Szerző: Aleš Podbrežnik
Fotók: Aleš Podbrežnik
Helyszín: Komen na Krasu / Szlovénia
A koncert dátuma: 2011. augusztus 13.
Látogatók száma: 1200
Jegyár: 45,00€
Csendes, üde reggel, harmatcseppekkel behintve a Metal Mania Open Air fesztiválon. Elkezdődött a második és egyben utolsó nap. Az első nap fárasztó „alkoholszármazékokkal megpakolt súlyemelése” megszedte a maga áldozatait. Mégis a reggeli fényben összefutok jó haveromal, a Metal Mania Open Air ikonjával, Bojan Bidovec-cel, aki sok pályakezdő szlovén zenekar metalmecénása. A komeni finomságokból összerakott bő grillezett reggeli után behúzódtunk az aszfaltos placc egyetlen árnyékába, abba, amelyet a Youwdin hangtechnikai sátra ad. A színpadon a Slavocracy állt. A koncertet a színpad előtt pontosan nyolc ember nézte, Bojannal, Yowdával és velem együtt. És volt mit látni. A Slavocracy a fesztivál egyik legszebb színfoltját hozta össze, mégpedig akkor, amikor a kemping még aludt.
A kvartett az Entreat nova goricai hamvaiból született. Kiváló összhang! Kiváló összeszokottság! Kiváló groove! A death metal modern, „groovy” változata. Technikai szempontból minden bizonnyal a fesztivál második napjának egyik legcsiszoltabb zenekara. A growl ének hangszíne egyedülállóan építette tovább a riffek feltámadásának magvát, amely az észbontóan szellemes és változatos ritmusszekció kombinatorikájával együtt döngölte a teret. Napalmos reggeli ébresztő, ízléses humorral, amit az énekes a dalok közti konferálásokba csempészett. A meggyőző, energiától kicsattanó produkció mellett dicséret illeti a zenekart azért is, hogy ad a kinézetére, ami illik a zenei küldetésükhöz – az énekes fehér nyakkendőjével együtt.
A The Scourge, amely az MetalCampen mutatott produkciója után most Szlovénia második legnagyobb metalfesztiválján is koronát tett a nyárra, a Slavocracy divatosan groove-os formájához képest sokkal több tiszta vérű death metalt hozott. Ez a zenekar sem tud és nem is akar megrekedni a kalapált formákban. A dalokban állandóan váltakoznak a vezérmotívumok, amelyeket összetett ritmikai textúrák tartanak össze – ezek végig átfolynak egymásba, és velük együtt hullámzik a hangulat is. A zenekar kettős growl énekeket kombinál, nagyon hatásosan! A dalokra jellemzőek a harmonikus tercekbe zárt, sok dallamos futam (gyorsított pengetéssel is), amelyek oldják a feszültséget és azt a komorságot, ami egyébként a dalok fölött lebeg. Rendkívül izgalmas fellépés egy olyan zenekartól, amely nem fél a zenei kísérletezéstől, és a megjelenésével bebizonyította, hogy technikailag is kiválóan képzett.
Ha már a zenei kísérletezésről beszélünk: a három zenekar közül, amelyek eddig felléptek a fesztiválon, az elsőséget egyértelműen a Mothermound vitte. A metaljuk teljesen egyedi és megismételhetetlen. A hangulat doomos, bár nem mondhatod, hogy doomot játszanak! Egyszerre tudnak nyersen gurulni, mint a legelferdültebb rock n’ roll roncsderby, mindeközben viszont a zenei kísérletezés kitárja előttük a kapukat, úgyhogy a srácok teljesen kiszámíthatatlanul működnek. Bőven van hely pszichedelikus elszállásokra, és remek dallamos futamokra való elkanyarodásra is. Mindezt úgy rakták össze, hogy se a vörös fonalat nem veszítik el, se az alapvető ütőerejükből nem veszítenek egy szemernyit sem. A mélyről morgó ének tágítja a zenekar hatókörét. Ez az a banda, amely gond nélkül nyithatna a kísérletező québeci „őrültek”, például a Voivod előtt.
