Szerző: Jernej Vene
Előadó: Paganini
Kiadó: PaZouZou Records
Megjelenés: 2008
A zenekar nem újonc a színtéren, de hozzánk, a környékbeli zenészekről szóló hírek áradata ellenére sem jutnak el túl gyakran. Marco Paganini svájci énekes, aki a 70-es évek végén a német Viva zenekarban játszott. Velük vette fel a sikeres „Weapon of Love” kislemezt, majd két albumot, amelyeket a Scorpionsból ismert Rudolf Schenker producerelt. A Viva Hannoverben működött, a német rockerek szülővárosában, így az együttműködés nem meglepő. Marco Paganini 1986-ban lépett a saját útjára, és azt a „Weapon of Love” című lemezzel jelölte ki, amelyen újra feldolgozta pályája elején született slágerét. Az idők számára elég borúsak voltak egészen 2005-ig, amikor újraélesztette a Paganini felállást, és kiadta újonnan felvett dalait.
Ezek után joggal kérdezheted, van-e ennek a Marcónak egyáltalán valami új ötlete. A válasz kézenfekvő: itt van a „Medicine Man” című lemez. Érdekes dalgyűjteményt tartalmaz, a pattogós, dallamos hard rock polkáktól a erőteljesen glam, illetve sleaze rockos hangulatú tételekig, amelyek a Rattre vagy a Poisonre emlékeztetnek. A címadó szám lassú, de fülbemászó, akusztikus gitárral támogatott ballada. Aki először hallja Paganini hangját, annak a meglepetés teljes. A nyugodtabb részekben az éneke kifejezetten nőies és végig orrhangú, de idővel a fül mindkettőhöz hozzászokik. Hangzásra a Medicine man svájci módra csiszolt, a nagy Gotthard szintjét ugyan nem éri el, de valószínűleg nem is ez volt a készítők célja.
Paganini ezen az albumon a garázsos, piszkos hangzás és a csillogó, 80-as évekbeli AOR között talál jó egyensúlyt. A Teardrops című ballada felépítésével, hangszínével és hangszerelésével azonnal Ozzy Dreamerjét idézi. Mint minden igazi hard rock lemezen, a „Medicine Man”-en is vannak balladák. Az ilyen helyeken gyakran kiderül, mennyi dalszerző lakik az egyes műfajok főszereplőiben. Paganiniék itt nem dicsekedhetnek: a dal témája eléggé lerágott csont, és a mentegetőzés, hogy már minden elhangzott, itt fölösleges, hiszen akkor be is zárhatnák a boltot. Ez van, így látják ők a balladák témáját. Szerencsére két rockerrel, a The Only One-nal és a Keeping It Real-lel keményen odacsapnak, és megmutatják, hogy jó fából faragták őket. Paganiniék hihetetlenül amerikaian szólnak, néhány számban (Easy Come, Easy Go) veszélyesen közel kerülnek a countryhoz és a Lynyrd Skynyrd-féle southern rockhoz, ami talán nem válik az album javára. Az utolsó előtti saját szerzemény, a Stomping Grounds ötletileg meglehetősen halovány, semmilyen szempontból nem emelkedik ki. Teljesen más az I Don’t Want Your Love, amely megint tősgyökeres rockos lövedék. Marco Paganini az album végére feldolgozást tett Alex Harvey brit zenész Faith Healerjéből, méghozzá rövidebb és hosszabb változatban. A kettő a hosszon és egy hosszabb orgonaszólón kívül szinte semmiben nem különbözik, ezért ennek a lépésnek az indokoltsága újabb mínuszt ad a lemeznek. A két verzió szinte pszichedelikus, és teljesen alkalmatlan a lemez zárására.
A „Medicine Man” félig sikerült lemez. Kár, hogy ennyi év után az üzletben Paganini és munkatársai nem tudtak elég rendes dalt összehozni, mert akkor a lemez sokkal tovább megmaradt volna az emlékezetben.
Felállás
Marco Paganini – ének, vokál
Dale Powers – elektromos gitár, zongora, vokál
Kiki Cretin – basszusgitár
Diego Rapachietti – dob, vokál
VENDÉGZENÉSZEK:
Hens Grubenmann – akusztikus gitár
Gerard Magin – billentyűs hangszerek
Zou Zou Mamoux – billentyűs hangszerek
Produkció
Gerard Magin
Számlista
1.Medicine Man
2.The Secret
3.End Of The Line
4.Teardrops
5.The Only One
6.Keeping It Real
7.Easy Come, Easy Go
8.Stomping Grounds
9.I Don’t Want Your Love
10.Faith Healer
11.Faith Healer (hosszabb változat)
