Long Live Overflow – Here Comes The Beatsteaks

 Nem túl gyakran fordul elő, hogy vakon elmész egy koncertre, és mindig telitalálatot húzol, a várakozásaid pedig maradéktalanul teljesülnek. A krapinai–berlini tengely, az Overflow–Beatsteaks páros persze messze áll attól, hogy ne tudnád, mire vállalkozol, ha átlépsz annak a koncerttermnek a küszöbén, ahol a punk érzelmek áradata várható. Az Overflow nemrég a hazai kiadó, a Kapa records egyik legsikeresebb örökbefogadási akciója lett, a szlovén színpadokon egyre gyakoribb fellépéseikkel pedig már afféle punk állandóssággá váltak, és garantálják, hogy a buli kétségtelenül meglesz. A Beatsteaks pedig a Szlovéniát második otthonának választó külföldi előadók listájának élén áll, és a mostani, immár negyedik itteni fellépés után biztosan állampolgárságért fognak folyamodni. Mivel az AKC Metelkovában egyre hangosabban beharangozták az év koncertjét, amelyet nem akartunk lemaradni, mi is a vasárnapi események epicentruma, a ljubljanai Gala hala felé vettük az irányt.

Az esőcseppek kitartóan szelték a levegőt, és a szitáló ködön át a terem előtt jó néhány fiatal fiú és lány volt kivehető, akik úgy döntöttek, hogy már a koncert kezdete előtt nem sokkal elzarándokolnak, és dacolnak a borongós idővel. Nem sokkal nyolc óra után kinyíltak az ajtók, és az alternatív események szentélyének belseje beengedett egy százfős tömeget. A terem még korántsem telt meg teljesen, de aki járt már koncerten a Gala halában, egyszerűen tudja, hogy az előzenekar alatt már így is népes sereg a főzenekar idejére érkező roham előhírnöke, amikor a főszereplők elfoglalják a színpadi pozíciójukat. Megszokásból. Mert a dohányzási tilalom bevezetése előtt a negyedik negyed elejére kopoltyút kellett növesztened, hogy túléld a sűrű füst és az oxigénhiány ölelését … Az idők változtak, bizonyos törvényeket meghoztak, de a megszokás vasing … Hát tudjátok …

OVERFLOW (21:00 – 22:00)