A fesztivál második napjának első csúcspontja után, miután lement a Slavocracy – The Scourge – Mothermound zenei újításokat hozó kiváló triádja, a fesztiválhangulat kissé lankadt. Nemcsak azért, mert a színpadra rácsapott a déli hőség, hanem zeneileg sem kaptunk semmi különöset, amikor a horvát Decomposing Entity vette át a színpadot. A srácok eléggé erőtlen, másolatnak ható benyomást hagytak maguk után. Hiába a rengeteg zaj és hangszálnyújtás, amivel az énekes jó néhány különböző extrém énektechnikát kipróbált, a zenekarból valahogy hiányzik az az egyéni szikra. Átlagos. Korrekt, de végig átlagos. Több adrenalinlöketet a közönségből nem tudott kisajtolni a pleisztocén szárazföldi fauna bőreire vadászó olasz Krampus sem. A folk rockerek – egy szeptett, amely rengeteg különféle hangszert felvonultatott a színpadon, főleg fúvósokat és rusztikus, a húrok kaparászására szolgáló „plunk”-okat – műfajilag elkanyarodva valahogy nem illettek a fellépők sorába. Az Eruption – akikről a tapasztalatuk alapján azt várná az ember, hogy kicsit később lépnek majd fel – hozta vissza végre újra az érdekesebb dolgokat. A zenekar ma megváltozott felállásban működik. A régi gárdából már csak az énekes Buco és a kiváló gitáros, Tim maradt, aki sovány, szőke alkatával simán helyettesíthetné a visszavonult K.K. Downingot a Judas Priestben. A feltüzelt old school thrash revitalisták dinamitot hordoznak magukban, az összeszokott, kompakt fellépéssel pedig az új felállással is bebizonyították – ebben mutatkozott be először Andrej gitáros –, hogy remek kiindulópontjuk van a 2009-es merész stúdiódebütjük, a „Lifeless Paradise” továbbfejlesztéséhez. A közönség egyáltalán nem felejtette el őket, a színpad előtti tér örökre életre kelt a fellépésük alatt, de legjobban a zenekar és a publikum közti kommunikáció szórakoztatott.
Érdekes fellépés következik. Vigilance. Srácok, akik mély inspirációt merítenek az egykori N.W.O.B.H.M. mozgalom vívmányaiból. Igen. A világ forog, és eljutottunk oda, hogy egyre több mai, friss alakulat néz a metalzene bölcsőjének játszására. A zenekar a január végi, Ravne na Koroškem-i koncertje után mért benyomáshoz képest határozott lépést tett előre. Komolyan nekiláttak az anyag felvételének is, amely remélhetőleg belátható időn belül hivatalosan is megjelenik. Röviden: a srácok összezártak, kicsit megérettek, kicsit javítottak az összeszokottságon. Mindez érződött a fellépésen, amelyet a reményteli gitár-„schredder”, Gigo vezet. Annak ellenére, hogy a zenekart az indulásnál egy elcsépelt kifejezési arzenál sújtja, amely a saját frázisokban mindig ennek vagy annak a régi bandának az emlékét idézi, az óvatosság nem árt. Két dal szemtelenül közel került az Iron Maiden első két stúdióalbumáról való közvetlen kölcsönzéshez. Az egyik frázisban a Vigilance mérgesen rávágott az Iron Maiden-klasszikus Phantom Of The Opera egyik vezérmotívumára, a másikban pedig a „Killers” albumon szereplő Purgatoryra. A hasonlóság túl feltűnő. És ez nem éppen a legjobb. Egyébként szívből kívánunk a srácoknak minél több sikert azon az úton, amelyre rálépett.
A Tomcat az a zenekar, akit a basszusgitárosuk, Gregor Šujica – Šujo még a fellépés előtt fél órával is lázasan keresett a fesztivál területén. És szerencsésen egymásra találtak. A Cyclone után a megingathatatlan Šujo végre szögön találta a fején a kalapácsot, mert a Tomcat a legmeggyőzőbb zenekar, amibe valaha belefogott, és kalap le a kitartása előtt. A srácoknak nagyon szép kiindulópontjaik vannak. Olyan hozzáállást ápolnak, amely a hetvenes évek végi klasszikus hard & heavy rock zenekarok sablonjaiból merít. Rok karizmatikus énekes, aki a bozontos sörénye mellett bizonyára gond nélkül nyeri el a női nem rokonszenvét, ami egy induló zenekarnál kitűnő alap. Elsősorban viszont gitáros, ezért az éneklés és a gitárakrobatika kombinálása kissé visszafogja, a zenekar pedig a merészen megmutatott színpadi dinamika alapján úgy tudná kihasználni a benne rejlő lehetőségeket, ha felvenne egy új tagot „frontembernek”, aki tehermentesítené Rokot, hogy az teljesen a gitárnak szentelhesse magát. Egyébként példás a srácok színpadi kommunikációja. Természetesen nem maradhatott el a Metal Mania Hangover, amelynek nem is találhattunk volna alkalmasabb helyszínt, szóba került egy régi Cyclone-dal, a Follow Me is, az egyik számra pedig Katarina énekesnő ugrott fel a színpadra a vezetőének szerepében.
