Helyszín: Menza pri koritu, Metelkova, Ljubljana
A koncert dátuma: 2007. május 16.
Látogatók száma: 50
Jegyár: /
Neil Leyton fiatal srác, Lisszabonban született, jelenleg Londonban él, skandináv kísérőzenekarával, a The Ghostsszal lép fel, és május 17-én, csütörtökön ismét ellátogatott Ljubljanába. Pedig kis híján elmaradt a dolog, legalábbis aznapra. Valahol Németország és Szlovénia között ugyanis lerobbant a kisbuszuk, és jókora erőfeszítésbe került, mire a fiúk sikeresen eljutottak a Metelkova-beli Menza pri koritura, ahol mindössze úgy negyven hallgató várta őket. Páran csak később futottak be, amikor a koncert már elkezdődött, majdnem két órával a tervezett kezdés után, de ez a maroknyi közönség annál lelkesebb volt.
A Neil Leyton & The Ghosts nem adta fel, és hangpróba nélkül vágott bele a maga kissé középutasabb punk-rockkeverékébe. A kezdő számok alatt aztán kijavítottak minden zavart, így mire a harmadik dalnál Neil is megmarkolta a gitárját, már szinte teljesen „összeálltak”. Akadt még némi apróbb gond a monitorokkal és Micke, a szólógitáros és kísérőénekes mikrofonjával, de ezek tényleg szóra sem érdemesek, és senkinek egyetlen ősz hajszálat sem okoztak.
Valójában az összes zenész remek hangulatban volt, és az útközbeni bajok láthatóan egy cseppet sem vették el a kedvüket. Bár a The Ghosts tagjai, vagyis a már említett Micke Ghost gitáron, Jan-Eric Olsson basszusgitáron és Tommie Riot dobon kicsit visszafogottabbak voltak, Neil végig rendkívül beszédes volt, bár a poénjait nem mind lehetett hallani, mert némelyik inkább saját magának szólt. Arra is szakított egy percet, hogy kifejezze nnemtetszését Bush politikájával szemben, amelyre szerinte mégsem szabad agresszióval válaszolni, mert az csak ugyanabba vagy még rosszabb helyzetbe hoz. A Rage Against The Machine mellett viszont kiállt, és támogatta őket abban, ahogyan leszámolnak az igazságtalansággal, pedig az együttes feloszlott, a tagjai ma már nem harcolnak olyan meggyőzően a világ kapitalista berendezkedése ellen, Neil pedig maga sem éppen az ő hagyományukat folytatja. Sok szempontból a rock and roll értelmezése nála éppen az ellenkezőjét mutatja: az olyan dalokkal, mint a „Drop Dead Gorgeous”, nem sugall túlzott, de még csak enyhén hangsúlyos forradalmiságot vagy bármilyen más lázadást sem, leszámítva azt az MTV-s fajtát, amely a stílusra és az imidzsre épül. És bár azt állítja, hogy a gyökerei Nick Cave, Bob Dylan, az MC5, Serge Gainsbourg és mások zenéjében (és imidzsében) vannak, a színpadi jelenléte sokkal közelebb áll ahhoz a performanszhoz, amilyet egykor Axl Rose művelt, gitározás közben pedig Dave Pirnerre emlékeztet.
A koncert kétrészes volt: az első nagyjából háromnegyed órát Neil a The Ghostsszal együtt játszotta végig, aztán a zenekar lelépett, ő pedig egyedül maradt a színpadon. Az elektromos gitárt akusztikusra cserélte, és kicsit lehűtötte, megnyugtatta a hangulatot. A második dal után egy különleges vendég csatlakozott hozzá a közönségből, akiről később kiderült, hogy Neil jó barátja Szlovéniából. Neil átadta neki a gitárt, maga pedig az éneklésre koncentrált. Egy számot játszottak együtt, majd csatlakozott hozzájuk a The Ghosts, és a dalok megint elektromosabbak és játékosabbak lettek. A legjátékosabb kétségtelenül a dobos, Tommie volt, aki egyszerűen kicsattant az energiától a kis székén, olyannyira, hogy az egyik szám csúcspontját egyenesen állva „ledobolta”! Persze viharos tapsot kapott, a közönségtől és a többi „szellemtől” egyaránt. Teljesen megérdemelten.
„Svédország, Finnország és Szlovénia a legtehetségesebb zenészek hazája… Én egyikből sem jövök.” – mondta mosolyogva Neil a koncert vége felé, félig viccből, félig komolyan. Leyton a gitározás mellett Micke hangját is többet használhatná, hiszen a ráadásban, amelyet a közönség „we want more!” kiáltásokkal harcolt ki (Neil erre azt felelte: „more of what?”), kiderült, hogy Micke is kiváló énekes, akinek a hangszíne sokat adhatna a dalok változatosságához, amelyek olykor kissé egyhangúnak hatnak, bár Neil a közép hangregisztertől a nagyon magasig szökell, ami nemegyszer Cedric Bixler-Zavala, a The Mars Volta énekesének jellegzetes hangjára emlékeztet. Persze ez az egész zenekari koncepciót felboríthatná.
Ahogy Neil is említette, a ráadásra több lehetőség kínálkozik, és megkaptuk a Micke Ghost’s Boogie Woogie-t, vagyis csak a the Ghosts játszott, Neil közben a többi hallgató közé vegyülve hallgatta a zenekarát. Utána még két számot játszottak együtt, és elbúcsúztak erre a szerencsés csütörtökre, vagy inkább péntekre, hiszen majdnem egyig játszottak éjjel.
Leyton legutóbbi albuma, a The Betrayal Of The Self címe ellenére ezen az estén semmiképp sem következett be: ha valamit, hát azt bizonyították a zenészek, hogy néhány hiányosság ellenére hűek maradtak önmagukhoz, és ez így van rendjén.
Fotó: Jani Lah
Setlista
/
Felállás:
Neil Leyton: ének, gitár
Micke Ghost: gitár
Jan-Eric Olsson: basszusgitár
Tommie Riot: dob
