Előadó: Linkin Park
Kiadó: Warner Bros. Records
Megjelenés: 2007
Van még valaki, aki szerint baj van a világgal?!
A Linkin Park felnőtt, és rájött, hogy manapság remekül fogynak azok a lemezek, amelyeken vagy beszólogatsz Bushnak, vagy azt siratod, hogy valami nincs rendben a világgal, és ezen változtatni kell. Annál jobb, ha mindkettőt csinálod. Más szempontból viszont rossz, ha sor végén kullogva teszed, egy szikrányi merészség nélkül. Az első két lemezzel, a Hybrid Theoryval és a Meteorával a Linkin Park elsősorban a tinédzsereket nynyűgözte le, akik „bedőltek” az új lázadóknak, akik ráadásul sokkal meggyőzőbbnek és megbízhatóbbnak tűntek, mint a Limp Bizkit.
A Minutes to Midnight a megjelenéséig nagy titok volt – a lemezt még a kiadónál sem hallgathatták meg, nemhogy az újságírók (legalábbis legálisan) egy perccel a hivatalos megjelenés előtt. Mivel az alulírott nagyra becsüli és tiszteli a kiadókat, nem használ eMule-t, így a Linkin Park új lemezét természetesen csak a megjelenés napján hallotta először. És csalódott volt!
Hol az ütőerő? Hol a szenvedély? Hol a merészség? Hol van a rock??? Több a szinti és a loop, mint a gitár, amely legfeljebb egy-egy riffre és a refrének megtámogatására szorítkozik, a hang végig gondosan kontrollált és visszafogott, a Hands Held High egy régi Puff Daddyt idéz, a háttérben pedig még Amen-ének is hallatszik. Az első sláger, a What I’ve Done az egyik ritka kivétel, amely a régi dicsőséget idézi, és valószínűleg épp ezért választották ki gondosan a tizenkét felvett dal közül, amelyek mindennek mondhatók, csak meggyőzőnek nem.
Az éneklés túlságosan hasonlít a nyavalygásra és a mindenen való siránkozásra – a szerelemen, a világon, a társadalmi helyzeten, a politikán… jaj, és egyáltalán, minden borzasztó! A zene már hallott, inkább monoton, unalmas és egysíkú, mint élvezhető és érdekes. Sajnos manapság mindenki erről énekel, ez a játékstílus pedig már semmi forradalmit nem hordoz. Rick Rubin ezúttal mellévágott a producerpálcával, és hirtelen két dologtól félek – hogy a Metallica lemeze rossz lehet (???), és hogy a Velvet Revolver valószínűleg jó húzást csinált, amikor lemondott Rubin szolgálatairól.
A Linkin Park tagjai is felnőttek, akárcsak a hallgatóik többsége – csakhogy ők a harmincas éveik felé közelednek, a régi rajongóik pedig a húszas felé. Az új hallgatók nem fogják megérteni őket, unalmasnak, öregnek és patetikusnak találják majd a zenekart. Pont olyannak, mint az idősebb báttyaik, nővéreik, a legrosszabb esetben pedig még a szüleik is. Ebből pedig otthon is épp elég van!
Minutes to Midnight? Egy zenei sztár lenyugvásának visszaszámlálása…
Felállás
Chester Bennington – ének
Brad Delson – gitár
Mike Shinoda – vokál, gitár, billentyűk
Joe Hahn – programozás, samplerek, ritmusok
Dave „Phoenix” Farrell – basszusgitár
Rob Bourdon – dob
Producerek
Rick Rubin & Mike Shinoda
Számlista
1. Wake
2. Given Up
3. Leave Out All The Rest
4. Bleed It Out
5. Shadow Of The Day
6. What I’ve Done
7. Hands Held High
8. No More Sorrow
9. Valentine’s Day
10. In Between
11. In Pieces
12. The Little Things Give You Away
