Szerző: Aleš Podbrežnik
Fotók: Aleš Podbrežnik
Helyszín: Grác /P.P.C. / Ausztria
Az interjú dátuma: 2015. 10. 25.
A portugál Moonspell a metalszíntér abszolút különc alakjai közé tartozik. Úgy tartják számon őket, mint a metal extrém műfajainak finom kombinálására született zenekart, amely impozáns adag dallamos bombasztot és zenekari hangszerelést is bevet, sötét temperamentumukat pedig a gótikus elemekkel átitatott hangzás és a programozott hanghurkok használata mélyíti tovább.
Ha a Moonspellben az avantgárd elemek, a gótikus hatásokkal átszőtt progresszív metal és a valaha a Celtic Frost által is megfogalmazott elemek – vagyis a dark metal – meggyőző ötvözetét keressük, akkor nem kerülhetjük meg a zenekar első számú oszlopát, a zenekar ikonikus színpadi alakját, a kivételes karizmájú énekest, Fernando Ribeirót.
Az interjút Fernandóval az ausztriai Grácban, a P.P.C. klub helyiségeiben készítettük 2015. 10. 25-én, a Moonspell koncertje előtt….
RockLine: Mennyire vagy elégedett a jelenlegi turné alakulásával?
Fernando: „Az október nehéz hónap a turnézáshoz. Mindig is az volt. Mindegy, hol vagy: Ausztriában, Kelet-Európában, bárhol. Annak viszont örülök, hogy a zenénk rajongói ilyenkor is eljönnek a koncertjeinkre, és kitartásról, szeretetről tesznek tanúbizonyságot. Igazából nagyon boldog vagyok, hogy ez a sok kemény munka meghozza a gyümölcsét, és a koncertjeinket évről évre többen látogatják. Mivel ez az „Extinct” turné második szakasza, örülök, hogy még mindig nagy az érdeklődés iránta, és végül, de nem utolsósorban annak is, hogy újra játszhatunk itt Ausztriában, ahol már jó ideje nem jártunk. Játszottunk már Innsbruckban, és nagyon meglepett minket a fogadtatás, tegnap Budapesten zártunk, ma itt vagyunk, minden koncertest különleges, és a ma esti is az lesz, annak ellenére, hogy vasárnap van, és az embereknek holnap dolgozniuk kell.”
RockLine: Idén Szlovéniában is felléptetek, a tolmini Metaldays fesztiválon, ahol az utolsó pillanatban a főszínpadról áttettek titeket egy kisebb színpadra.
Fernando: Igen. Nehéz döntést kellett meghoznunk. Ez esetben nem a mi problémánk volt, mondhattuk volna, hogy minket ez nem érint, és a megállapodás alapján nem fogadunk el más döntéseket. Sok zenekar így tett volna. De ezen a fesztiválon már játszottunk, és ismerjük a szervezőt. Örültünk volna, ha a főszínpadon léphetünk fel, de a végén a rajongók számítanak, és ha nem fogadjuk el ezt a döntést, a fesztivál könnyen rengeteg gonddal küzdhetett volna a program lebonyolításában, főleg a csúszások miatt. Akárhogy forgatom, ez a lépés kapóra jött. Olyan környezetben játszottunk, amely tökéletesen illett a zenénkhez. Alkonyatkor volt, magas fák között, a közönség fel volt dobva, mi pedig élveztük. A lényeg, hogy a fesztivál rendben lezajlott.
RockLine: Milyen érzéseid vannak az új, „Extinct” albummal kapcsolatban, mennyire vagy elégedett vele, és mit jelent a Moonspellnek?
Fernando: Ezt az albumot nagyon érzelmesen vettük fel. Nem terveztük, hogy ilyen hamar jön az „Alpha Noir” után, hiszen amikor készült, még turnén voltunk. De hallgattunk a belső hangra. A turné után összepakoltuk a bőröndöket, és Portugáliából egyenesen Svédországba utaztunk Jens Bogrenhez, a producerhez, ahol teljesen elszigetelten voltunk. Elvágva a világtól, a valóságtól. A környezettől függetlenül, tehermentesen alkottunk. Így született meg az albumunk. Számunkra különleges lemez. Kipróbáltunk néhány teljesen új dolgot, felhasználtunk régi ötleteket is, amelyeknél beérett az idő a megvalósításra, számunkra ez az album előrelépés. A rajongók szépen fogadták, a koncerteken sok számot játszunk róla. Már nem vagyunk fiatalok, a negyvenes éveink közepén járunk, és a karrierünknek ebben a szakaszában számunkra az a legfontosabb, hogy a minőséget megtartva albumról albumra építkezzünk.