Hogy senki ne merüljön el túlságosan álmodozva a dallamokban, arról a brežicei „grindcore-osok”, a Dickless Tracy gondoskodott. A Cepanec fivérek párosa továbbra is a lazító „stand up comedy” megközelítéssel hat, amitől a szád egy pillanat alatt füléig szalad. Cepo, az Angus Young-féle Gibson SG gitárok kedvelője talán afféle szlovén Opeth-Mikael Akerfeldt. A dörgő, mélyebb hangú „growl” éneke természetesen remekül működik. A zenekar ezúttal is megcsonkított felállásban lépett fel. Basszusgitáros nélkül. Ugyanakkor bemutatta az új tagot is. Andrej gitárost, aki rövidre nyírt szakállával első pillantásra futólag Elvis Jackson gitárosára, Boštjan Beltramra emlékeztetett. Hálátlan párhuzam a felfújható játékok és vízipisztolyok nova goricai szerelmeseivel, de ez van. Tegla pedig az Eruption fellépése után így immár másodszor tűnt fel a idei Metal Mania színpadán.
Következik a Metalsteel fellépése. Bejáratott név a szlovén metalszíntéren, akiknek a közönség ezúttal is a kezéből evett. Ennek ellenére egy kicsit több orgiát és általános tombolást vártunk a színpad előtt, főleg a 2008-as emlékek fényében, amikor derült égből jött a zuhé, és a zenekar félelmet nem ismerő játékkal mentette meg a helyzetet, a vad időjárási körülmények közepette is jókora számban tartva maga előtt az megvadult metalfejeket. Érezni a korábban lenyomott koncertek szép kilométereit, a zenekar kivételesen magabiztos színpadi tartását. Újabb kidolgozott, hibátlan fellépés tehát. Az összhang nagy. Ezt többek közt a többrészes harmonikus dallamok összecsengése is igazolja.
Innentől a fesztivál a csúcspont felé emelkedett, és a pokoli sülés szakadékába öltözött, amely nem ismer és nem ismer el megváltást! A nap éjszakába fordulását a finn black metal formáció, a Baptism zenéje kísérte. Szép adag dallamosság a hangszeres kíséret hátterében, vegyítve hirtelen blast beates lüktetésváltásokkal, amelyek szépen rátapadtak a közepes tempójú Flames című dalra, míg a Chalice Of Death-ben ezek gyorsabb változatát kaptuk! A multiinstrumentalista, fő dalszerző, hangszerelő és természetesen énekes továbbra is a „one man band”, Kommander Lord Sargofagian (Ossi Mäkinen), aki a turnéra megfelelő híveket gyűjt maga köré, hogy a koncertrituáléihoz a zenei kíséretet biztosítsák. Ha a beszámolót összevonjuk a színpadon őket követő Sargeisttal, tőlük többet vártunk. A Sargeist ugyanis a Behexen tagjait egyesíti egy fedél alatt, és másodszor köszönthettük két nap alatt a színpadon Shatraug gitárost, aki előző nap a Horna tagjaként lépett fel a Metal Maniában. A Sargeist is hasonló, jeges black metal sóvárgást fújt, mint előttük a Baptism. Mindkét zenekar kidolgozott színpadi produkciót mutatott be, és nem hiányzott a megszokott adag black metalos teatralitás sem. Talán egy kicsit túl erős adag egymás után fogyasztva, tekintve a két zenekar stilisztikai hasonlóságát. Bárhogy forgatom, az erős kitartású emberek, akik két órát végigcsináltak ilyen színpadi kilátások mellett, gazdagon megjutalmazást nyertek.
