Szerző: Jernej Vene
Helyszín: Bécs, Stadthalle
A koncert dátuma: 2010. 06. 06.
Látogatók száma: 12000
Jegyár: 75–85 €
Az osztrák fővárosba olyan zenei páros érkezett, amelyről nyugodt lelkiismerettel leírhatom, hogy a legendák közé tartozik. Sok év után újították fel a közös munkát, ismeretségük pedig a hatvanas évekig nyúlik vissza. A két brit virtuóz, szerző és előadó kétségkívül a rockzene ikonja, és élő tanúja annak, hogyan vívta ki magának a rock a művészeti műfaj státuszát a közelmúlt globális történelmében.
Eric Clapton gitáros-énekes a több mint negyvenöt éve tartó pályafutása alatt egy csomó olyan dalt szerzett, vett fel és játszott el, amelyek már életében halhatatlanná tették. Steve Winwood zongorista, orgonista és gitáros pedig társaként, sokszor főénekeseként működött közre: tagja volt a Blind Faithnek, és vendégzenészként ott volt Clapton lemezein is. A bécsi koncert egyúttal a Blind Faith első fellépésének 41. évfordulóját is megünnepelte; a zenekarban 1969-ben Ric Grech basszusgitáros és Ginger Baker dobos játszott velük. Eric Clapton a John Mayall Bluesbreakersben, valamint a Yardbirds és a Cream tagjaként vált legendává. A blues és a rock keveréke, kiváló gitárjátékkal megspékelve, adta a hatvanas évekbeli kifejezésmódjának alapját. Az évek során persze nem maradtak el a mélypontok, de volt elég ereje ahhoz, hogy a hozzátartozók és a zenei világbeli barátok segítségével is magas szinten tartsa az alkotást. Steve Winwood otthonosan mozog a rockban, a blues rockban, a jazzben és a soulban, széles látókörét pedig azzal őrzi, hogy hangszerek egész sorát uralja. Már tizenöt évesen a Spencer Davis Groupban kezdte, aztán hamar találkozott Claptonnal, akivel az Eric Clapton’s Powerhouse-ban játszott együtt. A szupergroup első igazi megjelenése a Blind Faith volt, ám az első album megjelenése és néhány koncert után a tagok szétváltak. Az évek során Clapton és Winwood sokszor összefutott, kisegítették egymást, viszonozták a zenei szívességeket. A két úr tehát kívül-belül ismeri egymást, és 2007-ben Eric Clapton megszervezte a második Crossroads fesztivált, amelyen a drogok elleni küzdelemre gyűjt pénzt. Meghívta Winwoodot, aki viszont a Nine Lives című lemezén kínált Ericnek közös munkát. 2008-ban világ körüli turnéra indultak, a bécsi fellépés jegyei elfogytak, néhány szlovén azonban mégis hozzájutott.
Clapton és Winwood tíz perccel nyolc előtt lépett a bécsi városi csarnok színpadára. A teltház szép látványt nyújtott: tarka tömeg, minden korosztály képviseltette magát, enyhe többségben a kicsit érettebb korúakkal. Érezni lehetett, hogy a közönség éhes a minőségi, egy kicsit nosztalgikus zenei élményre. Eric Clapton és Steve Winwood a színpad elülső részét foglalta el, mögöttük ott volt Clapton régi munkatársa, Chris Stainton billentyűs és Steve Gadd dobos, a rutinos Willie Weeks basszusgitáros, valamint a két vokalista, Michelle John és Sharon White.
A színpadkép egy nagy színpadból, két videóvászonból és hatalmas fényparkból állt. A hangzás pont elég hangos volt, a hangszerek és az énekhangok aránya tökéletes. A fények is szépen kísérték a hangélményt. A két úr jó két órán át tartó műsorát remek dalválogatással dobta fel, amelyet gazdag pályafutásuk anyagából húztak elő, és volt benne néhány főhajtás a blues mesterei és Jimi Hendrix előtt is. Nehéz eldönteni, mit mutass be a közönségnek, ha ekkora a tárház. Clapton és Winwood néhány koncertenként átrendezi az előadott dalokat. Bécsben három Blind Faith-dalt hallhattunk, két J.J. Cale-számot, amelyeknek Clapton lehelt új pénzügyi életet, kettő pedig Winwood zenekarának, a Trafficnak a repertoárjából szólt. Steve a szólókarrierjéről sem feledkezett meg, a While You See A Chance című slágert is eljátszotta. Külön hangsúlyt kapott Hendrix: különösen izgalmas és ragyogó volt a híres Voodoo Chile hosszú változata, amelyben a ritmusszekció kivételével minden szólista megmutathatta magát. Steve Winwood finom érzékkel értelmezte újra a Georgia On My Mind című klasszikust, és felidézte a nagy Ray Charlest. Eric Clapton megmutatta, hogy joggal tartozik szakmája legjobbjai közé. Könnyedén váltogatta a gitárstílusokat, néhányszor pedig villámgyors betétekkel ámulatba ejtett, amelyek épp az ellenkezői a „slowhand” becenevet érdemlő stílusának. Valójában üdeséget lehelt a bluesszámokba, amilyenre ennek a műfajnak újra és újra szüksége van. Winwood egyenrangú partnereként aktívan részt vett a társa slágereinek előadásában, és pótolta a lemezekről ismert hangszereket. A Traffic kincsestárából való Glad című instrumentális számban például ötletesen játszotta el a szaxofondallamokat. Clapton idén töltötte be a hatvanötöt, Winwood három évvel fiatalabb, mégis ritkán találkozni ekkora odaadással a muzsikálás iránt, legyen szó akár a kortársaikról, akár a fiatalokról a színpadon. A közönség el volt ragadtatva, minden szólóblokk után viharos taps rázta meg a csarnokot. Eric Clapton nem számít briliáns énekes-előadónak, és mindig csak olyan hangfekvésben énekel, amely erőlködés nélkül megy neki. Ezzel a feladattal is megbirkózott, leginkább a koncert akusztikus részében győzött meg, amikor Winwooddal együtt felidéztek néhány blues-klasszikust és az elmaradhatatlan Laylát. Talán valaki arra számított, hogy a két úrtól a kötelező angol és német nyelvű köszönetnél többet is hallhat, de hétfőn a zené volt a főszerep. Egyébként mosolyból és szikrázó pillantásokból nem volt hiány sem a nézőtéren, sem a színpadon.
A két legenda energiája a kivételesen tehetséges kísérőzenekar segítségével megidézte az elmúlt negyven év zenetörténetét. Az egész színpadi csapat lenyűgözően tanulságos zenei estét szerzett nekünk.
Setlista
01. Had To Cry Today 02. Low Down 03. After Midnight 04. Presence Of The Lord 05. Glad 06. Well Alright 07. Tuff Luck 08. While You See A Chance 09. Key To The Highway 10. Midland Maniac 11. Crossroads 12. Georgia 13. Driftin’ 14. How Long 15. Layla 16. Can’t Find My Way Home 17. Gimme Some Lovin’ 18. Voodoo Chile 19. Cocaine 20. Dear Mr. Fantasy (ráadás)
Képgaléria