RockLine: Az előző albumot tulajdonképpen két részre osztottátok: „Omega White” és „Alpha Noir”. Mondhatjuk, hogy az „Extinct” a kettő keveréke? Jól gondolom, vagy tévedek?
Fernando: Bár sokan a kettő közül az „Alpha Noir”-t tekintik főalbumnak, az „Omega White” legalább ennyire fontos nekünk, afféle „szigorúan őrzött gyermekünk”. Nem akartuk összekeverni az anyagot. Egy teljes egészében nagyon kemény lemezt akartunk felvenni, ez lett az „Alpha Noir”. Más szempontból viszont az „Extinct” megszületéséhez nagyon fontos volt az „Omega White”. Azon ugyanis sokkal muzikálisabb hangvétellel, gótikus műfajjal, elektronikával, rockkal kerültünk kapcsolatba. Így jött létre egy olyan album, amely nem annyira kifejezetten metalos, mint például a „Memorial” (2006) vagy a „Night Eternal” (2008), vagy akár az „Antidote” (2003). Bár az Extinct bizonyos mértékig metalosabb, másfelől gótikus elemeket is találsz benne, megvan a maga saját aurája, mint minden korábbi albumunknak.
RockLine: A Moonspell mindig szeretett kísérletezni a hangzással és a stílussal, az első albumtól kezdve.
Fernando: Szerintem ezt az ember magával hozza a világra. Mi ilyennek születtünk. A kilencvenes években kezdtünk alkotni. Abban az időben rengeteg műfaj került be a metal szférájába. A metal magába szívta őket. Legyen szó dark wave-ről, gothicról, industrialról, szimfonikus elemekről, folkzenéről,… Mára viszont sok minden megváltozott. Az emberek sémákban élnek, szeretnek sémák szerint dolgozni, sok a másolás. Sok mindent elmondtak már, és rengeteg a zenekar, ezért nehezebb megkülönböztetni őket, mint egykor. Ami az „Extinct” albumot illeti, mindenképp az volt a célunk, hogy a zenekar aktuális aurája átáramoljon rá. Ezek a mi érzelmeink, érzéseink, szenvedélyeink, minden, amit ez idő alatt átéltünk, a zenekar pulzusának lenyomata ebben az időszakban. Mondhatom, hogy a középkorúak válságában vagyunk, ezért az album egy-egy pillanatban akár rockosnak is hathat, bár ez nem… ha, ha, ha,…
RockLine: Mit mondanál magadról mint zenészről és énekesről a művészi fejlődés és érés szempontjából a pályád során, és hogyan tükröződik a hozzájárulásod az új albumon?
Fernando: Az „Extinct” számomra olyan munka, amelyen énekesként sokszor önmagamat hívtam ki. Nemcsak azért, mert azt csinálom, ami adatott nekem, ami a bölcsőmbe volt téve, hanem azért is, mert sosem akartam énekes lenni. Ez egy tehetség, amelyet csak azután fedeztem fel, hogy csatlakoztam a zenekarhoz. Énekesként csatlakoztam, elsősorban azért, hogy egyáltalán bekerüljek a zenekarba. A zenekar aztán zeneileg fejlődött, én pedig énekesként vele párhuzamosan. Régóta úgy gondolom, hogy az ének előadása szorosan kötődik a költészet üzenetéhez. Vannak sorok, amelyeket üvölteni kell (hörögni, a szerk. megj.), vannak, amelyeket normálisan kell énekelni, és vannak, ahol különösen „törékenynek” kell lenned, én pedig alapvetően nagyon ösztönösen reagálok ezekre. Az „Extinct” albumon nagyon dallamosan közelítettem az énekhez. Vele kell kifejezni az adott pillanat hangulatát, életre kell kelteni. A zenével együtt. Nem akarok csak egy lenni azok közül, akik a zenekarban „ugatnak”, mert attól a zenénk átlagosnak hatna. Az ének számomra egy hangszer, amely bennem van. Az Extincthez nagyon fontos volt, hogy Svédországban voltunk, ahol megéreztük a nyugalmat. Elszigetelt voltam, és tényleg át tudtam adni magam minden pillanatnak, amit megélek, és ezeket a pillanatokat így hatékonyan életre tudtam kelteni az énekkel.