Kilenc óra körül a hangszórókból szóló zene lassan elhalt, a tekintetek pedig a színpad felé fordultak, ahol jókora felszerelés burjánzott, mikrofonállványok és a háttérből kilógó álomgitárnyakak közt. A színpadra az egészségesen lefogyott gitáros, Nike lépett, aki lassan, ahogy egy rendes nyitányhoz illik, finoman dörzsölgetni kezdte fekete gitárjának húrjait, a terembe áradó hang azonban nem egy ugyanolyan színű gitárról szóló eposzt harangozott be, amilyet egy hazai zenész szövegeiből ismerhettek. Tudjátok, kiről van szó. Fokozatosan a színpadi felállás punkhoz illő, mesebeli négyesre bővül. Nikica Jovanović – Nike gitáros mellé odaáll Goran Živković – Žika énekes, és valami Sinatra-szerű csábító búgásba kezd, amihez Dalibor Martinčević – Dado dobos és Zoran Piberčnik – Zoki basszusgitáros csatlakozik, és a parti kezdetét veheti. Magasabb sebességbe kapcsolnak, és lehörgik a felpörgetett punk ugrabugrát, a ‘Hanging’et, ami afféle szúrópróba a teremben uralkodó hangulatra. Az összeszokott kvartett, legalábbis az elején, még az egészséges tartózkodás szférájában teljesíti a feladatát, az ébredező tömeg meglehetősen erőtlen tapsa és kiáltásai után Žika szarkasztikusan meghajol, mint egy barokk bohóc. „Ljudi! Ovo nam je prvi koncert u Ljubljani na ovaj dan. Svirali smo u ponedeljak, pa utorak ili sredu ali nikada na nedelju …” majd eljátsszák a punk’n’rollos hangoltságú ‘Swallow’t, amire a Res Nullius és Dicky B. Hardy is büszke lenne. „Still you have me and I have a problem in my brain / He’s in your brain and still has function for you / So young so smart so cool so pretty I am / Do you know my name?”. Az amúgy is felpörgetett, dinamikus fellépést, amelyben a koprivnicai fiatalok olyan lendületet és robbanékony töltetet sugároznak, amilyet manapság már a tinik sem birtokolnak, még csípősebb, dallamos, kaliforniai punkos himnuszszerű dallal fűszerezik, a ‘Get Away’jel, amely epét és haragot ont. Az Overflow-jelenséget immár harmadszor megfigyelve azt is észreveheti az ember, hogy a srácok ezúttal kicsit visszafogottak vagy fáradtak voltak. Mindennek ellenére szaftos zenével szolgáltak, és mivel a punkban az obszcenitás szinte elvárt (emlékezzetek, hogyan provokálta ki az a nyomorult angol újságíró Sidből és John Rottenből, hogy bemutassák, melyek a legocsmányabb szavak, amiket abban a pillanatban az éterbe tudnak böfögni; az egyik kevésbé hallott a „cunt” volt), az Overflow sem okoz csalódást félénkséggel: dicshimnuszt skandálnak a női altestnek, és ezzel átvezetnek a repertoárjuk valószínűleg legprovokatívabb című dalába, a ‘Pussy Eater (Pička)’ba. A szám összekötő kapocs a múlt és a jelen között, és elindítja a HC-energia és a megalkuvást nem ismerő dallamosság összekapcsolásának sagáját. A terem széleit gyorsan megtöltötte a dallamos refrén, a Pička után pedig ideje, hogy a hasadékhoz név vagy arc is társuljon, nemde? A dicsőség ezúttal a ‘Dorothy’t illeti, a magas oktánszámú gondolatfolyamot és szabad asszociációkat, az Overflow pedig személytelenül, letérdepelve és megalázva, kiüresedve és az egész világra dühösen mutatja be nektek. Dorothy a rendszerrel való utolsó leszámolás után csak úgy szabadulhat meg, ha holtan a földre zuhan, az Overflow pedig ebben teljesen a kedvére tesz. A ritmus és a dallamosság intenzív táncát teljesen kitárt szelepekkel folytatják. A ‘Rapido’ után a színpadi jelenlétet valaki más képére és testére öntik át. Legalábbis első hallásra úgy tűnik, hogy a már-már hallott dallamosság robbanását valaki más tollából származik, mondjuk a nemrég itt jócskán tisztelt, ismertebb honfitársakéból, a Hladno Pivóéból, de a ‘Wasted’ teljesen önálló írás a krapinai punk zászlóvivőitől, az ivás okainak dekadens kiáradása után pedig kérdőjelek sortüze következik – a ‘You’re Angry’. A ritmus és a nevetés pop-punkos plejádját az első stage diving-kísérletek és az első sorokban a suta lökdösődés egészítik ki, a látogatók többsége (mellesleg: a hátsó sorok már egészen szépen megteltek …) azonban még mindig az este folytatására tartogatta az erejét, így sokkal szívesebben szürcsölték a sört, és próbáltak kisajtolni magukból valamit, ami alátámasztaná kritikus állapotukat. A többségen úgysem lehet segíteni, a néhány még menthetőnek az Overflow orvosi segítséget kínál. Az egészséges adag humor, irónia, düh és felszabadító katarzis hatására a ‘Doctor’s Tune’ sokkal nagyobb reakciót csal ki, az Overflow pedig erre a dalra a hazai punk egyik legszexisebb borítójú lemezéről, az 1997-es Extremely Perverted Fantasies Of Mad Milkman’s Disordered Mindról, amelyen legalább egy kicsit szemet szúrnak a hatvanas évek stílusában felöltözött fiatal lány mellén természetesen kiálló bimbócskák, még egy számot fűznek fel – a ‘Don’t’ot. Ezután időgéppel elröpítenek minket az 1991-es évbe és a Through Department Store lemezre, és kihalásznak róla egy már jócskán elfeledett gyöngyszemet a poros, sokak számára teljesen idegen múltból – a ‘Face’ emlékezés azokra az időkre, amikor egyike voltak azon kevés horvát zenekarnak, amelyek az élet és a pozitivitás hangját át tudták vinni hazájuk megszállt határainak másik oldalára, amely akkoriban lángokban állt. A zene, a béke és a punk attitűd nagykövetei, a dallamos dalok formájában megszülető szimpatikus three-chord-wunderkindek atyái azóta sok mindent tettek. De a gyökereikről nem feledkeztek meg. A koncert az utolsó harmad felé kezdett hajlani. Az Overflow meglehetősen sztoikusan és hősiesen szembenézett a közönség nyomásával, az átizzadt arcok pedig elárulták, hogy nem akarnak holnapra spórolni. Az utolsó mozdulat az este lezárása volt a ‘Doraaa’ nagy finaléjával, amely a refrén közös éneklésében Stinget idézi (a „Doraaa” úgy hangzik, mint a „So lonely”, és nem – ez nem puszta véletlen, hanem személyes tisztelgés a Sting & The Police pályafutásának egyik legnagyobb sikere előtt, amit valaha kisajtoltak és a világra hoztak). Az Overflow utoljára még meghajol, huncut, szikrázó és ironikus tekintettel végigméri a tömeget, és bejelenti azt a zenekart, amiért ez a koncert létrejött, és ami könnyen sokkal élénkebb is lehetett volna, ha a nézőtéren a kényes lelkek nem a szerintük jobb és egzotikusabb valamire tartogatták volna magukat – a Beatsteaksre.