A többség persze türelmetlenül várta az Entombedet! A skandináv legendás úttörő death metalosok döntő szerepet játszottak a kontinens megkülönböztető death metal hangzásának kialakításában, amelyet sok zenekar követett. A „Wolverine Blues” album után egy hosszabb szünet miatt elvesztették a kapcsolatot, az eredeti tagok közül ma már csak Lars Goran Petrov énekes és Alex Hellid gitáros maradt. Az Entombed a közönség teljes támogatása mellett lépett a színpadra, amely összezárt, és igazi vihart rendezett a színpad előtt. Az emberek szó szerint lógtak a levegőben, az első sorban a korlát veszélyesen ropogott a varratokon. A kis, görnyedt Lars Goran Petrov pedig nem semmi. Még mindig kipréseli magából a fület hasogató morgást, amelynek minősége egyáltalán nem inogott meg. A felfokozott fellépés, amelyet az megvadult közönség hajtott, a fesztiválnak a záró szakaszban hozta el a fenséges csúcspontot. Itt vannak a „keményebb” death metalos indulók, mint a Chaos Breed („Clandestine”, 1991), és megint a rolleresebbek, mint a Wolverine Blues („Wolverine Blues”, 1993), amellyel a srácok a koncertet zárták. A fellépés legfenségesebb pillanata akkor jött, amikor Petrov megszólította a közönséget, hogy a zenekar nagyon örül, hogy tizenöt év után újra felléphet Szlovéniában (bár ebben két évet tévedett), és bejelentette a „Left Hand Path” (1990) debütalbum egyik dalát, a Drowned-ot. A setlistet még a Sinners Bleed („Clandestine”, 1991) töltötte meg, meg a debüt egy másik klasszikusa, a Revel In Flesh, ami egy pillanat alatt vad moshba lökte az embereket. Ez átfolyt egy újabb „Clandestine”-dalba, a Stranger Aeonsba. A zenekar főleg a klasszikus „Clandestine” albumra támaszkodott, ezért nem mehetünk el a mérgező nyitódal, a Living Death („Clandestine”, 1991) mellett sem, ami a Metal Mania Open Air végső felgyújtását vezette be. Ott van még a Chief Rebel Angel („Morning Star”, 2002), az Out Of Hand („Wolverine Blues”, 1993), a Damn Deal Done („To Ride Shoot Straight and Speak the Truth”, 1997), meg az újabb Serpent Saints, … valóban kultikus, klasszikusokkal teli setlist, nem csoda, hogy a nép elvesztette a józan eszét. Többet nem kívánhat az ember egy olyan fesztiválon, mint a Metal Mania Open Air. Telitalálat! Az Entombed kivételes színpadi tűzzel és játékkedvvel bír, ezért reméljük, hogy a jövőben minél előbb kiad egy új stúdióalbumot, amit új turné követ.
Az Entombed után a szlovén Convulsive tartotta a fesztivál koncertlüktetését, a jelenlétük azonban csak szerényen karcolgatta a fület az többé-kevésbé érdektelen tömegnek, amely még lelkesen nyalogatta az Entombed vágóhídján szerzett sebeit.
Kalap le a szervezők és mindenki előtt, aki bármilyen módon részt vett benne, hogy az egész optimálisan lezajlott! Kiváló szervezés, olyan biztonságiakkal, akik együttműködnek a látogatókkal, és nem verik őket. Jóval kevesebb szemetelés, mint az előző években. A látogatottság átlépte a bűvös 1000 főt, ami azt jelenti, hogy a szervező nullszaldóra jött ki. Reméljük, hogy a Metal Mania innentől tartósan megmarad a szlovén metalélet évenkénti koncertkínálatában. Globálisan nézve, az egész szlovén állam szemszögéből ez egy olyan esemény, amely túl fontos ahhoz, hogy a szlovénok figyelmen kívül hagyják. Ha nem vesznek részt rajta, legalább nyíltan büszkék lehetnek rá. Mert eléri az érettségi célját! Támogatást nyújt a hazai, még nem befutott zenekaroknak, és életben tartja a metal szubkultúra hiteles lüktetését Szlovéniában. Jövőre találkozunk tehát.
fotók: Martin Prezelj & Aleš Podbrežnik
Setlist
00.35-01.15 CONVULSIVE 23.00-00.20 ENTOMBED 21.20-22.30 SARGEIST 19.50-20.50 BAPTISM 18.30-19.20 METALSTEEL 17.35-18.15 DICKLESS TRACY 16.40-17.20 TOMCAT 15.45-16.25 VIGILANCE 14.50-15.30 ERUPTION 13.50-14.30 KRAMPUS 13.00-13.35 DECOMPOSING ENTITY 12.10-12.45 MOTHERMOUND 11.20-12.45 THE SCOURGE 10.30-11.05 SLAVOCRACY
Képgaléria
