Kiadó: J&R Adventures
Megjelenés dátuma: 2024. 6. 14.
Produkció: Black Country Communion
Az album hossza: 50.37 perc
Műfaj: Hard Rock
Pontszám: 8.5/10
A Black Country Communion (röviden BCC) egy kvartett! Szupersztár-négyes, amelynek nincs szüksége hosszú bevezetőre. Ráadásul apa–fiú generációs kapcsolattal is megspékelve. A felállás: a majdnem 73 éves énekes-basszusgitáros Glenn Hughes, a 47 éves gitáros Joe Bonamassa, az 58 éves dobos Jason Bonham és a majdnem 58 éves billentyűs Derek Sherinian.
A „V” album, ahogy a címe is sejteti, a sorban az ötödik. A BCC-lemezek megírása, felvétele és megjelenése az idő függvénye, a tagok egyéb teendői mindig előrébb valók. Emiatt a Black Country Communion egyszer már közvetlenül a feloszlás szélére sodródott. Éppen a prioritások miatt csattant el egy nagy pofon Hughes és Bonamassa között: utóbbi a legendás énekest, akit a közvélemény már réges-rég joggal kiáltott ki „voice of rock”-nak, visszarántotta a földre, amikor elmagyarázta neki, hogy számára mindig és tudatosan a saját szólókarrierje van az első helyen, minden más csak azután jön. Jogosan. Bonamassa ma ugyanis könnyedén megtölti az arénákat szerte a világon. Így hát mindannyian, akik követjük a BCC-t, valahol örülhetünk, hogy a négyes időt szakított a kiváló elődje, a „BCC IV” folytatására, amely jó hét évvel ezelőtt jelent meg.
Az új album mindaz, amit a Black Country Communiontól vársz. Bonamassa frázisaiban, aki a Led Zeppelin hangján és a dobok dübörgésén nőtt fel (ezt a nyitó Enlighten rögtön hangsúlyozza), nemcsak a Led Zeppelin DNS-e él tovább (Jason dobolása az átvezetésekkel együtt tökéletes lenyomata néhai apja stílusának, sőt Jason a nagydobján John Bonham képét viselő bőrt használ), hanem az örökzöld úttörő hetvenes évekbeli rock and roll-ikonok alakja és munkássága iránti abszolút és örök rajongás is. Joe Gibson Les Paulának kövér hangja a rombolóan hangos játékban szemléletesen felerősödik, pikánsan dübörgő zúgással. Azt az éles, elemi erőt akarja megfogni, amellyel Jimmy Page egykor sokkolta a világot. Ezeket a szálakat az új BCC-album sem tudja elvágni a Led Zeppelinhez. Szóval? Semmi új. Semmi, ami a zene fejlődése szempontjából áttörő lenne, de olyan mohó önbizalommal tálalva, amit ez a nyersen átölelt ősi energiaiszap diktál, amit persze minek értünk? Rock’n’roll. Se többet, se kevesebbet. Egy bomba és egy horog egyenesen a homlokod közepébe! És ez azonnal hipnotikusan hat. Egyszerűen. Elcsábít. Egyszerűbb már nem is lehetne. Csakhogy az ilyen egyszerűséghez gyakran nehezebb az út, mint gondolnánk.
Nos, ezúttal a Led Zeppelinből merített ihlet közvetlen szálát még erősebben érezni, mert (és ez az album meglepetése) Derek Sherinian billentyűi többször alig észrevehetők és alig hallhatók. Igaz, az album egyik csúcspontjában, a pompás Love And Faith-ben ő gondoskodik a Hammond-bevezetőről a July Morning (Uriah Heep) mintájára, de a dal folytatása újra azt mutatja, mennyire megunhatatlanul rajong Joe Bonamassa a Zep-klasszikus Kashmirért.
