Előadó: Judas Priest
Kiadó: Sony BMG
Megjelenés: 2008
Hossz: 102:23
Értékelés: 4/5
Bár Judas Priest Glenn Tipton vakbélgyulladása miatt lemondta idei turnéjának „balkáni” szakaszát, az első koncepcióalbumuk megjelenését mostanában idehaza is megérhettük. A dupla lemez a XVI. századi, mindenki által ismert jós emlékét idézi meg, akinek látomásai – a korabeli, főleg a reformációhoz köthető, meglehetősen gyakori áramlatokkal ellentétben – nem a római egyház bírálatára épültek, így Michel de Nostredame megúszta a máglyát. Az apokaliptikus jóslatok, az asztrológia és a bibliai látomások reneszánsz világa tehát tematikusan remekül illik egy sötét hangulatú metalalbumhoz (talán túlságosan is kézenfekvő és kiszámítható választás). Rögtön le kell szögezni azt is, hogy a lemez nem Nostradamus írásaira épül, és nem hoz új magyarázatokat a közismert látomásokhoz sem: a Priest tagjai nem bocsátkoznak bele egyes jóslatok értelmezésébe, költői világukat inkább a híres jós élettörténetére építik.
A Nostradamusszal a Judas Priest diadalmasan tér vissza a színtérre, és mondhatnánk, hogy ez a mű a Painkiller monumentális és kissé érzékenyebb folytatása (a két Ripper Owens-es lemez nyilvánvaló okokból nem számít, az „Angel of Retribution” pedig meglehetősen gyengécske és újításmentes darabnak bizonyult). Sötétebb hangulatú rockoperáról van szó, amellyel a banda teljesen új horizontok felé kacsintgat: megszólal benne vonósok, akusztikus gitárok és klasszikus zongora, amelyek persze nem a lemez fő témái, hanem hatásos ellenpontként szolgálnak Tipton és Downing gitárjai mellett. Ha a Priest olyan albumokon, mint a „Turbo”, és kisebb mértékben a „Ram it Down” is, még csak ismerkedett a gitárszintikkel, most ezeket a már említett klasszikus hangszerelés teszi még teljesebbé, amely leginkább az egyes fejezeteket megelőző bevezetőkben hallható.
Ezek közül az első, a Prophecy a lehető legjobb módon nyitja az albumot, nosztalgikus riffjei pedig a nyolcvanas évek fényes örökségére emlékeztetnek; a másodikban, a Revelations című számban aztán ez el is éri az első csúcspontját. A dalban a meglepően szokatlan flamencogitár mellett virtuóz gitártechnikák is felbukkannak, az „arpeggio” és a „sweep picking”. Tipton és Downing a „Painkillerrel” már flörtölt hasonló bravúrokkal, most viszont ezt a tudást tovább érlelték és elmélyítették, és teljes joggal kopogtatnak a legnagyobb gitárosok panteonjának kapuján. A negyedik fejezet, a Pestilence and Plague refrénjében Halford olasz nyelvű sorokkal küszködik, amelyek a dal közepe felé már eléggé idegesítővé válnak, de a számot megmenti az érdekes harmonikus szerkezet és az epikus hangulat. Ezt folytatja a lassú, baljós Death, amely az (immár ötödik) bevezető után hősies Conquestté, majd nyugodtabb Lost Love-vá változik, amely valószínűleg Nostradamus feleségének és gyermekeinek halálára utal. A Persecution című fejezet főleg szövegében és tartalmában meglepő, hiszen köztudott, hogy a jóst az inkvizíció sosem üldözte, és írásai soha nem kerültek fel a vatikáni „Index librorum prohibitorum”-ra. Épp ellenkezőleg. A történelmi források szerint Nostradamus jámbor katolikus volt, aki nem avatkozott bele a katolikus egyház tanaiba, sem a korabeli pápai udvar romlott szokásaiba. Halford és társai viszont nem történészek, a botlást nyugodt szívvel megbocsáthatjuk nekik. „Licentia poetica”, ennyi.
