén, az Uberfall visszatért a harmadik lemezével, amelyet egyszerűen Nr. 3-nak neveztek el. Nehéz volt elképzelni, hogy Markus Stauss és Pit Kayser még ennél is jobbat tud kitalálni, de pontosan ezt tették. Ez a lemez a svájciaknál az alkotói folyamat csúcspontját jelenti, amiben nagy szerepe van annak, hogy az első két anyaggal szilárd alapokat raktak le.
Az album két oldalból áll (LP-n). Az első oldal énekes, és megmutatja a szarkazmushoz, a humorhoz és a kiváló dallamossághoz fűződő tehetségüket. A célkeresztben főleg a populáris zene (a rap is) van, amit az Uberfall olyan alaposan szétszed, hogy végül tényleg jobb „táncos számokat” hoz össze, mint az „igazi” popelőadók, a szövegek pedig túlzott optimizmussal vannak átitatva, természetesen szarkasztikus értelemben. A második oldal teljesen instrumentális, és az Uberfallt kiváló dallamos zenészként, improvizátorként és zeneszerzőként mutatja. Zenei delírium dolgában a második oldal kicsit többet ad, de az album egészként a leghatásosabb, amikor érezni a két rész közti kontrasztot.
Mitől különleges hát a Nr. 3? Talán egyszerűen attól, hogy itt minden összeállt, míg korábban még bőven maradt hely a fejlődésre. Talán Stauss és Kayser érettebb zeneszerzővé vált, az egész zenekar pedig csiszolódott az hangszerelésben és a játékban, miközben a zene érdekében gyakran lemondanak az improvizációs nirvána örömeiről. Pontosan ebben ragyognak: az átgondolt kompozíciókban, amelyeket szakszerűen csiszoltak hibátlan egésszé, és amelyekben a zene erőlködés nélkül áramlik, mégis következetes zenei gondolkodást követ. Így tulajdonképpen egy nagyon szerkesztett művet kapsz, ami mégis megőrzi a szórakozás és az általános őrültség érzését, amit Stauss annyiszor megmutat, bárkikkel is áll épp össze. Bizonyos értelemben tehát olyan improvizációkat hallunk, amelyek komponáltnak tűnnek, és olyan dalokat, amelyek improvizáltnak hangzanak. A kompozíció és az improvizáció elválaszthatatlan társakká váltak, akik elárasztják egymás ereit, így nem tudjuk szétválasztani őket. Ez azért van, mert a zene erőlködés nélkül tör elő ezekből a fickókból, az ősi ösztöneikből érkezik, és kerül át a zenei vászonra, anélkül, hogy bármilyen előzetes elképzelésük lenne a kész mű hangzásáról.
Az Uberfall akkor van a legjobb formájában, amikor a zenéjét átjárja a szarkazmus. Ez nemcsak a szövegekben érződik, amelyek gyakran a populáris áramlatok (nem csak a zeneiek) „kiparodizálásának” érzésével töltenek el minket, hanem ez a kétarcúság a zenében is megjelenik, ugyanolyan meggyőzően – gyakran túlzottan vidám dallamokkal, amelyeket sötét avantgárd futamokhoz és jazz-rock kitörésekhez kötnek. Ezen a lemezen a zenéjük mindent megad: megnevettet, elgondolkodtat, és arra késztet, hogy azon tűnődj, melyik univerzumból érkeztek ezek az őrült fickók, hiszen látszólag teljesen friss megközelítést találtak a zenéhez.
Mintha az Uberfall tudta volna, milyen lemez lesz ez, hiszen nemcsak a saját játékukkal tisztelték meg, hanem a vendégzenészek is nagy dobra verték a jelenlétüket. Stauss kapott egy szaxofonos kollégát, a hegedű időnként finom hangjával szólal meg, a basszusgitáron pedig a maga sajátos virtuóz módján Stauss barátja, Jean Chaine uralkodik. Ezekkel az erősítésekkel az album még súlyosabb lett, és elmondhatjuk, hogy mindebből a diszkográfiájuk felülmúlhatatlan darabja született.
Mindazoknak, akik azt hitték, hogy a 80-as évek vége és a 90-es évek eleje valóságos holt zóna minden progresszív zenei törekvés számára: a zenei megvilágosodást ne keressétek messzebb ennél az Uberfall-albumnál. Igaz, hogy az utat már az előző két lemezzel kikövezték, de itt minden egy ragyogó, mégis könnyed műalkotásba áll össze. Ha Markus Stauss zsenijének kezdetét keresnéd (talán tényleg nagyrészt Kayser segítségével), akkor ennél a lemeznél kellene kezdened.
——————————————————————————————–
Két kivételes lemez után, amelyek a 80-as évekből reményt keltő fényszóróként világítottak ki, az Uberfall visszatért a harmadik albumával, amelyet egyszerűen Nr. 3-nak hívnak. Nehéz volt elképzelni, hogy Markus Stauss és Pit Kayser az előzőknél még jobbat tudjon kitalálni, de pontosan ezt tették. Ez az album az Uberfall alkotói folyamatának csúcspontja, ami valószínűleg nem kis részben annak köszönhető, hogy a két korábbi lemez lerakta az alapokat.