Szerencsére itt van Glenn Hughes! Igen. Az a Glenn Hughes, aki mindig döntően meghatározza minden olyan előadó kifejezőerejét és művészi hatókörét, akihez csatlakozik, és akaratlanul is felkavarja a művészi szálakat. Akár a saját szólókarrierjéről van szó, akár arról, hogy pályáján ő maga volt az, aki áttörő módon befolyásolta mások zenei irányváltásait, amit még a híres Deep Purple sem kerülhetett el. Glenn Hughes az az alapvető elem, aki a „fehér testbe zárt fekete zenész” hibátlan, fenséges énekhangjával egyedülálló kifejezőerő szintjére emeli a játékszabályokat. A BCC-nél is így van ez, és a „V” albumon sincs másképp. Glenn Hughes nélkül a BCC enyhén szólva a Led Zeppelin méltó követőinek egyike lenne. De mivel a csapatban ott van Glenn, a „V” olyan album, amely őszintén és minden kertelés nélkül egyenesen a sztratoszférába lő a legősibb érzelmek és szenvedélyek közé, amelyekkel a BCC ügyesen játszik a rajongók lelkének legrejtettebb zugaival is. Ennek a terméknek a sötéten végzetes, démoni vonzerejét főként Glenn örök vallomásos kacérkodása határozza meg a gonosz szellemekkel, kísértésekkel és üldöztetésekkel, valamint az már-már közmondásos „panaszkodása”, amellyel egyedi soulakrobatikájának kivételes seregén át azonnal berántja a világába!
A záró The Open Road, amelyet bőségesen átsző a kolomp diktálta ritmus, néhány pillanatában a régi jó Free ihletének tartozik, a zenekar pedig egy meghosszabbított dzsemmel veszi a levegőt a főtémához való végső visszatérés előtt, amellyel az albumot lezárja. A Stay Free funk kontúrját Glenn basszusgitárjának termetes, rugalmas ritmikája mellett Sherinian is formálja, aki válogatott hangzással idézi meg Hughes Deep Purple-beli éveit (különösen a „Stormbringer” korszakát). A Red Sun, amelyet a refrénig hangulati fordulatok sora visz (a dal fejlődése során), az hihetetlen melankólia egy helyre sűrítésének egyik csúcsa. Ragyogó.
A „V” végig csodálatos karakterű. Egyenrangú az elődjével, a „BCCIV”-gyel. Rendkívül kompakt szerzői formátummal és a rock’n’roll elemi lényegét kifejező, rendkívüli energiahozammal szolgál. Az albumot egyben vették fel, mégis több mint irigylésre méltó ötletgazdagság jellemzi. Nagyon rövid idő alatt rögzítették a fiúk a stúdiószalagokra. A banda bement a stúdióba, és egyszerűen lejátszotta a számokat, ahogy a britek mondják, „in one take”. Csiricsáré és cicomázás nélkül. Ősi ösztönnel. Mindez a kvartett négy zenészének mérhetetlen tehetsége láttán a rajongók szemében mindenképp elvárható színvonal. De olyan színvonal, amelyet a kivételes kémia emel a zenei egyediség szintjére – olyan, amilyet csak ez a négy ember tud együtt kifejleszteni. Jó, hogy hosszúak a BCC-albumok közötti szünetek. Ez alatt nő a vágy parazsa, hogy kibontakozzon a legjobb, ami benned van, olyan mértékig, amelyet maguk a zenészek sem tudnak sokszor megmagyarázni. Ezért van itt a zene, amely mögöttük születik, és elvezet minket ezekhez a válaszokhoz.
Glenn egyébként nemrég azt mondta, hogy az elkövetkező években csak a szólókarrierjének szenteli magát, és teljesen eltávolodik a más zenei formációkban való közreműködéstől, így többek között a BCC-től is. A következő BCC-albumig, ha egyáltalán lesz ilyen, már közel 80 éves lesz. Tekintve, hogy majdnem 73 évesen is úgy csicsereg, mint egy kis fülemüle, aki épp most vette fel az első Trapeze-demót, az a gondolat, hogy hét év múlva ez másként lehet, valójában istenkáromlás.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Dalok listája:
1. Enlighten
2. Stay Free
3. Red Sun
4. Restless
5. Letting Go
6. Skyway
7. You’re Not Alone
8. Love And Faith
9. Too Far Gone
10. The Open Road
Felállás:
Glenn Hughes – ének, basszusgitár
Joe Bonamassa – gitár
Derek Sherinian – billentyűk
Jason Bonham – dob