RockLine: Meghúzott már valaha a gondolat, hogy kiadj egy szólóalbumot?
Fernando: „Hmmm…, a múltban sokat közreműködtem más előadók albumain. A pályám elején főként portugálokén, közreműködtem fado albumokon is. Évekkel ezelőtt színházban, sőt operában is fellépek az összes többi énekessel, tenoroktól szopránokig. Ez mindig vonzott, és nem volt vele gondom. Ami a szólóalbumot illeti, azt mondhatom, hogy én mindig is a Moonspell voltam, és nehezen tudok elképzelni mást, mint hogy a hangom csak a Moonspellt szolgálja. Ha mégis ilyesmire szánnám el magam, az olyan album lenne, ami határozottan nem lenne metalos. Klasszikus zongora, cselló kerülne bele, valami Nick Cave-es hangulatban. De nem érzek rá igényt. Egyébként írtam néhány könyvet portugálul, és fordítok is, verseket is.
RockLine: Kik voltak rád hatással zenészként és előadóként még fiatalon, hogy a zenei pálya mellett döntöttél?
Fernando: Sok minden. Ha a klasszikus metallal kezdem, akkor a Black Sabbath és a King Diamond. Később fedeztem fel az „underground metalt”. Teljesen magával ragadott. Akkor mondtam ki, hogy zenekarban akarok lenni. 1990-ben a Bathory megérkezett Portugáliába. 16 éves voltam, és a rajongójuk. Találkoztam Quorthonnal, az underground nagyon misztikus alakjának számított. Akkor döntöttem el, hogy énekelni szeretnék. Később egyre többféle zenét fedeztem fel. Hatott rám Peter Steele a Type O’Negative-ből, ez az a zenekar, amelyen valójában mindannyian felnőttünk a bandában. Aztán például Peter Murphy a Bauhausból.
RockLine: Évekkel ezelőtt közös turnén léptetek fel a Cradle of Filthtel. Hogy lehetett kijönni egy olyan társasággal, mint Dani Filth?
Fernando: Értem, mire célzol. Minden zenekarnak megvannak a maga modorosságai, mondjuk szokásai, hóbortjai. A történetekkel kapcsolatban sok a túlzás is a nyilvánosságban. A Moonspell és a Cradle of Filth akkor ismerkedett meg, amikor mindkét banda még a teljes underground mélyére volt szorítva. De hamar szoros baráti kötelék alakult ki közöttünk. Dani Filth a bal vállán még az első stúdióalbumunk, a „Wolfheart” (1995) motívumát is viseli tetoválásként. Tudom, hogy Dani tud konfliktusos ember lenni, ismerem a sztorikat, de végül is csak a zenekar és a zenéje számít. A Moonspell egyébként nagyon jól kijött a Cradle of Filthtel a közös turnékon.
RockLine: Egy klasszikus kérdés a végére. Milyenek a terveitek a jövőre nézve? Van tervben valamilyen DVD kiadása vagy hasonló?
Fernando: Szerencsésen végig kell vinnünk az aktuális turnét. Utána tartunk egy kis szünetet Portugáliában, hogy kipihenjük magunkat. Következik az USA-turné, amelyen az Epica kísér minket, utána pedig még rengeteg munka vár ránk, mert koncerteket kell lenyomnunk Nagy-Britanniában, Oroszországban, Ausztráliában, talán Japánban is. Jövőre Halloweenre azt tervezzük, hogy különleges koncertet adunk a szülővárosunkban, ahol 20 évvel ezelőtt játszottunk, amikor megjelent az „Irreligious” albumunk, amely jövőre lesz 20 éves. Próbáljuk lefoglalni az időpontot, szeretnénk DVD-anyagot felvenni ezen a koncerten. Ezen a koncerten egyesítjük az aktuális „Road to Extinction” turnénk repertoárját az „Irreligious” album megjelenésének 20. évfordulójával.
Hogy milyen volt a Moonspell koncertje 2015. 10. 25-én a gráci P.P.C. klubban, elolvashatjátok ITT!
Képgaléria