BEATSTEAKS (22:30-00:30)

És végre megvárhattuk őket!!!!!! A horvát Overflow energikus fellépése után színpadra léptek az est sztárjai, a BEATSTEAKS névre hallgató német ötös. A többszöri szlovéniai vendégszereplés után idén is újra fellépett, és elvarázsolt minket az új, LIMBO MESSIAH című lemez bemutatásával. Az ötös 1995-ben alakult Berlinben, és már most öt lemezzel büszkélkedhet, amelyeket 12 év működése alatt halmoztak fel. Emellett egy rakás koncert is van mögöttük, pályafutásuk legfontosabbjai közé pedig valószínűleg az a fellépés tartozik, amikor a legendás Sex Pistols előzenekaraként tüzeltek Berlinben, alig több mint egy évvel az alakulásuk után, és már akkor is valóban minőségi, meghallgatásra érdemes punk-rock bandaként mutatkoztak be. Ezúttal a metelkovai Gala halában az új lemez dalaiból szolgáltak egy keveréket, néhány sláger pedig az utolsó előtti alkotásukról, a SMACK SMASH-ről került elő. Koncertjeik általában igazi show-k, mert az énekes/frontember cirkuszosok fia. Ezt mindig megmutatja a színpadon űzött (olykor egészen veszélyes) bolondozásaival. Nos, ezt ezúttal nem éltük át. Az igazi különlegesség, amit észrevettem, a nagy villanykörték voltak, amelyek az egész koncert alatt megvilágították a Gala halát. Úgy tűnik, a csapat védjegyei, mert tavaly a Trnfesten is kiállították őket a színpadon. A idei, hideg október végi koncertet a ‘Panic’ című dallal nyitották, ami már az események elején felmelegített minden látogatót. Az újabb számmal, a ‘Jane Became Insane’nel folytatták, majd az új és a régi lemezről is sorra jöttek a slágerek, köztük egy dal, amelyet a celjei punkhősöknek, a Multiballnak ajánlottak. A hosszas játék után végre sorra került a nekem legkedvesebb szám, az ‘Atomic Love’. A mindenki által jól ismert sláger lábra állította a legfáradtabb látogatókat is. A meglepetéseknek pedig számomra még nem volt vége, mert a srácok a villanykörték mellett a következő dalra várakozva hip-hop zenét is eregettek. Ez nekem igazán viccesnek tűnt, mert ilyesmire a megrögzött punkoktól soha nem számítottam volna. Hogy a színpad alatt összegyűltek még jobban szórakozzanak, a gitárosuk egy nem túl csodálatra méltó sztriptízt adott elő, mert egy darab ruhát sem vetett le magáról, csak a színpadon tekergőzött. Mindazonáltal el kell ismerni, hogy a német őrültek idén megnézésre érdemes show-t csináltak nekünk. A várva várt látványosság végéig még maradt néhány punkos ugrabugra, amelyeket szerintem túl gyorsan lejátszottak, és lementek a színpadról. Mivel azonban senki sem sietett haza, és mindannyian még kicsit őrjöngeni és ugrálni akartunk, sikerült visszahívnunk a bandát, és utolsó számként a ‘Soothe Me’t játszották el nekünk. Hogy a Beatsteaks valóban úgy tud bulit csinálni, ahogy kell, azt vasárnap bizonyították, ha pedig lemaradtatok róluk, valószínűleg már jövőre újra megnézhetitek őket. És mint mindig, a legjobb live band ezúttal is rengeteg pozitív energiát osztott ki nekünk, ami még ma is tart … legalábbis nálam! 

A tesztoszteron, a verejték és a sör szagától átitatott tömeg a maximális energiahullám közvetlen csapása után csak mosollyal az arcán indulhatott a kijáratok felé, és, mint egy igazán kiváló szex után, a friss őszi, kora hétfő reggeli levegőn rágyújtott a nagyon is szükséges cigarettára. A remegő, teljes elégedettség érzése újra beigazolódott, a zenei szakértők veterán párosa pedig újabb pipát tehetett a sikeresen teljesített színpadi próbatételek listájára – az Overflow-t már abbahagyták számolni, a Beatsteaks pedig Szlovénia nevében immár a negyedik zászlót tűzhette ki a teljes siker és az itteni fiatalság füle és gondolatai zenei megszállásának jeléül. A Rockline csapata ezzel nem vitatkozik. Sőt: reméljük, hogy az interperszonális kémiát egy évnél rövidebb időn belül ismét kipróbálhatjuk.

 

A bevezetőt, a zárszót és az Overflow-szöveget Sandi Sadar írta, a Beatsteaks-szöveget Špela Šoba