Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Gazpacho
Kiadó: Racket Records
Megjelenés: 2007
Értékelés: 4/5
A Gazpacho viszonylag új (neo) proggresszív rockbanda Norvégiából, amely a nevét valószínűleg a spanyol nemzeti különlegességről – az erősen fűszerezett paradicsomlevesről kapta, bár ugyanilyen címmel létezik egy dal is a neoprogresszív legendák, a Marillion előadásában. Az utóbbiakat elég sokszor említem majd ebben a kritikában, mert a Gazpachót számos szál köti hozzájuk. Az első, hogy a Gazpacho nagyobb figyelmet a zenei közönségtől éppen azzal vívott ki, hogy 2006-ban a Marillion előzenekara volt a turnéjukon. Zeneileg is jó néhány hasonlóság van közöttük a fent említett dalon túl, amely akár a névválasztás egyik forrása is lehetett, bár koránt sem arról van szó, hogy másolnák őket, vagy akár ötleteket lopnának tőlük. A Gazpacho tetőtől talpig profi csapat, saját hangzással, érdekes és kalandos hozzáállással az egyes dalokhoz, még ha a zenéjükben több modern proggal foglalkozó zenekar hatása is érezhető.
A „Night” eddigi legambiciózusabb albumuk, amely biztosan felkelti a modern progresszív rock rajongóinak többségét. Elődjével, a „Firebird”-dal (2005) ellentétben a „Night” koncepcióalbum, amely a valóság és az álom közti utazás – egyébként már sokszor feldolgozott – témája, valamint a két tudatállapot összefonódása körül forog. A koncepció főszereplője hosszú utazásra indul a tudat különböző állapotain át, és valós és kitalált eseményeket lát teljesen különböző emberek szemével, a világ különböző pontjain. Így például eljut a 18. századi New Orelansba, de a titokzatos, ősi pogány szertartásokig is egy erdő mélyén. Bár az album öt, egymástól elkülönülő, igen terjedelmes, hipnotikus és erősen ambientes kompozícióból áll, egyetlen epikus műként érdemes végighallgatni, amely sok különböző töredékből épül fel – és ezekből többszöri hallgatásra egyre több tárul fel.
Gyorsan összefoglalva: a zene nagy részét egyfajta hibridnek írnám le, amely egyszerre merít az olyan neoprogos bandákból, mint a Marillion, a Pendragon, a Galahad és az IQ, némi post rock elemmel (nekem a Sigur Ros jut eszembe), a Porcupine Tree-féle modern pszichedelikával és a Radiohead-féle progresszív irányú poppal, miközben itt-ott magyar valcer és klasszikus zene motívumok is felbukkannak. A produkció a tősgyökeres skandináv hagyományokhoz híven kristálytiszta, a zenészek pedig az egész albumon kivételes érzékkel tartják magas szinten a virtuozitást. Már az első hallgatás után nem lehet kétség afelől, hogy a Gazpacho a legjobban a kortárs Marillion hatása alatt áll. Nem csupán azért, mert Jan Henrik Ohme hangja nagyon emlékeztet Steve Hogarth énekére, hanem zeneileg is. A „Night” mint erősen ambientes lemez több hallgatást igényel, mielőtt valóban értékelni tudod minden erényét. Olyan zenéről van szó, amely sokféle érzést kelt, és amelybe minden érzékeddel el kell merülnöd, nem csak a füleddel. A választott koncepció a zenén keresztül végig sokféle érzést enged a hallgatónak, és ebben a „Night” több mint meggyőző. Az egyes részek szépen áramlanak egymásba, hasonló hatással, mint egyes post rock kompozíciók, amelyek lassan fokozódnak, kibontakoznak és hangulatot építenek. A hipnotikus és éteri állapotok remekül olvadnak egymásba, főként az expresszív ének és a megfelelően alkalmazott hangszerelés révén, gyönyörű zenekari hangszereléssel, amely a nyitó- és a záródalban érvényesül a leginkább.
A nyitó, epikus „Dream Of Stone” hipnotikus (és korántsem monoton) ritmust, melankolikus éneket és ízléses zenekari hangszerelést tartalmaz, az akusztikus gitár helyénvaló használatával. A melankolikus és bombasztikus szakaszok kontrasztja végig nagy feszültséget teremt, amely egészen a záró részig nő, ahol álmodozó atmoszférával lepnek meg minket, hegedűs és zongorás zenekari hangszereléssel. Ezt követi a végső katarzis határozott ritmusszekcióval és gitárbetétekkel. A rész hangzása kissé a sötét prog skandináv mestereire, az Anekdotenre emlékeztet, ahogy a Radiohead-féle progresszív irányú popra is. A „Chequered Light Buildings” melankolikus orgonahullámokkal, törékeny zongorával és melankolikus énekkel nyílik és zárul. A dal menetét az egyes hangszeres futamok kitörései és az összhangban lévő, meggyőző atmoszféra építi. Az „Upside Down” első felében álmodozó ének és zongora szól, majd egy erősen melankolikus hangulatú szakaszba fordul át. Ezt követi egy érdekes átmenet jó elektromosgitár-szólóval és egy csodálatos zárlat, amelyben a melankolikus hegedű kivételes atmoszférát teremt. A „Valerie’s Friend” újabb érdekes alkotás, tele különböző hangulatokkal. A művészi akusztikus gitár és az érzéki színezetű ének után mandolinhangokkal lepnek meg. Ezt a gitár és a drámai ének hangulati kitörése követi, majd egy jó gitárfutamokkal teli, bombasztikus atmoszféra veszi át a helyét. A záró rész ambient elektronikus zenének hangzik, ami jelentős kontrasztot jelent a mandolinnal átitatott bevezetőhöz képest. A záró „Massive Illusion” az érzések csúcspontját hozza számos fuvolahanggal, fenséges hegedűvel és mellotronhullámokkal, valamint az akusztikus és az elektromos gitár remek kombinációjával, amely néhány élesebb hangot is megenged magának. Ohme drámai éneke itt éri el csúcspontját, és a rendkívül melankolikus, mégis epikus hangulat központi hordozója.
Bár a „Night” technikai szempontból – ahogy várható volt – nem kínál semmi különösebben újat, fő erénye a kiváló, álmodozó hangulatok rendkívül meggyőző örvénye, amely több mint sikeresen ragadja meg a valóság és az álom közti utazás központi koncepcióját. A „Night” biztosan eddigi legérettebb albumuk, amely valószínűleg a leginkább azokat a rajongókat nynyűgözi le, akik az érzelmes színezetű prog rockot szeretik az olyan bandáktól, mint a Porcupine Tree, a Pure Reason Revolution és természetesen a Marillion, bár egyúttal jó kereskedelmi potenciált is hordoz. Biztosan 2007 egyik legérdekesebb kiadványa, amely (főként a több mint nyilvánvaló popos hajlamai miatt) kétségtelenül figyelmet érdemel a szélesebb hallgatóság részéről is.
Felállás
Jan Henrik Ohme – ének, vokál
Thomas Andersen – zongora, billentyűk, programozás
Jon-Arne Vilbo – gitár, akusztikus gitár
Mikael Krømer – hegedű, programozás
Kristian Olav Torp – basszusgitár
Robert Risberget Johansen – dobok, ütőhangszerek
Produkció
Peter Kearns
Számlista
1. Dream of Stone (17:00)
2. Chequered Light Buildings (6:34)
3. Upside Down (9:41)
4. Valerie’s Friend (6:29)
5. Massive Illusion (13:37)
Az album hossza: 53:21