A második lemez eleje a leggyengébb része ennek a hatalmas műnek. Az Exiled és az Alone túl unalmas és vontatott ahhoz, hogy nagyobb figyelmet keltsen, és csak a Visions hallatán, amely kissé a fantasztikus Blood Red Skies-ra emlékeztet, hegyezheti ismét elégedetten a fülét a hallgató. A túlzottan fennkölt New Beginnings után, amelyben meglepően sok floydos elem fedezhető fel (például a zongora hangulatos futamai és a végtelen „delay”-jel megszórt gitárszóló, valamint a lezárás, amely teljesen olyan, mint a „Dark Side of the Moon” Any Colour You Like-jának zárlata), jön a második kulmináció. Először a könyörtelen Nostradamus, amelyet Halford egyik legborzongatóbb sikolya és egy Jeff Hanneman-féle száraz szólózás jellemez, majd a „sabbathos” Future of Mankind (valószínűleg a lemez legjobb száma), amely méltóképpen zárja le ezt a kiváló szimfonikus metal remekművet.
Mint a legtöbb koncepcióalbum, a „Nostradamus” is kissé igényesebb zenei olvasmány, amelyet figyelmesen kell hallgatni, hogy igazán élvezhessük. A lemez egyetlen gyenge pontja a bevezetők nagy száma (egész kilenc), amelyek miatt elveszít a lendületéből, és időnként lanyhának, kissé elveszettnek tűnik, ami a Priesttől meglehetősen szokatlan. Hasonlóan melankolikus, és határozottan túl erős nyugtatóként vár a hallgatóra leginkább a második lemez, amely csak a vége felé kezd igazán felszállni. Az album hossza (több mint 100 perc) miatt azonban eleve nem várhatunk folyamatos gitáros bombázást és terrort, amit a „Painkillerről” megszokhattunk. A lemez egyik jellemzője az is, hogy nincsenek rajta piacra szabott slágerek, mint néhány elődjén, hiszen az elejétől a végéig epikus egésznek készült, amelyben minden dalnak pontosan meghatározott helye van. Teljes zenei és tartalmi újdonságról van tehát szó a banda életművében, ami a „Point of Entry” vagy a „Turbo” kíváncsi kísérletezésével ellentétben – amelyeket agyonvert a negatív kritikák lavinája – érett és jól átgondolt.
A Nostradamus tehát más, de pozitív értelemben, hiszen jórészt megőrzi a hagyományos hangzást és a You’ve Got Another Thing Comin’ „vibe”-ját, csak modernebb köntösben, amelyről nem lehetne azt mondani, hogy túlságosan behódol a trendeknek. Ez tehát a Priest-féle válasz az „Operation: Mindcrime”-ra és a „The Wall”-ra, és csak az idő fogja megmutatni, hogy a „Nostradamusnak” sikerül-e felzárkóznia ezekhez a legendás művekhez, és beírnia magát a zenetörténetbe. Az első hallgatás után az egész nagyon ígéretesnek hangzik, és ha a Judas Priestnek mégsem sikerülne, az leginkább a lerágott, meglehetősen eredetiségmentes és ügyetlenül felépített tematikai alap miatt lesz, semmiképp sem a zene miatt.
Felállás
Rob Halford – ének
Glenn Tipton – gitár
K.K. Downing – gitár
Ian Hill – basszusgitár
Scott Travis – dob
Produkció
Glenn Tipton & K.K. Downing
Számlista
CD 1.:
01. Dawn of Creation
02. Prophecy
03. Awakening
04. Revelations
05. The Four Horsemen
06. War
07. Sands of Time
08. Pestilence And Plague
09. Death
10. Peace
11. Conquest
12. Lost Love
13. Persecution
CD 2.:
01. Solitude
02. Exiled
03. Alone
04. Shadows In the Flame
05. Visions
06. Hope
07. New Beginnings
08. Calm Before the Storm
09. Nostradamus
10. Future Of Mankind
Az album hossza: 102.46