Az album két oldalból áll (LP), amelyek egészen eltérő benyomást keltenek. Az első oldal énekes, és megmutatja a szarkazmushoz és a nagyszerű dallamokhoz fűződő tehetségüket. Itt főleg a populáris zene kapja a magáét, mert az Uberfall gondosan, darabról darabra szedi szét, így végül lényegében sokkal jobb „táncos számokat” kapnak, mint a popelőadók. A szövegekkel is foglalkoznak: túlzottan optimisták, természetesen tele szarkazmussal és öniróniával. A második oldal tisztán instrumentális, és az Uberfallt kiváló dallamos játékosként, improvizátorként és zeneszerzőként mutatja be. Zenei eksztázis terén ez a második oldal kicsit többet kínál, de az album egységként a leghatásosabb, amikor érezni a két oldal közötti kontrasztot.
Mitől különleges hát a Nr. 3? Talán egyszerűen attól, hogy itt minden összeállt és működik, miközben korábban még látszott hely a fejlődésre. Talán Stauss és Kayser egyaránt érettebb zeneszerzővé vált, az egész együttes pedig csiszolódott a hangszerelésben és a játékban, és a kompozíció érdekében gyakran lemond az improvizációs boldogság örömeiről. Pontosan ez ragyog itt: a „megtervezett” kompozíciók, amelyeket szakszerűen formáltak hibátlan egésszé, és amelyekben a zene erőlködés nélkül áramlik, mégis következetes gondolatmenetet követ. Így lényegében egy nagyon szerkesztett művet kapsz, amely mégis megtartja a szórakozás és az általános őrültség érzését, amit Stauss és az éppen kiválasztott társai olyan gyakran megmutatnak. Bizonyos értelemben gyakran olyan improvizációkat kapsz, amelyek komponáltnak tűnnek, és olyan komponált részeket, amelyek improvizáltnak hatnak. A kompozíció és az improvizáció elválaszthatatlan társakká váltak, akik kitöltik egymás ereit, így nem lehet megkülönböztetni őket. Ez azért van, mert a zene erőlködés nélkül ered ezekből a fickókból, az ereikből a zenei vászonra szivárog, anélkül, hogy bármilyen előzetes elképzelésük lenne a kész mű hangzásáról.
Az Uberfall akkor a legjobb, amikor a zenéjét átjárja a szarkazmus. Ez nemcsak a szövegeknek köszönhető, amelyek gyakran azt az érzést keltik, mintha kifiguráznák a mainstream világot (nem csak a zeneit), hanem a zenéjük is ugyanilyen meggyőzően mutatja ezt a kétértelműséget, gyakran túlzottan vidám dallamokkal, amelyeket igazán sötét avantgárd futamokkal és jazz-rock kitörésekkel kombinálnak. Ezen a lemezen a zenéjük mindent megad: megnevettet, elgondolkodtat, és arra késztet, hogy azon tűnődj, melyik univerzumból jöttek ezek a fickók, akik láthatóan teljesen friss megközelítést és hangzást találtak.
Mintha az Uberfall tudta volna, milyen lemezt készít. Nemcsak a saját tudásukkal ajándékoztak meg minket, hanem néhány kivételes vendégzenész is éreztette a jelenlétét. Stauss kapott egy szaxofonos társat, a hegedű időnként finom simogatással csendül fel, és újabb húzóerő Stauss barátja, Jean Chaine, aki virtuóz basszusjátékát mutatja meg. Ezek a kiegészítések súlyt adnak az albumnak, így a diszkográfiájuk felülmúlhatatlan darabja jött létre.
Mindazoknak, akik azt hitték, hogy a 80-as évek és a 90-es évek eleje holt zóna volt az igazán előremutató zene számára: ne keressetek tovább az Uberfallnál és páratlan albumuknál, a Nr. 3-nál. Igaz, az utat az előző két lemezzel kikövezték, de itt áll össze minden ragyogó, mégis könnyedén lebegő kompozíciók sorává. Ha azt a helyet keresném, ahol Markus Stauss zsenije elkezdődik (főleg Kayser segítségével), akkor ennél a lemeznél kellene kezdenem.
Felállás
Pit Kayser – billentyűk (szintetizátor), ének
Markus Stauss – szaxofonok, szintetizátor, ének, kiegészítők
Andi Muckenhirn – dobok, ütőhangszerek
Vendégek: Jean Chaine – elektromos basszusgitár, Caroline Fahrni – hegedű, André Müller – alt- és baritonszaxofon
Produkció
Uberfall
Számlista
1. Ãœberfall
2. So froh
3. Nah und Fern
4. Positives Lied
5. Treibsand
6. Sprachlos
7. Eiszeit
8. 24
