Kiadó: Frontiers Music Srl.
Megjelenés dátuma: 2024. 7. 12.
Produkció: Jay Ruston & Mr. Big
Az album hossza: 46.16 perc
Műfaj: Hard Rock
Értékelés: 8.5/10
Már nem nagy hír, hogy a Mr. Big egy ideje búcsúzik a zenei színtértől. A zenekar szerint a legújabb, kerek tizedik, „Ten” címet viselő album végérvényesen az utolsó lesz, de a lemezen érezni, hogy a kvartett tankjában még bőven maradt nagy oktánszámú üzemanyag.
Ha a „Ten” tényleg az utolsó Mr. Big-album, akkor a csapat úgy köszön el, ahogy az illik: stílusosan, megfelelő pózban, a megfelelő hangvétellel. Eric Martin hangja az utóbbi években nem jár szédítő magasságokban, de a karaktere éppen azt mutatja, hogy úgy érik, mint a jó öreg bor. Ő azt mondja, a zenekar a jövőben még adhat egy-egy butikkoncertet. Válogatott közönség előtt. Sőt, többet is. Amikor tovább faggatták, hogy a stúdiónak is tényleg vége-e, azt felelte, hogy a „Ten” felvételei alatt mindannyian mérhetetlenül élvezték a munkát, és maguktól jöttek a felismerések: „Oh…. ide még betehetnénk ezt meg azt…”. Így hát érvényes a mondás: „Soha ne mondd, hogy soha.”
Meglátjuk. A zenekar még az idén kiadna egy koncertalbumot is a legutóbbi, Big Finish nevű turnéról. Ezen a turnén idén áprilisban immár másodszor jártak Ljubljanában. A felvétel a japán Budokanból származik, ami a zenekar felkelő nap országában élvezett óriási népszerűségét tekintve az egyetlen tisztességes választás, amellyel a Mr. Big jóvá tehet valamit hűséges japán rajongóinak.
Röviden: a „Ten” csordultig van erényes energetikai vibrációkkal. Remek keveréke a bluesnak és a rockfrazírozásnak, amely csak aláhúzza Paul Gilbert már-már közmondásos stúdióbeli gyerekes játékosságát. És mindezek fölött? Ott van az az őserő, nyers energia, amelyet az új lemez produkciója tart kordában és kerekít le – ezért az tapasztalt Jay Ruston felelt –, és aminek itt egyszerűen lennie kell, hogy egyáltalán beszélhessünk igazi rock and roll karakterről. A Mr. Big ezt átkozottul jól tudja. Ezeknek a briliáns zenészeknek egyszerűen semmi sem kerüli el a figyelmét.
A tartalom? A nyitó Good Luck Trying pontos összefoglalása a fenti bekezdésnek, erényes ihletettséggel a hatvanas évek végi, hetvenes évek eleji rock and roll hagyománya felé fordulva. A rögtön következő I Am You – akusztikával átszőve – feszültséggel teli bevezetéssel sajtolja ki az album nyitányát, a versszak és a refrén finoman, nagyon muzikálisan felépített párbeszédével. Hozzájön egy melankolikus vágyakozásból szőtt fátyol is – Martin csodásan énekel, a „soul” karizmáját senki sem veheti el tőle. Ezt a dalt meg kellene hallania egy Jon Bon Jovinak – egy kis nevelés nem árt, talán feljebb emelne egy-két manővert a Bon Jovi modern korszakában, akár kézzelfogható kifejezőerejű hitelességig is (ilyen asszociációhoz csatlakozik később az albumon az As Good As It Gets is). A Right Outta Here szökés a gúnyos mókázás tágas világába, amelynek Gilbert „keletiesen kanyargó” átvezető díszítése ad sötét kontúrt. Bár mások az idők, a „Ten” egészén átsüt az a késő nyolcvanas évekbeli érzékenység, amely a slágerlistákra betörést kereste (a Green Tinted Sixties Mind kislemez jár a fejemben), ami nem meglepő. A Sunday Morning Kinda Girl refrénje, majd közvetlenül utána az érzéki Who We Are című ballada ezt gyorsan megerősíti. A What Were You Thinking agyafúrt rock’n’roller, amely némi hálával tartozik Chuck Berrynek is az ihletért. Az Up On You pedig a „Ten” kétségkívüli Mr. Big-kislemeze, amely szerzeményként a zenekar régi szép idejének és fejlődésének kiváló lenyomata egészen a jelenig. Hatalmas rocker, amely lüktet, és kivételes „groove-val” ragad magával!
A Mr. Big – mit is mondhatnánk – előadásmódban megint „érdekfeszítő”. A nevek alapján mérgező jazz-rock fúziós albumot is letehetnének az asztalra, de ők ezt nem keresik. Ám mégis… Ha felteszed a lemezt a lejátszóra, nem kerülheted el a felismerést, hogy ez egy csordultig megtöltött stúdiómulatság, ahol Sheehan és Gilbert briliáns játéka, valamint a dobmester Nick D’Virgilio (egyebek mellett Genesis, Tears For Fears, Big Big Train, Spock’s Beard) folyamatosan leköti a hallgatót, mert a virtuóz kötéltánc ördögi élményei a dalok kompaktsága ellenére szinte minden lépésnél lesben állnak az album hallgatójára. Mindez nem új felfedezés a Mr. Biggel kapcsolatban. D’Virgilio viszont minden bizonnyal további frissességet hozott az albumra. Nick többműszeres zenész, kiváló énekes, szükség esetén ügyes hangszerelő és dalszerző is. Röviden, ebből a szempontból is kár lenne, ha a „Ten” lenne az utolsó Mr. Big-album.
Martinnak igaza van, amikor nem tud egyértelműen válaszolni arra, hogy a „Ten” valóban a Mr. Big-történet vége-e. Reméljük, hogy a kvartett elhamarkodta a nyugdíjba vonulásról szóló bejelentéseket. Rengeteg ellövetlen lőszer maradt még, a „Ten” pedig gyönyörű színt visz a rajongók albumgyűjteményébe: olyan lemez, amely „elsőre ül”, és nem is akar kimenni a lejátszóból. Pontosan ezt keresed, amikor minőségi albumot akarsz. Főleg ezekben a furcsa időkben, amikor a művészi esszencia rendkívül szétszórt és nehezen felismerhető. A „Ten” és vele a Mr. Big (még mindig) mindent tud.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Számlista:
1. Good Luck Trying
2. I Am You
3. Right Outta Here
4. Sunday Morning Kinda Girl
5. Who We Are
6. As Good As It Gets
7. What Were You Thinking
8. Courageous
9. Up On You
10. The Frame
11. 8 Days In A Row
Felállás:
Eric Martin – ének, gitár
Paul Gilbert – gitár, vokál
Billy Sheehan – basszusgitár, vokál
Nick D’Virgilio – dob, vokál
