Landscapes of Disease and Decadence

0 8

Előadó: Sjodogg
Kiadó: Osmose Productions
Megjelenés: 2008

A norvég Sjodogg jó négy évnyi működés és három demófelvétel után végre kiadta stúdióalbumát, amelyen tizenegy, főként atmoszférikus szám található, és ezek szorongást, valamint mulandóságérzetet idéznek fel.

Már az első dalban rengeteg különböző metálstílus és al-műfaj hallható, amelyek egyetlen avantgárd és kissé progresszív black metal rémálommá olvadnak össze. Ez végigvonul az egész lemezen, és a monotonitás érzetével próbálja újrateremteni azt az igazi, eredeti borzongást, amely a norvég black metal első hullámában jelen volt. Ez az érzés két-három dalig esik jól, utána viszont nagyon lélekölővé, szinte már unalmassá válik, mert a ritmus dalról dalra alig változik. Időnként csak a dobok tempója és az ének erőssége fokozódik, a számokat pedig szinte végig túlzásba vitt lábdobhasználat támasztja alá, amely sok helyen túlságosan előtérbe kerül, és elnyomja az átvezető dobokat meg a cinelleket.
A gitárok rendkívül bizonytalanul szólnak, és nagyrészt teljesen elnyomja őket az erőteljes ének és az agresszív dobolás, így csak egy-egy különálló riffet tudunk kivenni, hosszabb szólónak pedig nyomát sem hallani. Az albumba viszont remekül beépültek az akusztikus gitárok, amelyek afféle közjátékként szolgálnak a dalok között. Összességében az egész gitárszekció igen komor, játékstílusában és hangzásában pedig a funeral doom műfajban gyakran felbukkanó gitárokra és effektekre emlékeztet, azzal a különbséggel, hogy itt gyorsabban váltakoznak a riffek.
A lemez legnagyobb csalódása kétségkívül az ének, amely csak ritkán vált hangszínt, és néhány elcsépelt fordulaton túl nem nyújt nagy élvezetet hallgatás közben.

A Landscapes of Disease and Decadence mintha az időtlenség foglya lenne: olyan elemeket tartalmaz, amelyek a black metal színtér 90-es évek első felében megjelent avantgárdjára voltak jellemzők, a produkció tekintetében viszont szinte már megelőzi a korát. Bizonyos értelemben az album olyan zenekarokat utánoz, mint a Ved Buens Ende, más szempontból viszont úttörő munkát végez, és tolja az extrém metal határait, ahogy ma ismerjük.
Az albumot mindenképp ajánlom azoknak, akik szeretik a kicsit trágyább ritmusokat, mert különleges és nehezen leírható lemez, olyan, mint egy halom érzelem, amely abban a pillanatban felszabadul, ahogy megnyomod a Play gombot.

Felállás

Vulnus: ének
Dracunculus: gitár
Tetrapus: basszusgitár
Hordeolum: dob

Számlista

1.Intro (03:54)
2.A Song Of Plague (06:10)
3.Inglorious Fever Of Antonius (05:18)
4.Mahapaatra (06:24)
5.Brethren Of The Weeping Corpses (02:09)
6.Sequestra (06:54)
7.The Asphyxiation (06:20)
8.Sentinels Of The Severed Flesh (00:24)
9.Sacrosanct (01:28)
10.Kiss Of The Blowfly (06:32)
11.Outro (00:45)

Az e-mail-címedet nem tesszük közzé.

Ez az oldal sütiket használ az online szolgáltatás, a hirdetési rendszerek és olyan funkciók biztosításához, amelyeket sütik nélkül nem tudnánk nyújtani. Az oldal meglátogatásával és használatával hozzájárulsz a sütik használatához. Elfogadom Tovább

Adatvédelem és sütik