Megjelenés dátuma: 2019. 04. 26.
Kiadó: Lucifer’s Records
Produkció: Simon Hesslein
Hossz: 43:16
Műfaj: hard rock
Értékelés: 8.5
A Lucifer’s Friend, a német eklektikus hard rockerek a „vízözön előtti” korszakból, 2014-ben támadtak fel halottaiból, és a „Too Late To Hate” (2016) után most újra lecsaptak a „Black Moon” albummal. Az egykori Uriah Heep-tagként legismertebb legendás angol énekes, John Lawton újra a mikrofon mögött áll, és már a „Too Late To Hate” is jelezte, hogy a zenekar még korántsem való a vasraktárba. A „Black Moon” helyenként úgy szól, mintha valamikor a hetvenes években jelent volna meg, amikor a Lucifer’s Friend művészi csúcsán volt, elsősorban a retró produkció, Lawton hangjának kiváló állapota és a zenekart mindig is jellemző, jól felismerhető dalszerzői erények miatt. A Lucifer’s Friend, hasonlóan a korábban említett Uriah Heephez, sosem volt átlagos hard rock zenekar, gyakran kacérkodott progresszív rock elemekkel, és ez most a „Black Moon”-on is így van: harmonikus többszólamú ének, időnként trombita, hegedű és néhány viszonylag összetett ritmusváltás is előkerül.
Az album a címadó dallal indul, amely teljesen a klasszikus Lucifer’s Friend stílusában szól: energikus orgonaaranzsmanok, színes gitárfutamok, tüzes dobátmenetek és Lawton bársonyosan szenvedélyes éneke, amely a dallamos refrénben csúcsosodik ki, egy rövid trombitaszóló sem hiányzik. Az eredeti gitáros, Peter Hesslein még mindig a markáns gitárfrázisok mestere, amelyek Lawton továbbra is kivételes éneke mellett a Lucifer’s Friend legfőbb fegyverei. A „Passangers” sötét, szinte baljóslatúan színezett orgonaaranzsmanokat és szokatlanul ütős gitárfutamokat tartalmaz, miközben Lawton hatalmas énekhanggal rendkívül hatásosan fokozza a drámai hangulatot.
A susogó orgonafutamokra épülő „Rolling the Stone” játékosabb hangulatú, szenvedélyes többszólamúsággal a markáns refrénben. A „Behind the Smile” mindazt tartalmazza, amiért azonnal Lucifer’s Friend-klasszikusnak lehet kikiáltani, Lawton pedig újra lenyűgöz fantasztikus énekteljesítményével. A kissé sötétebb „Palace of Fools” ötletes gitárfrázist és váratlan átmenetet kínál egy epikus szakaszba, ahol Lawton ismét megmutatja hangszálainak irigylésre méltó rugalmasságát, amelyek kiválóan megőrződtek. A „Call the Captain” drámai szimfonikus aranzsmanokat, a szokásosnál gyorsabb dobjátékot és tüzes gitárszólót tartalmaz, amitől a dal feszült hangulata végig megmarad.
A melankolikus ballada és a nyúlós hard rock keveréke, a „Little Man” az album régóta várt pillanata, amikor Lawton a soul világába is átkalandozik, és könnyedén teremt nosztalgikus hangulatot. A „Freedom”, amelyben energikus elektromoshegedű-szóló szólal meg, újabb jó jelölt a Lucifer’s Friend-klasszikus címre. A romantikus színezetű „Taking It To the Edge”, nosztalgikus többszólamú refrénjével és éteri szimfonikus függönyeivel, azoknak is nagyon tetszeni fog, akik rajonganak az Uriah Heep Lawton-korszakáért. Az önéletrajzi záró dal, a „Glory Days” még egyszer bizonyítja, hogy a Lucifer’s Friend az újraegyesülés után kiváló formában van, és megörvendezteti mindazokat a nosztalgikusokat, akik hiányolják azokat az időket, amikor gyakorlatilag minden zenét szívvel-lélekkel csináltak.
A „Black Moon” nagyon is jó közelítése annak, amit a Lucifer’s Friend fénykorában csinált, és sikeres folytatása az előző lemeznek, amely már jelezte, hogy az újraegyesülés után bizony számolni kell velük. A „Black Moon” az elejétől a végéig élvezet hallgatni, és pontosan az, amit a hívek többsége vár ettől a kultikus, hosszú életű zenekartól. Úgy tűnik, a bandatagokon, akik közül hárman eredeti tagok, egyáltalán nem látszanak az évek, és kevesek közé tartoznak a generációjukból, akik nem elsősorban a régi dicsőségből élnek, hanem a rajongóiknak még mindig új zenét kínálnak, amely gyakorlatilag a hetvenes évek elejének szintjén áll, vagyis a legkreatívabb, legihletettebb korszakuk színvonalán.
A recenziót írta: Peter Podbrežnik
Számok:
1. Black Moon (4:08)
2. Passengers (5:31)
3. Rolling the Stone (3:09)
4. Behind the Smile (3:41)
5. Palace of Fools (4:47)
6. Call the Captain (4:30)
7. Little Man (4:28)
8. Freedom (4:56)
9. Taking It to the Edge (3:48)
10. Glory Days (4:18)
Lucifer’s Friend:
John Lawton – ének
Peter Hesslein – gitár, billentyűs hangszerek
Dieter Horns – basszusgitár
Stephan Eggert – dob
Vendégzenészek:
Chuck Findley – trombitaszóló (1)
Stefan Pintev – elektromoshegedű-szóló (8)
