My Name Is Buddy
Előadó: Cooder, Ryland
Kiadó: Nonesuch Records
Megjelenés: 2007
Ry Cooder a zenei gourmand-ok körében az egyik legtiszteltebb név – rengeteg érdekes filmzenét és sokszínű stúdiólemezt készített, ő mutatta be a nagyvilágnak a Buena Vista Social Club zenészeit, neki köszönhető, hogy az afrikai zenét is elkezdtük csodálni, és egyszerűen azon kevesek közé tartozik, akik nemcsak zenészek, hanem gyakran mentorok is…
Legfrissebb lemeze, a My Name is Buddy már jó ideje „pörög” a CD-lejátszómban, mert minden újabb hallgatásnál felfedezek benne egy újabb réteget. A lemez történeteinek megértéséhez elég messzire kell visszamenni az amerikai történelemben, a 20. század harmincas éveibe, a nagy gazdasági világválság, a tőzsdekrach, a New Deal, az új politikusok felemelkedése és egy új, különleges nemzedék születésének idejére… ekkor kezdett kibontakozni a beatnemzedék, amely a csúcspontját ugyan a 2. világháború után érte el, de az is szomorú időszak volt az USA-nak: az emberek munka nélkül maradtak, kénytelenek voltak „a hasuk után” költözni, sokan elszegényedtek, a legtöbben pedig azok lettek még szegényebbek, akik addig is azok voltak. Az utak tele voltak vándorokkal, akik a szebb és jobb élet esélyét keresték, a koszos utcákon pedig rengeteg elszegényedett hajléktalan tengette az életét.
És mit szólnátok hozzá, ha azt mondom, hogy az érdekes történeteket (a lemezen egészen 17 van belőlük) country, rock, jazz, polka, bluegrass és még ki tudja, mi sokféle zenei kíséretére Buddy, a kandúr, Lefty, az egérke és Častiti Tom, a béka énekli és meséli el nektek?
A J. Edgar, a Strike!, a Footprints in the Snow, a The Dying Truck Driver, a Hank Williams, a Three Chords and The Truth, a One Cat, One Vote, One Beer, a Farm Girl és a There’s a Bright Side Somewhere csak néhány a címek közül, amelyek önmagukban is remek kiindulópontot adnak a dalok érdekes tartalmához. Minden egyes számot be is mutat a kísérőfüzet egy rövid ismertetővel, Vincent Valdes csodálatos illusztrációival kísérve.
Jack Kerouac, Woody Guthrie, Pete Seeger és a többi régi mesélő szelleme, akik kegyetlen és szomorúan valóságos amerikai történeteket meséltek, újra életre kelt…
Felállás
Ry Cooder – ének, bendzsó, mandola, billentyűk, basszusgitár
Van Dyke Parks – zongora
Pete Seeger – bendzsó
Flaco Jimenez – billentyűk
Paddy Maloney – síp
Bobby King – ének
Jon Hassell – trombita
Joachim Cooder – dob
Produkció
Ry Cooder
Számlista
1. Suitcase In My Hand
2. Cat And Mouse
3. Strike
4. J Edgar
5. Footprints In The Snow
6. Sundown Town
7. Green Dog
8. Dying Truck Driver
9. Christmas In Southgate
10. Hank Williams
11. Red Cat Till I Die
12. Three Chords And The Truth
13. My Name Is Buddy
14. One Cat One Vote One Beer
15. Cardboard Avenue
16. Farm Girl
17. There’s A Bright Side Somewhere